Ma délben érkezett a szomorú hír, miszerint elhunyt az a kisfiú, akinek a szervezetét agyevő amőba támadta meg. A hatóságok még vizsgálják, hogy a párkányi Vadas fürdőben fertőződhetett-e meg, írja a felvidéki Új Szó.
A tizenegy éves erdőháti fiú szombaton került a pozsonyi gyermekkórházba, miután egy ritka, halálos parazitával, egészen pontosan agyevő amőbával fertőződött meg. Utoljára a párkányi Vadas fürdő medencéiben mártózott meg, és napokkal ezután jelentkeztek nála a tünetek, azt viszont egyelőre vizsgálják, hogy ott juthatott-e szervezetébe a parazita.
– Mindannyian rendkívül sajnáljuk, de a NÚDCH orvosainak és egészségügyi dolgozóinak maximális erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni a fiú életét – jelentette be a kórház szóvivője, Dana Kamenická.
A Naegleria fowleri tudományos névvel illetett, a köznyelvben agyevő amőbaként ismert parazita rendszerint az orr nyálkahártyáján keresztül kerül be a szervezetbe, majd onnan viszonylag könnyen eljuthat az agyig. A fertőződéshez arra van szükség, hogy az orrba, homloküregbe, arcüregbe fertőzött, nem steril víz jusson. A parazita jól klórozott édesvízben képtelen túlélni, sós vízben azonnal elpusztul.
Az agyevő amőba ugyanolyan tüneteket okoz, mint a bakteriális eredetű gennyes agyhártyagyulladás. Ilyen a magas láz, hányinger és hányás, esetleg epilepsziás roham. Jelenleg nincs gyógyszer a fertőzés kezelésére, a gyógyulási esély minimális.
Az Érsekújvári Járási Tisztiorvosi Szolgálat hétfőn azt közölte az érintett Vadas fürdővel, hogy a fertőzésgyanú miatti laboratóriumi vizsgálatok még tartanak, eredmény leghamarabb péntekre várható, így szombatig nem nyithatnak ki.