Holtan találták olaszországi hotelszobájában Norvégia kétszeres ifjúsági olimpiai bajnokát, a biatlonos Sivert Guttorm Bakkent – írja a Guardian nyomán a Telex. Az éppen edzőtáborozó 27 éves sportoló halálának oka ismeretlen, de a néhány éve szívburokgyulladást állapítottak meg nála, emiatt a 2022-23-as szezont teljesen ki is kellett hagynia.
Ő maga a koronavírusra kapott harmadik oltás mellékhatásának káros következményeiről beszélt – de ez tudományosan nem kapott megerősítést.
Az 1998-ban született Bakken 2016-ban nyert két aranyat az ifjúsági olimpián, váltóban és üldözőversenyben. 2022-ben világkupát is nyert. Az idei versenyek összesítésében a 13. helyen állt. (Az első 13 helyből ötöt jelenleg norvég versenyzők foglalnak el.)
Idén Európa-bajnokságot nyert 10 kilométeren és 4x7,5 kilométeres váltóban is.







