Ma van a normandiai partraszállás 81. évfordulója. A jelentőségéről köreinkben talán kevesebbet szoktunk beszélni, ha a második világháború kerül szóba. Általában Sztálingrádot említjük, mint fordulatot, amely után más irányt vett a háború. Pedig a D-nap is rendkívül jelentős volt.
 Kép: marinamaral.com |
A második világháború egyik legfontosabb hadművelete volt, amelyet 1944. június 6-án, a D-nap során a szövetségesek hajtotta végre Normandiában. A hadművelet, Overlord fedőnéven, a szövetséges erők által Franciaországban indított Európa „felszabadítási akcióját” kezdeményezte. A D-nap, mely Normandiában, Caen közelében, a szövetséges erők számára jelentős stratégiai előrelépés volt, Európa „felszabadításának” kezdete, legalábbis így szól azóta is a hivatalos narratíva. De sokkal inkább Európa USA-gyarmati sorba való taszításának kezdete, amely azóta is tart. Jelentőségét tehát nem lehet eltagadni.
De milyen tényezők fenyegették annak sikerét? És mi történt volna, ha a művelet kudarcba fullad? E kérdéseket járjuk most körül.
A normandiai partraszállás nemcsak egy új front megnyitását jelentette, hanem a második világháború európai fordulópontját is. 1944 közepére a Szovjetunió már igen komoly sikereket ért el a németek és vele szövetségben küzdők ellen, de a nyugati szövetségesek nem rendelkeztek még szárazföldi hídfővel Nyugat-Európában. Enélkül a háború kimenetele sokkal hosszabb lehetett volna, vagy akár teljesen másként is alakulhatott volna.
A normandiai partraszállás nemcsak egy új front megnyitását jelentette, hanem a második világháború európai fordulópontját is. 1944 közepére a Szovjetunió már igen komoly sikereket ért el a németek és vele szövetségben küzdők ellen, de a nyugati szövetségesek nem rendelkeztek még szárazföldi hídfővel Nyugat-Európában. Enélkül a háború kimenetele sokkal hosszabb lehetett volna, vagy akár teljesen másként is alakulhatott volna.
A partraszállás megnyitotta a nyugati frontot, ami ténylegesen, még erőteljesebben kétfrontos háborúra kényszerítette a nemzetiszocialista Németországot. Ez stratégiai szempontból döntő volt: Németország nem tudta többé teljes erejét a keleti frontra összpontosítani, így a Wehrmacht egyszerre két irányból szorult vissza.
Bár a D-nap végül sikeres volt, a kudarc lehetősége nagyon is valóságos volt. Vegyünk sorra néhány tényezőt, amelyek negatívan befolyásolhatták volna az akciót.
- Időjárás: a partraszállást eredetileg június 5-re tervezték, de a kedvezőtlen időjárás miatt egy nappal elhalasztották. Ha a meteorológusok nem jósolják meg a rövid időjárási javulást június 6-án, a művelet vagy késlekedett volna hetekig, vagy sokkal rosszabb körülmények között zajlott volna le, ami katasztrófához vezethetett volna szempontjukból.
- Német védelem és a „Atlantic Wall”: a németek az Atlanti fal mentén, főként a parancsnok Erwin Rommel irányítása alatt, komoly erődítményeket építettek ki. Ha a német hadvezetés hamarabb és pontosabban felismeri a partraszállás valódi helyszínét, a csapatokat megerősítve visszaverhették volna az inváziót.
- Téves hírszerzés: a szövetségesek óriási megtévesztési kampányt folytattak (pl. Operation Fortitude), mely szerint a fő csapás Calais-nál várható. Ha a németek nem esnek e trükk áldozatául, a normandiai partszakasz sokkal védettebb lett volna.
- Logisztikai és technikai nehézségek: az invázióban részt vevő 156 ezer katona, több ezer jármű és hajó koordinációja óriási feladat volt. Már a partot érés pillanata is számos egység számára káosszal járt. Egy sor balszerencsés esemény elég lett volna a teljes kudarchoz.
De vajon milyen következményekkel járt volna, ha kudarcot vall a partraszállás?
Ez a kérdés ma már elméletinek számít, de talán nem érdektelen, ha sorra veszünk néhányat. Mivel a háborúban sincs „mi lett volna ha”, természetesen bírja a kritikát az alábbi gondolatmenet, de azért vágjunk bele.
A szövetségesek tudták, hogy ha a D-nap kudarcba fullad, az súlyos következményekkel jár. A szövetségesek hatalmas veszteségeket szenvedtek volna emberéletben, hadianyagban, és a politikai bizalom is meginoghatott volna egymás között. Bár a nemzetközi zsidóság, amely befolyásolta a szövetséges országok kormányait, minden bizonnyal újabb offenzívára szólított volna fel, egy ilyen vereség után nehéz lett volna gyorsan új inváziós kísérletet szervezni, különösen 1944-ben, amikor az európai hadszíntér eseményei már csúcsra jártak. A németek keleti fronton való helyzete jelentősen javult volna, mivel a nyugati fenyegetés elhárításával több egységet vethettek volna be a Szovjetunió ellen. Ez meghosszabbította volna a háborút, vagy akár egy kompromisszumos békéhez is vezethetett volna.
Roosevelt, Churchill és más szövetséges vezetők belpolitikai helyzete meggyengült volna, különösen az Egyesült Államokban, ahol a közvélemény érzékenyen reagált a veszteségekre. Ráadásul a Szovjetunió előretörése önmagában nem biztos, hogy elegendő lett volna Berlin elfoglalásához 1945 tavaszáig. A nemzetiszocialisták új erőre kaptak volna, és még erőteljesebben mozgósították volna a német társadalmat.
Természetesen egy sikertelen partraszállás nem feltétlenül hozott volna végső győzelmet németeknek, de növelte volna annak az esélyét, hogy a Szovjetunió előrenyomulását mérsékelje, esetleg megállítsa. A normandiai partraszállás tehát második világháború egyik legkritikusabb fordulópontja.
De ha még mélyebbre nézünk, a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája volt. Beleértve természetesen azt is, hogy mindkét oldalon fehér emberek haltak meg tömegével, ez igaz a második világháborúra teljes egészében is.
A mai hivatalos álláspont a normandiai partraszállás a „szabadság és a demokrácia” győzelmét hozta el, de tudjuk azt is, kik állítják ezeket. Európa és a fehér rassz ellenségei, s ez a „szabadság és demokrácia” elhozta az elmúlt évtizedekben Európának a szellemi kasztrációt, a tömeges migrációt, az egyre romló demográfiai mutatókat, a szélsőséges liberalizmus térnyerését és azt, Európa és nemzetei azóta is alávetett helyzetbe kénytelenek figyelni, mi történik a világban.
Henney Viktor – Kuruc.info
