Lemondott Tóth János, a Pest vármegyei Gyömrő polgármestere. Tóth a Facebook-oldalán azt írta: a város nehéz anyagi helyzetben van, az elmúlt hónapokban folyamatosan azon dolgoztak, hogy rövid távon kezeljék, középtávon pedig megoldják a problémákat.
"A mögöttünk hagyott időszakban azonban olyan indulatok szabadultak el mind a közösségi médiában, mind a képviselő-testületben, mely számomra lehetetlenné teszi az érdemi munkavégzést. A mai testületi ülésen történtek után azt a döntést hoztam, hogy lemondok mind a polgármesteri, mind pedig az egyéni képviselői mandátumomról" - írta.
"Amennyiben ez hozzájárul a közélet, és a jelenlegi helyzet normalizálódásához, akkor nem szeretnék ennek gátja lenni" - írta. Tudatta azt is, hogy július 15-ig tölti be a polgármesteri tisztséget, addig feladatait teljes körűen ellátja.
Tóth János arról is írt, sajnálja, hogy ezt a döntést kellett meghoznia, és elnézést kér mindazoktól, akik támogatták és számítottak rá.
Tóth Jánost a 2024-es önkormányzati választáson a Jó itt élni! Lokálpatrióta, Kulturális és Városfejlesztő Egyesület színeiben választották a település polgármesterévé és a 6. számú egyéni választókerület képviselőjévé.
(MTI)