A Dél-afrikai Köztársaság bejelentette hétfőn, hogy benyújtotta a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICJ) "az Izrael által a Gázai övezetben elkövetett népirtással kapcsolatos bizonyítékait”.
Az aktában bizonyítékok vannak arra nézve, hogy az izraeli kormány megsértette a népirtás tilalmáról szóló egyezményt - áll a Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök hivatala által kiadott közleményben.
A hágai székhelyű ICJ egyik képviselője hétfőn megerősítette, hogy megkapták a dokumentumot, de további részleteket nem volt hajlandó közölni.
„A bizonyítékokból kiderül, hogy Izrael cselekedetei a népirtás elkövetésére irányuló jellegzetes szándékon alapulnak” - állítja a dél-afrikai elnöki hivatal.
A hivatal kiemeli Izrael "kudarcát mind a népirtásra való uszítás, mind a saját maga által elkövetett népirtás, illetve a népirtást elkövetők felelősségre vonása megakadályozásával kapcsolatban".
A dokumentum, amelyet a bíróság szokásrendje szerint nem lehet nyilvánosságra hozni, több mint 750 oldalnyi érvelést és több 4000 oldalnyi mellékletet tartalmaz.
A Dél-afrikai Köztársaság által kezdeményezett eljáráshoz több ország - Bolívia, Kolumbia, Líbia, Spanyolország és Mexikó - is csatlakozott.
Az ICJ döntései kötelező érvényűek ugyan, de a bíróságnak nincsenek konkrét eszközei azok betartatására.
A Hamász egészségügy-minisztériuma szerint 43 020 palesztin - többségében civil - vesztette életét a palesztin terület elleni izraeli offenzívában.
(MTI nyomán)