Volodimir Zelenszkij ukrajnai elnök szerint Oroszország mindent megtesz annak érdekében, hogy ne jöhessen létre személyes találkozó közte és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. Erről pénteken beszélt Kijevben, ahol Mark Rutte NATO-főtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatót.
"Az oroszok mindent megtesznek, hogy a találkozó ne jöhessen létre" - jelentette ki az "ukrán" elnök, emlékeztetve, hogy az orosz elnökkel való találkozója egy olyan folyamat szerves részét képezi, amely a háború lezárásához vezethetne. De mivel Oroszországnak nem ez a célja, mindent meg fog tenni, hogy ezt elkerülje - mutatott rá Zelenszkij.
Zoom
Zelenszkij nagy elégedéssel járt egy pennsylvaniai lőszergyárban 2024-ben (fotó: Reuters)
Az ukrán elnök felszólította országa támogatóit, hogy vezessenek be újabb szankciókat Moszkva ellen, ha továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra. Egyúttal arra kérte partnereit, hogy gyakoroljanak nyomást Oroszországra, hogy - szavai szerint - "legalább minimális együttműködést tanúsítson".
Zelenszkij közölte: országa hosszú távú biztonsági garanciákat igényel a Nyugattól, amelyeknek a NATO 5. cikkelyéhez hasonló védelmet kellene nyújtaniuk. Hangsúlyozta, hogy ezek kidolgozása összetett folyamat, amely egyszerre függ a szövetségesek támogatásától és az ukrán hadsereg képességeitől.
Rutte hangsúlyozta, hogy a NATO-tagállamok Ukrajnával közösen azon munkálkodnak, hogy olyan erős biztonsági garanciákat hozzanak létre, amelyek képesek lesznek elriasztani Oroszországot egy újabb támadástól. A biztonsági garanciákat a tartós béke alapfeltételének nevezte, hozzátéve, hogy jelenleg azon dolgoznak, hogy ezeket pontosan meghatározzák.
Méltatta Donald Trump amerikai elnök szerepét is. "Trump elnök egyértelművé tette, hogy az Egyesült Államok is részt vállal Ukrajna biztonsági garanciáiban" - fogalmazott a NATO-főtitkár.
Az ukrajnai elnök a hadiipar finanszírozási igényeiről is beszélt. "Nem titok: ez valamivel több mint 6 milliárd dollár" - mondta, külön kiemelve a drónprogram fejlesztését, amelyet az ukrán hadsereg legfontosabb fegyverének nevezett. Zelenszkij az amerikai fegyvervásárlások finanszírozását is megemlítette, amelyről elmondása szerint Ruttével is egyeztetett. "Ez lehet havi 1 milliárd, esetleg 1,5 milliárd dollár is" - tette hozzá.
Az ukrán elnök megbízható szövetségesként méltatta a NATO-főtitkárt, aki a háború kezdete óta támogatja Kijevet. Rutte kijelentette, hogy Ukrajna továbbra is számíthat a NATO-tagállamokra.
(MTI nyomán)