Különös módon egy hét esztendeje használatban lévő középiskolai történelematlasz kavarta fel az utóbbi napokban közéletünket, s lett a médiában az egyik fő beszédtéma. Állítólag vallási vezetők és pedagógusok tiltakoztak amiatt, hogy az említett atlasz nem mutatja be a cigányság múltját, valamint nem részletezi kellő alapossággal a zsidó történelmet, különös tekintettel természetesen a soha sem volt holokausztra.
Ezen kívül nehezményezték, hogy sokat szerepel az atlaszban a történelmi Magyarország, amely – szerintük –„szélsőséges” jelkép.
Ezen kívül nehezményezték, hogy sokat szerepel az atlaszban a történelmi Magyarország, amely – szerintük –„szélsőséges” jelkép.
No ez a stupid arcátlanság azért felvet bizonyos kérdéseket.
1. Vajon miért hét esztendő után jutott eszükbe a fent említett személyeknek, hogy panasszal éljenek az említett tárgyban?
2. A vallási vezetőkön nyilván az izraelita hitközség elöljáróságát kell értenünk, tehát rájuk nem is érdemes sok szót vesztegetnünk, viszont az teljességgel érthetetlen, hogy egy magyar tanár számára mindez gondot jelentsen. Miféle magyar nemzeti öntudatra nevelik az ilyen „pedagógusok” diákjaikat, amennyiben számukra a cigány múlt meg a hololegendárium bír prioritással? Ennyire agymosott már ez a tanári társadalom, hogy úgy hajbókol a holokauszt bálványa előtt, miként Kohn a jeruzsálemi siratófalnál?!
3. A cigány történelem rövid úton rendezhető. Valamikor Zsigmond (1387-1437) király uralkodása idején kezdtek beszállingózni a vándorcigányok a Kárpát-medencébe ekhós szekereiken, kóborló, nomád életmódot folytatva (s nem zenéltek a 11. századi Anglia nem létező kávéházaiban már Hódító Vilmos idején.) Aztán ezt az életmódot a 20. századig megőrizték. Ekkortájt kezdtek kísérletezni a letelepítésükkel. A többi már jól ismert.
4. Egy legendával, nevezetesen a „holokauszttal” miért is kellene foglalkoznia egy atlasznak, amelynek tudományos alapokon kell állnia?
5. Miért tenné fogékonnyá a „szélsőséges” eszmék iránt a fiatalokat az a tény, ha nem kap kellő hangsúlyt egy atlaszban a cigány és a zsidó múlt, ugyanakkor számos alkalommal feltűnik a „szélsőséges” történelmi Magyarország képe? Miért szélsőséges az, akinek a magyar történelem ismerete az elsődleges, s mindenekfelett: szereti hazáját, s diákjait is hazaszeretetre neveli? Mitől szélsőséges jelkép a történelmi Magyarország? Az atlasz amúgy sem jelképként, hanem történelmi realitásként mutatja be. Egyáltalán: normálisnak tekinthető-e egy olyan hitvány alak, aki sokallja egy történelmi atlaszban előforduló történelmi Magyarország-ábrázolásokat? Természetesen a cionista szélsőségesezők számára ez a fő bűnök egyike.
Az említett vallási vezetők és tanárok által felvetett kérdések egyébként is tökéletesen értelmetlenek, nem lévén cigány állam, s 72 után zsidó állam sem létezett 1947-ig, márpedig térképeken a természetföldrajzi viszonyokon túl államokat, azok közigazgatási viszonyait lehet elsődlegesen bemutatni.
Összességében: egy ilyen „ügy” csak Magyarországon létezhet, hiszen minden normális, egészséges nemzeti öntudattal rendelkező országban teljesen természetes, hogy a közoktatásban a fő hangsúlyt a nemzeti történelem bemutatására helyezik. E vonatkozásban erősen ajánlott az amerikai és a brit közoktatásban használatos térképek tanulmányozása.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Kapcsolódó: