Frissítés a cikk alján!
2009 augusztusában írtuk: A médiában csak azt halljuk, hogy a rasszizmus így - szegény megbélyegzett, beilleszkedni és békére vágyó cigányok meg úgy. Azt persze elhallgatja a héber média, hogy a fekete retkek nagy többsége zsigerből gyűlöli a magyarokat és ezt nem is rejti véka alá. Ez az igazi rasszizmus, nem az, ha megelégelik az emberek a cigányterrorizmust és a buckalakók bűnözését. A myvip, iwiw és a többi hasonló oldal természetesen örömmel tolerálja az állatias antimagyarizmust, kereszténygyűlöletet, fehérellenességet. Hiszen nem vagyunk védett fajta, mint a kormosok és a kaftánok.
Az alábbi kép és bemutatkozás, hangsúlyozzuk újra, egyáltalán nem egyedi jelenség: számtalan hasonlót mutattunk már be korábban.
Olvasónktól |
Friss #1 (2010.09.17): A napokban ezt a levelet kaptuk:
Kérném a http://kuruc.info/r/46/45746 lapon levő kép eltávolítását a szerverükről. Ez a kép személyiségi jogokat sért, különben jogi eljárást indítok. Köszönöm
Sikerült kiderítenünk, hogy az orkot Kovács Jennifernek hívják, ő írta a levelet és ő szerepel a fenti képen.
A rasszista, magyargyűlölő cigány perrel fenyegeti a Kuruc.infót, ám ez minket nem hat meg. Találtunk egy új képet a fekete retekről, ami segíti a felismerését:
További információkat, lakcímet, képeket a keres(kukac)kuruc.info címre várunk vele kapcsolatban.
Friss #2 (2010.09.19): Egyik olvasónk információja szerint Kaposszerdahelyen lakik a cigányrasszista Jennifer, itt lehet felkutatni a hazafiaknak. Azt tudjuk még róla, hogy apja, "Dögös Robi" mulatósként "dolgozik":
"Dögös Robi" - nyakában a megkülönböztető jelzéssel |
Milliókat keres a rasszista cigány |
Honlapján ezt írja magáról:
"Horváth Róbert vagyok, 31 éves leszek, nős, két gyönyörű kislány édesapja. Kaposszerdahelyen lakom. Gyermekkorom óta zenélek, ez a legkedvesebb időtöltésem az alvás mellett. (Nagyon sokat alszom.)Rendezvényeken, bálokon évek óta vállalok fellépéseket. (...)
Kedves Rajongóim, Felkérőim !Igyekszek lehetőleg minden felkérést teljesíteni !"
Íme egy zeneszáma:
Jennifer keresztapja a szintén mulatós Dombóvári Roly (valódi nevén Horváth Roland). Ennek a buta cigánynak is meglehetősen kezdetleges a honlapja, gyakorlatilag csak ez a szöveg található rajta:
"Szaszto táj bakxtalo tavesz romálé, táj sháválé!!!Szívből üdvözlünk mindenkit a legújabb Roly és a Dombóvári Fiúk honlapon!!!! A weblap folyamatosan bővül, azon vagyunk, hogy minnél többen ismerjétek meg és kedveljétek meg a zenéinket, remélem sikerrel járunk?!"
Tehát a magyargyűlölő Jennifer ilyen "neves", cigányok között sztárnak számító család tagja, apja sok szagosbőrű példaképe."Utálom a magyarokat, meg minden ilyen paraszt g*cit!" - ez volna tehát a cigányság krémje.
Orbán az ilyen megnyilvánulások ellen soha nem emelte fel a hangját, cigányügyben viszont legutóbb azt fejtegette a parlamentben, hogy cigánybűnözés nem létezik. Erősen ajánljuk ezt a videós összeállítást, melyben Orbán és Vona mellett megszólal a borsodi cigányvajda is:
Világosan látszik, hogy aki az önkormányzati választásokon a Fideszre szavaz, az nem a cigánybűnözés megfékezését segíti elő, hanem a jelenlegi helyzet konzerválása/rosszabbodása mellett teszi le a voksát.
Friss #3 (2010.10.06): Jelentkezett szerkesztőségünkben egy Kovács Jennifert jól ismerő olvasó. Kiderült, hogy Jennifer egy tipikus hazudozó, magyarokat gyűlölő cigány, aki szeret feltűnősködni: valójában semmi köze Dögös Robihoz meg Dombóváry Rolihoz, ezeket csak bekamuzta a myvipes társkeresőn (kicsit furcsa is, mert Dögös Robi valódi neve Horváth Róbert, míg a lány Kovács Jennifer; továbbá kicsi a kettejük közötti korkülönbség, már csak ezért sem valószínű, hogy ő lenne az apja).
Íme két kép Jenniferről:
Itt pedig barátjával látható (aki ránézésre olyan retardált, hogy az ilyet jobb időkben lehajították a Tajgetoszról, csak hát ő sajnos lemaradt erről a népszerű programról):
Bort, búzát, békességet, holdra kilőtt cigány kisebbséget!
Lendfai Ildikó - Kuruc.info