A rendszerváltozás egyik következménye – ezt ne tagadjuk el – az alternatívák megjelenési lehetőségeinek kiszélesedése. Újat és mást mutató, kínáló könyvek (könyvkiadók), újságok-folyóiratok, szervezetek és pártok, eszmék és programok jelenhettek meg a társadalmi és politikai élet színterein. Mégsem ért el (írhatom így is: értünk el) átütő eredményt.
 Fotó: MTI |
Az okok megértéséhez néhány, bár mindazonáltal ismertnek tekinthető tényt el kell ismételni. 1989-ben az államszocialista médiabirodalom gyorsan, szinte hetek alatt átváltott Moszkva-barát keleti irányról Washington-barát, atlantista irányra. Sajnálatos módon olvasóik és nézőik legnagyobb tömegeit magukkal tudták vonzani, újólag befolyásolva utóbbiak értékrendjét, gondolkodását, és mindenekelőtt mentalitását. A már internacionalizmustól átitatott társadalom döntő többsége (főleg a fiatalabb korosztályok) gyorsan átvették a beáramló kozmopolita világszemléletet.
A média (nem is szólva az állami köz- és nevelési intézmények, átmentett politikai szervezetek stb.) túlhatalmával szemben az újonnan szerveződő nemzeti radikális orgánumok nem tudtak eredményesen fellépni, társadalomformáló hatást elérni.
Azonban nemcsak az ellenség sajtótúlereje volt a meghatározó tényező. Lássuk be, az elmúlt három és fél évtizedben kevés olyan publicista, író, politikus, filozófus és társadalmi gondolkodó született vagy alkotott, aki annak lényegénél fogva meg tudta volna ragadni az aktuális magyar valóságot, s röviden, de erőteljes és kifejező látásmóddal érzékeltetve össze tudta volna foglalni azt. Aki egy szélesebb keretbe, nagyobb összefüggések közé tudta volna helyezni a magyar történelem, a magyar létviszonyok, illetve a körülöttünk zajló folyamatok mibenlétét. Mondhatjuk úgy is: nem tudtunk élni a megnyíló lehetőségekkel, s megragadni az idők szellemét. Bölcsen értelmezni és elméleti szinten alkalmazni az új esélyekből fakadó opciókat. (Nem is szólva a gyakorlati cselekvésről…) Futottunk az események után, s a közbeszéd tárgyait, jelszavait mások határozták meg helyettünk. Ami a legrosszabb: nem sikerült az amúgy felismert igazságokat szélesebb körben, okos és komoly módon, a magyar népesség tudatába plántálni.
Mindazonáltal nem kell szégyenkeznünk a szellemi teljesítményünkre. Folyóiratok sora alakult (Hunnia, Pannon Front, Havi Magyar Fórum, Északi Korona, az utóbbi időben létrejött folyóiratokat nem is említve). Az ezekben, valamint a rendelkezésre álló egyéb lapokban és internetes portálokon leírtakra, vagy más módon megjelenítettekre egyrészt büszkék lehetünk, másrészt nyugodtan hivatkozhatunk rájuk, s felhasználhatjuk ma is. E folyóiratok, a számos egyéb nemzeti kiadvány és könyv mellett, minden gondolkodó magyar könyvespolcán ott kell hogy legyenek.
Viszont, ismétlem, a „tömegekhez” nem értünk el. Sokan megjegyzik e mondatot olvasva: nem is kell, a tömegember nekünk nem lehet mérvadó tényező. Pedig tömegdemokráciában élve, a politikai-állami hatalmat akarva ettől nem tekinthetünk el. Mindenképpen meg kell szólítanunk őket, szellemi értelemben is. A szinte egyetlenként említhető Csurka Istvánon kívül más, többé-kevésbé (de inkább sajnos kevésbé) hatást keltő tollforgatónk, iránymutató személyiségünk alig volt. (Pedig Csurka sem volt agitatív alkat, s terjengős szövegei gyakran ellenhatást keltettek.) Kevés jelenlegi publicistánk tud jól summázott, tárgyilagos írásműveket az asztalra tenni.
Külön tanulmányt (és egyben értelmezések és értékelések sorát) érdemelné, hogy a magyar – értsd: goj – társadalom miért „vevő” minden nyugatról beáramló szellemi irányzatra, viselkedési mintára. (Én magam a régóta létező, és egyre erősödő megfelelési kényszer, és a befogadási igény szókapcsolatokkal kifejezhető lelki vágyak meglétét emelném ki.) Jól mutatja az idei (2025. júniusi) ún. „prájd”, hogy a radikális eszme továbbra is kisebbségben van, a baloldali többség aktivitása és befolyása növekszik.
Mielőtt valaki ebből túlzott, s egyben elkeserítő következetéseket vonna le, gyorsan hozzáteszem: az elmúlt években a lakosság apolitikusnak nevezhető részének számaránya lecsökkent. Egy részük közösségi (értsd: jobboldali) érzelművé vált, azonban a túlnyomó többség valamiféle újbaloldali elköteleződést mutat (a következő csalódásig, lásd pl. 1995 – Bokros-csomag, 2006 – a csőd beismerése), azonban folyamatszerűen tömegek maradhatnak a progresszió szövevényes hálójában, ha nem lépünk időben – s ha nem jól lépünk fel.
Lehetőségeink adottak. A világhálós csatornákon történő eszmeterjesztés már bevált módszernek tekinthető, csak jól kell csinálni. Jobban kell csinálni, mint a haladárok! Ha jobbnak tartjuk magunkat, jobbnak is kell lennünk. Kisebb és nagyobb terjedelmű irományok készítése, elemzések és értékelések összeállítása olyan alap, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni – még ellenfeleinknek sem. Természetesen nem nekik dolgozunk, de higgye el mindenki, a velőig hatoló szatírákkal kikészíthetők. Az okos, tartalmas textusok pedig hatni képesek az értelmes emberekre.
Olyanokra, akik most még a „haladás” legújabb „vívmányait” istenítik.
Abai Zsombor
(A szerző olvasónk.)
