Emmanuel Macron először foglalkozott nyilvánosan azokkal a pletykákkal, amelyek szerint felesége, Brigitte férfinak született – számolt be róla az Express című brit portál. A francia elnök dühét és csalódottságát fejezte ki a feleségével kapcsolatos folyamatos spekulációk miatt, és azokat
hamisnak és koholtnak nevezte.
Zoom
Az elnöki pár tagjai között 24 év a korkülönbség (fotó: Emmanuel Dunand / AFP/ Getty Images)
Macron a pénteki nemzetközi nőnapon beszélt, ahol kitért azokra az összeesküvés-elméletekre, amelyek szerint felesége, akit 2007-ben vett feleségül, valójában férfinak született. Kijelentette, hogy a Brigitte Macront érintő transznemű vádak a nők által naponta elszenvedett nőgyűlölő támadások tipikus példái.(Brigitte Macronnak van három gyereke, kettő közülük idősebb a férjénél - a szerk.)
Zoom
Brigitte Macron és férjénél idősebb lánya (fotó: Getty Images)
(Mandiner nyomán)