Vigyázat, alkotmánysértés!
Az Országos Választási Bizottság jogértelmezése szerint alkotmánysértést követ el, aki a Himnusz „Isten, áldd meg a magyart” sorát énekli, hiszen az ugyanúgy „kirekeszti” a kisebbségeket, mint a „Magyarország a magyaroké!” jobbikos jelszó, melynek használatától az OVB eltiltotta a pártot. A Jobbik jogorvoslatként a Legfelsőbb Bírósághoz fordul, trianoni megemlékezéssel egybekötött kampányzáró gyűlésén pedig tömeges „alkotmánysértésre” biztosít lehetőséget egyre gyarapodó szimpatizánsainak.
A kampány utolsó hetében elképesztő méreteket ölt a Jobbik iránti gyűlölet, a politikai „elit” minden nemtelen eszközt bevet a Morvai Krisztina által vezetett magunkfajták kirekesztése érdekében. Az OVB is őrült jogi mélységekbe süllyedt Halmai Gábor elnökhelyettes elvi vezetésével, amihez segítséget nyújtott Szigeti Péter elnök jogszerűtlen ülésvezetése. Ő ugyanis váratlanul megvonta a szót tőlem (még a mikrofonomat is kikapcsolta), holott nem volt időkeret a vitában, nem is beszéltem aránytalanul sokat, s ami a legfontosabb: nincs ilyen jogköre. Szigeti ugyanakkor még folytatta érvei kifejtését, majd további vitának helyt nem adva szavaztatott. Ezért még aznap kifogást nyújtottam be ellene, melyet első fokon az OVB kell majd elbíráljon.
Az etnikai alapon szerveződő cigánypárt delegáltjának szavazatával tiltotta meg a bizottság az etnikai megkülönböztetést, aminek a „Magyarország a magyaroké!” jelszót is minősítette. Pedig a „magyar” egy gyűjtőszó, június 4-én épp aktuális definíciója szerint – Illyés Gyula kifejezésével – „magyar az, akinek fáj Trianon”.
Halmai Gábor abszurd megállapítása szerint a „Magyarország a magyar állampolgároké” kijelentés tényszerű volna. A Jobbik szerint kijelentésként sajnos egyik sem tény, csak óhajtásunk, programunk lehet, hogy Magyarország legyen a magyaroké. Hiszen nemcsak Simon Peresz izraeli államfő vallotta be, hogy felvásárolják Magyarországot, de a privatizáció során stratégiai ágazatok is idegen kézbe kerültek, és 2011-től külföldieké lehet a magyar föld is. Azonban hiába próbálja elfojtani az OVB az új erőt, egyre többen szavazatukkal is kinyilvánítják: Magyarország a magyaroké!
Novák Előd
az OVB jobbikos tagja
(jobbik.hu)