Az Európai Parlament kedden megerősítette a vezetői engedélyekre vonatkozó uniós szabályok aktualizálását. A jogalkotók célja, hogy javuljon a közúti közlekedés biztonsága, és csökkenjen az EU közútjain évente közel 20 ezer halálesettel járó ütközések száma. A változások között több olyan is van, melyeket Magyarország már jó ideje alkalmaz, sőt vannak területek, ahol az itthoni előírások szigorúbbak is. Lesznek azonban olyan módosítások, melyek nálunk is újdonságot jelentenek majd a Vezess.hu összefoglalója szerint.
Zoom
Ilyenek lesznek például az új képzési követelmények is. A járművezetői vizsgában olyan témák is helyet kapnak majd, mint a holttérrel kapcsolatos kockázatok, a vezetéstámogató rendszerek, az ajtók biztonságos nyitása és a telefonhasználat okozta figyelemelterelés veszélye. Az új képzési és vizsgakövetelmények nagyobb hangsúlyt helyeznek majd a kockázatokra, különösen a gyalogosokkal, a gyermekekkel, a kerékpárosokkal és más veszélyeztetett úthasználókkal kapcsolatban.
Bennünket nem érint, hogy a jogosítványok érvényességének felső határát 15 évben korlátoznák, tekintve, hogy Magyarországon a limit 10 év. Ezt egyébként bármelyik tagállam megteheti, ahol a jogsi személyazonosító igazolványként is használható. A tehergépjárművekre és az autóbuszokra vonatkozó vezetői engedélyek érvényességi ideje 5 év lesz. A 65 éves vagy idősebb járművezetők esetében a tagállamok csökkenthetik az engedélyek érvényességi idejét annak érdekében, hogy növeljék az orvosi ellenőrzések vagy az ismeretek frissítésére szolgáló tanfolyamok gyakoriságát.
Szigorúbb egészségügyi vizsgálatok
Az első járművezetői engedély megszerzése vagy megújítása előtt a kérelmezőknek a látásukat, valamint szív- és érrendszeri állapotukat felmérő orvosi ellenőrzésen kell átesniük. Az uniós országok dönthetnek úgy, hogy a személygépkocsik vagy motorkerékpárok vezetői számára az orvosi vizsgálatot önértékelési formanyomtatvánnyal, vagy más nemzeti szinten kidolgozott rendszerekkel váltják ki.
Kezdőként csak óvatosan!
Az uniós szabályozás most először legalább kétéves próbaidőt határoz meg a kezdő járművezetők számára. Ráadásul ebben az időszakban rájuk szigorúbb szabályok is vonatkoznak, például komolyabb szankciókkal jár, ha alkohol vagy kábítószer hatása alatt ülnek volán mögé, vagy elmulasztják a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszerek használatát. Emellett a 17 évesek is kaphatnak (B kategóriás) járművezetői engedélyt, de 18 éves korukig egy tapasztalt járművezető kíséretében kell vezetniük.
A hivatásos gépjárművezetők hiányának enyhítésére az új szabályok lehetővé teszik a tehergépjármű-vezetői engedély (C kategória) 18 éves korban, valamint az autóbusz-vezetői engedély (D kategória) 21 éves korban történő megszerzését, feltéve, hogy a kérelmezők rendelkeznek szakmai alkalmassági bizonyítvánnyal. Máskülönben e járművek vezetéséhez be kell tölteni a 21., illetve 24. életévet.
A digitális lesz az alapértelmezett
Magyarországon már nem kell, hogy az embernél legyen a plasztikkártya alapú jogosítványa, ha a mobilján digitálisan be tudja mutatni vezetői engedélyét. Ebbe az irányba megy az EU is, olyannyira, hogy ez lesz az alapértelmezett jogsiformátum. Persze aki kéri, az továbbra is kap műanyaglapot.
Nincs menekvés az eltiltás elől
A büntetések határon átnyúló végrehajtása, és ezáltal a külföldi tartózkodás alatti gondatlan vezetés visszaszorítása érdekében a járművezetői engedély visszavonását, felfüggesztését vagy korlátozását ezentúl továbbítják majd a kiállító uniós országnak. A nemzeti hatóságoknak a jövőben indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatniuk kell egymást a legsúlyosabb közlekedési szabálysértésekkel – többek között az ittas, vagy kábítószer hatása alatt történő járművezetéssel, a halálos kimenetelű közlekedési balesettel, vagy a sebességhatár nagymértékű túllépésével (pl. a sebességhatár 50 km/h-való túllépésével) – összefüggő járművezetéstől való eltiltás eseteiről.
Mikor lép mindez érvénybe?
Röviden: nem azonnal. Először mindezt kihirdetik az Európai Unió Hivatalos Lapjában. A kihirdetést követő 20. napon már élni fognak a szabályok, azonban a tagállamoknak három év alatt kell átültetniük az új szabályokat nemzeti jogrendjükbe, és további egy év felkészülési időt kapnak azok végrehajtására. Csupán az a biztos tehát, hogy 2030-ban már biztos ezek alapján lehet jogosítványt szerezni.