A georgiai állambiztonsági szolgálat (SZGB) őrizetbe vette Bacso Ahalaja volt védelmi minisztert azzal a váddal, hogy ő volt az elnöki palota elleni októberi ostrom főszervezője - számolt be pénteken a helyi sajtónak Lasa Magradze, a szolgálat első helyettes vezetője.
"Az összegyűjtött bizonyítékok alapján megerősítést nyert a georgiai október 4-i események főszervezőjének személye. Ennek megfelelően őrizetbe vettük Bacsana (Bacso) Ahalaját" – mondta Magradze, hozzátéve, hogy a volt miniszterrel együtt őrizetbe vették a feleségét, Ani Nadareisvilit is, de a biztonsági erők őt később elengedték.
A SZGB közlése szerint a biztonsági erők megvizsgálták Ahalaja levelezését, valamint azokat a telefonhívásokat, amelyeket egy telefonos alkalmazáson keresztül folytatott az elnöki palota ostromának többi szervezőjével és résztvevőjével.
Magradze pontosította, hogy az IP-cím, amelyen keresztül Ahalaja kapcsolatban állt a bűncselekményben részt vevő társaival, feleségéhez tartozott. A rendőrség percre pontosan rekonstruálta a történtek lefolyását - mondta.
Október 4-én, a helyi választások napján Tbilisziben ellenzéki tüntetés volt. A szervezők, akik aznapra a hatalom megdöntését hirdették, felszólították a tüntetőket, hogy "szerezzék meg az elnöki palota kulcsait", majd a demonstrálók egy része a közeli rezidenciához indult. A tüntetők lebontották a létesítmény kerítését, de a különleges erők vízágyúkkal és könnygázzal visszaszorították őket.
A hatalom megdöntésére való felhívás és csoportos erőszak szervezése miatt a rendőrség a tüntetés öt szervezőjét vette őrizetbe, egy híres operaénekest, a korábbi főügyészt, két ellenzéki politikust és egy egykori katonát. Ezenfelül letartóztattak több mint 40 embert, aki részt vett a zavargásokban.
Ahalaja 2009 és 2012 között volt védelmi miniszter Miheil Szaakasvili georgiai elnök kormányában. Ő volt az egyik legbefolyásosabb tisztségviselő abban az időben. A hatalomváltás után, 2012-ben letartóztatták, és különböző bűncselekmények miatt bűnösnek találták, kilenc év börtönbüntetésre ítélték. A politikus 2022-ben szabadult.
(MTI)







