Saját rendeletben szabályozza a települési önazonosság védelmét a taktaharkányi önkormányzat. A jövőben úgy vehet valaki házat a településen, hogy azzal kapcsolatban a helyhatóság vagy a szomszédok elővásárlási joggal élhetnek, valamint az illető betelepülési hozzájárulást fizet, és szakképzettséget igazol. A taktaharkányi a második önkormányzat Borsod-Abaúj-Zemplém vármegyében, amely megalkotta saját rendeletét a törvény megjelenése után.
Az önazonossági törvényről Szemán Ákos, a 3600 lakosú zempléni település polgármestere a Boon.hu-nak kijelentette, több évtizedes hiányosságot pótol ezzel a lépéssel.
„Megalkottuk önkormányzati rendeletünket, ami a jövő hónap végén lép hatályba. A taktaharkányi a második önkormányzat vármegyénkben, amely megalkotta saját rendeletét a törvény megjelenése után. Az első a mezőkeresztesi volt” – mondta a portálnak a városvezető.
Szemán Ákos elárulta azt is, hogy a településen se a fogyás, se a gyarapodás nem jellemző, különösebben az utóbbi időben. Évente pár lakást adnak és vásárolnak meg. Azonban a városvezetés szükségesnek tartja, hogy tudják: a településre költözők mennyire gondolják komolyan a betelepülési szándékukat, illetve mennyire lesznek a közösség hasznos tagjai.
A polgármester kijelentette, hogy három önazonosság-védelmi intézkedést építettek be, amire módot ad a törvény: az első a dologi jogvédelmi eszköz, nevezetesen az önkormányzat, illetve a szomszédok, falubeliek elővásárlási joga.
Két személyi jogvédelmi eszközt is alkalmazna a település: aki nem tartozik az önazonossági törvényben meghatározott mentesség körébe, neki a lakcímbejelentéshez valamilyen szakképzettséget kellene igazolnia; valamint a beköltözni kívánóknak fejenként 50 ezer forintos betelepülési hozzájárulást kellene fizetniük a községháza számára – ez utóbbi lesz hivatott jelezni, az illető „komolyan gondolja-e” a szándékát, hogy a taktaharkányi társadalom értékes tagjává váljon.
„Az önazonossághoz való jog keretén belül Taktaharkány védelemben kívánja részesíteni hagyományos társadalmi rendjét és befolyásolni annak fejlődési irányát, megvédve helyi társadalmának életformáját, hagyományait, szokásait, rétegződését, karakterét, meghatározva azt, hogy a településre kik költözhetnek be, a közösség kikkel kíván együtt élni” – olvasható a taktaharkányi önkormányzati rendelet bevezetőjében.
Mint arról korábban beszámoltunk, július 1-jén lépett hatályba a településvédelmi törvény, amely lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy korlátozzák a településükre vagy annak egyes részeire való beköltözést. Ennek érdekében a helyi önkormányzat elővásárlási jogot kap, feltételekhez kötheti a lakcímbejelentést, betelepülési adót vethet ki az ingatlanvásárlókra.
(Index)