Első rész: Az út előre és az európai civilizáció fennmaradásának esélyei - I. rész

A szolidaritás közös kölcsönös segítségnyújtást jelent és a közösség tagjainak védelmét. Kiváló példa volt erre a Budaházy-ügy, amiben szerintem mindent jól csináltunk.

A Budaházy-ügyben az emberek széles köre mozdult meg, mindenki hozzátett valamit. Fellépett a harmadikutas politika, a nemzeti szervezetek, jobbközép megmondóemberek és a hétköznapi nemzeti radikálisok is, akik támogatást nyújtottak, vagy kommentjeikkel tartották az ügyet a köztudatban. Másrészt külön nemzeti szervezet alakult a vádlottak megsegítésére, a Budaházy-bizottság. Harmadrészt sikeresen tematizáltunk, minden héten lehetett hallani az ügyről. Vagy egy közszereplő szólalt meg, vagy Budaházy György írt levelet a börtönből, vagy egyéb dolog történet, ami bekerült a hírekbe. Folyamatos nyomás helyeződött a Fideszre, így végül célszerűbbnek látták engedni.

Egy dolog biztos, a szabadulásuk nem valamilyen szavazáson múlt, hanem az etnikai szolidaritáson, a nemzeti oldal egységes, szervezett fellépésén. Az eset megmutatta, hogy lehetséges sikeresen kiállni a magyar közösség tagjaiért.

Böjte Csaba szerzetes esetére ugyanez igaz. A gyermekotthonban történt bűncselekményt követően olyan (zsidó) véleményvezérek próbálták meg lejárati, mint Gábor György, Mérő Vera vagy Cseh Katalin. Ilyenkor a közösségnek tudatosan fel kell lépni a tagjai védelmében, különösen ha figyelembe vesszük, hogy Böjte Csaba maga is gyakorolta az etnikai szolidaritást korábban, amikor kiállt Budaházyék mellett. (Azóta pedig kiderült, hogy a Böjte elleni vádak hamisak voltak.)

De még jobb példa a dr. Bagdy Emőke pszichológiaprofesszor elleni támadás, akit "gendertagadónak" bélyegeztek, amiért felszólalt a gyermekeket célzó genderpropaganda ellen. A szakmai hírnevét próbálták meg lerombolni, többek között őt is Mérő Vera támadta, és a Vágó-féle Szkeptikusok Társasága ítélt oda laposföld-díjat. Ez az ügy azonban messze túlmutat Bagdy Emőkén. A balliberális világértelmezés szerint ugyanis a jobboldaliak a maradi, babonás, vidéki szavazói réteget alkotják, míg ők a haladó és művelt nagyvárosiak, akik a tudományra és az észre hallgatnak. Csakhogy, ha egy professzor mondja, hogy a gender oktatása káros a gyerekekre, akkor megakad a narratíva, hiszen nem lehet a tudományra hivatkozni, nem lehet felvenni a szokásos pózt. Ilyenkor csak az marad, hogy megpróbálják elhallgattatni, "eltörölni", szakmailag hiteltelenné tenni az illetőt.

Ezért van óriási jelentősége ez utóbbi esetben (is) a széles körű kiállásnak, mert nagyon sok szakember lehet az élet különböző területén, aki nem ért egyet a neomarxista ideológiával. Ha azt látják, hogy a magyar közösség maximálisan megvédi a tagjait, akkor másnap száz másik magyar fogja felemeli a fejét, aki valamilyen területen szakértő. Ha viszont nincs közösségi fellépés, akkor újra és újra le fogják hajtani a fejüket, és a progresszió megállíthatatlanul tör majd előre.

A közösség kiállása tehát lelassítja, vagy akár meg is állíthatja a társadalmi haladást. Az eredményes fellépéshez viszont mindenkire szükség van, az elismert véleményvezérektől a hétköznapi kommentelőkig, megjelenítve az etnikai szolidaritást és a törzsi szemléletet.

*

A magasabb szintű szervezettséget hosszú távon azzal lehetne elérni, ha az állam ugyanúgy támogatná a magyar szervezeteket, mint a kisebbségieket¹.

A magyar állam például csak a Tett és Védelem nevű zsidó önvédelmi szervezetet évi 500 millió forinttal támogatja. Mivel százszor annyian vagyunk, népességarányosan ez évi 50 milliárd forintot jelentene a magyar szervezeteknek. Lehetne akár száz szervezetünk is, évi 500 millió forint támogatással. A Mi Hazánk költségvetési támogatása például 588 millió forint volt 2022-ben, ami nem sokkal több a Tett és Védelem támogatásánál. Évi 50 milliárd a nemzeti szervezeteknek olyan lenne, mintha hirtelen lenne 80 Mi Hazánk Mozgalom (bár egy párt és egy nemzeti szervezet nem ugyanaz, nehéz jobb összehasonlítási alapot találni). Ez lehetővé tenné a magas szintű aktivizmust, jogvédelmet, lobbitevékenységet a magyar érdekek mentén, közös fellépést, a közbeszéd tematizálását, a kulturális élet befolyásolását, főállású alkalmazottakat stb.

A magyar állam magától nyilván nem fogja támogatni a nemzeti szervezeteket a jelenlegi rendszerben, ezért van szükség az önszerveződésre. Önszerveződés szükséges a minél hatékonyabb érdekképviselethez, és ahhoz is, hogy a kisebbségi szervezetekkel egyenlő feltételeket (állami támogatás, bevonás a közügyekbe stb.) idővel elérjük. Ha csak minden ezredik magyar egy óra munkájának jövedelmével (kb egy doboz cigi árával) támogatná a nemzeti szervezeteket havonta, az már lehetővé tenné a hatékonyabb fellépést, főállású emberek alkalmazását stb. Tehát magunktól is elérhető a nagyobb szervezettség, mindössze tudatosság kell hozzá, és ismét, etnikai szolidaritás.

*

Nézzünk meg most csak egy dolgot, amit magunktól elérhetnénk a magyar közösség (politika feletti) érdekképviseletével.

Korábban írtam a tematizálás jelentőségéről. Ez a média egyik legfontosabb befolyásolási módszere, amire tökéletes példa volt a George Floyd-eset: történt egy lényegtelen esemény, egy drogos néger rendőri intézkedés közben életét vesztette. Az, hogy a média hónapokon keresztül erre az eseményre irányította a figyelmet – mintha a világ legfontosabb ügye lett volna –, mesterséges tematizálás. Az, hogy olyan értelmezést adtak a dolgoknak, mintha a rasszizmus állt volna Floyd halálának hátterében – holott később kiderült, hogy semmilyen rasszista indíték nem volt –, narratívakontroll.

Ez az egész azért fontos, mert a fehér embert nem fegyverrel győzték le, hanem manipulációval. A média és a pártok hamis témákat karolnak fel az olyan ügyek helyett, amit a szavazótáboruk tényleg elvárna. A baloldal rendszeresen a rasszizmus vagy a szexuális deviánsok ügyével tematizál, függetlenül a fehér szavazók akaratától. A jobbközép konzervatívok pedig ugyanúgy nem vállalnak fel fontos ügyeket (mint amilyen a fehérek, illetve a magyarok biztonsága), helyette a fideszes Mandiner például hetente tematizál az antiszemitizmussal. Bal- és jobboldal egymást vádolja antiszemitizmussal, majd azon versengenek, hogy ki tud jobban hason csúszni a zsidóság előtt. Mindez távol áll a magyar érdekképviselettől, és ahogyan látni fogjuk, az egész médiamanipuláción, a mesterséges tematizáláson és a hamis narratívákon csak a napi politika feletti etnikai alapú érdekképviselettel lehet felülemelkedni.

Fehérek és kisebbségek között van egy meghatározó különbség: a fehérek mindig ideológiai alapon politizálnak, a kisebbségek viszont mindig identitásalapon. A zsidóság, a négerek Amerikában, a kínaiak és indiaiak Ausztráliában olyan alapon politizálnak, hogy mi az etnikai érdek. A fehérek ezzel szemben jobb- és baloldalra osztva egymással harcolnak.

A zsidóságot, vagy Ausztráliában az indiaiakat, nem lehet úgy manipulálni, mint a fehéreket (pártalapon, mesterséges tematizálással és hamis narratívákkal), mert a kisebbségek és a politikai pártok között mindig van valami: az etnikai alapú érdekképviseleti szervezetek és azok vezetői. Ezek a szervezetek a teljes közösséget képviselik, egy olyan párt mint a Fidesz viszont elárulja a magyar érdeket, amikor az antiszemitizmussal tematizál (felvágva azzal, hogy a zsidók Magyarországon vannak a legnagyobb biztonságban Európában). Mi lenne, ha a Fidesz azt kommunikálná a zsidóság irányába, hogy Európában nálunk vannak a cigányok a legnagyobb biztonságban? Az összes zsidó szervezet elhajtaná őket melegebb vidékre. (Szerencsére nálunk a harmadikutas politika beszél a magyarok biztonságáról, de pártként ők is leginkább a saját szavazótáborukat tudják megszólítani.)

A fentiek lényege, hogy megteremthető a politika feletti érdekképviselet, ami ezért a teljes magyarság számára iránymutató/véleményformáló lehet. Másrészt csökkenthetők a hatalom médiamanipulációs lehetőségei, ha vannak olyan szervezetek, amelyekben a magyarok pártállástól függetlenül megbízhatnak. És itt tegyük hozzá, hogy a politikával ellentétben a nemzeti szervezetekben még nem kellett csalódnunk.

A fentihez két dolog szükséges. Egyrészt el kell kezdeni magyar közösségről beszélni, felvállalva azok érdekképviseletét, akiknek a magyar az elsődleges identitása, akik a magyar kultúra alapján állnak, és akiknek nincs más etnikai alapú érdekképviselete.

Másrészt valamilyen módon támogatni kell a nemzeti szervezeteket. Gulyás Márton Partizán Alapítványának például több mint húszezren ajánlották fel az adó egy százalékot, amiből 191 millió forintot gyűjtöttek össze. Ha csak minden negyedik ember, aki ezt olvassa, felajánlaná egy nemzeti szervezetnek az adó egy százalékát, a politika feletti érdekképviselet már könnyen megvalósítható lenne. Senki nem szeret anyagi dolgokról beszélni, de külföldi támogatásunk nincs, mint a balliberális oldalnak. Állami támogatásunk megint csak nincs, ellentétben a kisebbségi szervezetekkel. Csak magunkra számíthatunk. Ha fellépnének azok, akiknek számít a magyarság ügye, de eddig csak szavazásban gondolkodtak, akkor elindíthatnánk egy öngerjesztő folyamatot, ahol a támogatás nagyobb szervezettséggel és társadalmi elismertséggel jár, ez pedig széles körűbb támogatáshoz vezet.

*

A kezdeti szlogen szerint: "Az út a győzelemhez: fehér szolidaritás". Ha az ember megérti az etnikai szolidaritás jelentőségét, akkor már ennek a mondanivalója is világos. Az igaz, hogy a National Justice Party is egy párt, hiszen benne van a nevében. Hosszú távon szeretnék a politikai hatalmat is megszerezni – bár az amerikai kétpártrendszer szinte áttörhetetlen. De nem az a szlogenjük, hogy "Az út a győzelemhez: szavazz ránk", hanem a fehér szolidaritás, ami sokkal többet jelent².

A zsidóság az etnikai szolidaritásnak egy szélsőséges formáját alkalmazza. Egymásnak adják a pozíciókat, az üzletet, az elismeréseket és a díjakat (mint az Oscart), ami kiemeli őket abból a közösségből, ahol élnek. A világháború után a kollektivista zsidóság rövid idő alatt a gazdasági élet és a hatalom csúcsán találta magát az individualista angolszászokkal szemben.

Itt van Amerika magyarországi nagyköveteinek listája: David Pressman (2022-), David B. Cornstein (2018-2020), Colleen Bell (2015-2017), Mark André Goodfriend (2013-2014, ideiglenes ügyvivő), Eleni Tsakopoulos Kounalakis (2012-2013), April H. Foley (2006-2009), George Herbert Walker III (2003-2006), Nancy Goodman Brinker (2001-2003). Nyolcból öt zsidó (Pressman, Cornstein, Goodfriend, Kounalakis, Brinker). Mennyi ennek az esélye? Nyolcból öt helyet foglalnak el, ha minden ötvenedik amerikai zsidó származású, akkor kb hatmillió az egyhez, a valószínűségszámítás alapján. (De javítson ki az olvasó, ha tévednék.) Hasonló az esélye annak is, hogy a Biden-kabinet 30-40%-a zsidó származású legyen. És felemlegethetnénk a Heti Hetest, ami annak idején főműsoridőben alakította az egész ország közgondolkodását. Mind a hét tagja zsidó volt. Ha minden századik magyar zsidó származású, akkor annak, hogy ez véletlen, száz a hetediken az egyhez az esélye (vagyis százezermilliárd az egyhez).

Ha Amerikában bárhol eggyel több fehér van, mint amennyi népességarányosan indokolt lenne, akkor a magát szociálisan érzékenynek mutató és a világ megjavítására (tikkun olam) hivatkozó zsidóság a megkérdőjelezhetetlen erkölcsi fölény pozícióját felvéve követeli az arányos reprezentációt (vagyis azt, hogy kevesebb fehér ember és több kisebbségi legyen az adott intézményben). Amikor viszont valaki felfedezi az anomáliát – a zsidóságnak a lehetetlenség határát súroló túlreprezentáltságát bizonyos intézményekben és pozíciókban –, olyankor felsejlik a ragadozó az altruizmus álarca mögött.

A leginkább öngyilkos stratégia, amit a fehér ember ezzel a kollektivizmussal szemben tehet, az az individualizmus. A leginkább működő pedig a fehér szolidaritás.

A kóserkonzervatívok (mint Jordan Peterson) hazudnak, amikor szerintük nincs együttműködés, kooperáció, etnikai alapú csoportstratégia a zsidóság tagjai között. Az etnikai szolidaritásnak az itt bemutatott szintjét kb 2.000 év alatt tanulták meg, mióta kisebbségben élnek. (Ha az egyiptomi tartózkodást és a babiloni fogságot is beleszámoljuk, akkor még több.) A fehér embernek úgy tűnik csak néhány évtizede lesz erre.

Általánosságban a nyugaton, és nálunk is, létezik egy kettősség. Az emberek egyrészt nem tudják, hogy kiben bízhatnak, ezért nem bíznak meg senkiben. Másrészt viszont, amikor előjön egy új név, olyankor mindig a messiásvárás is megjelenik.

Az emberek azt kérdezik, hogy vajon Trump (DeSantis, Le Pen, Salvini, Orbán Viktor, Elon Musk stb.) a mi emberünk? Aztán persze kivétel nélkül csalódnak, de tovább él az a szemlélet, hogy ha lenne csak egyetlen egy ember, akit nem lehet megvenni, lejáratni, aki nem lesz áruló, aki erkölcsileg feddhetetlen, akkor támogatnánk, beállnánk mögé száz százalékosan, és megindulnánk előre. De aztán ez az ember soha nem jön el, és marad a messiásvárás.

A probléma azzal van, hogy egy embertől várjuk, hogy változtasson a dolgokon. A 9.000 zsidó szervezet, a több százezer zsidó, akik az etnikai szolidaritás alapján cselekszenek, ez egy hadsereg. Egy ember nem harcolhat egy hadsereg ellen, ilyesmire csak egy másik hadsereg lehet képes. Tehát ahelyett, hogy azt kérdeznénk, hogy a legújabb felfuttatott név a mi emberünk-e, azt kellene kérdezni, hogy a magyar közösség elég erős-e az érdekérvényesítéshez. És ha nem, akkor tenni érte.

Időnként mindig van, akinek elege lesz a pártokráciából, a szavazgatásból, a négyéves ciklusokból, és – mondjuk a cigánybűnözés láttán – felteszi azt a kérdést, hogy "Mikor indulunk meg?". Most ne is részletezzük, hogy mit jelent "megindulni", a mi esetünkben érdekképviseletről van szó, nem fizikai küzdelemről. De ha fizikai küzdelemről lenne szó, annak sem az lenne a módja, hogy egyik pillanatban még a számítógép előtt ülünk, a másik pillanatban pedig már az utcán harcolunk. Ehelyett fel kellene építeni egy hierarchikus szervezetet (gyakorlatilag egy hadsereget), ami rendelkezik anyagi és emberi erőforrással, infrastruktúrával, felhalmozott tudással, és a hadsereg majd tudja, hogy mit kell tenni.

Az érdekképviselettel ugyanez a helyzet. Szervezettség tekintetében a fehérek most olyanok, mint a palesztinok, akik kővel dobálják az izraeli tankokat. Fel kell építeni a Wehrmachtot, és majd utána harcolunk.

Mike Peinovich beszél még néhány dologról, amit szerinte rosszul csinálunk.

Az egyikről már volt szó, amikor a fehérek ideológiai, a kisebbségek pedig identitás alapon politizálnak. A fehérek jobb- és baloldalra osztva egymással harcolnak, a végtelenségig vitatkozva olyan kérdéseken, hogy vajon enyhébb vagy szigorúbb fegyvertartási törvények legyenek-e, amik aztán sosem dőlnek el, és végső soron csak felemésztenek minket. Ezzel szemben a kisebbségek mindig ellenünk harcolnak, az érdekeiket a fehérekkel szemben akarják érvényesíteni, és ha elérnek valamit, utána azonnal jön a következő követelés.

Szakpolitizálás helyett etnikai alapú érdekérvényesítésre van szükség. Az olyan kérdéseket, hogy nagyobb vagy kisebb adók legyenek-e, szigorúbb vagy enyhébb fegyvertartási törvények, a finn vagy a poroszos oktatási rendszer a jobb, majd megbeszéljük egymás között. A világon bárhol is éljenek fehérek, ha néhány évtizedre magukra hagyják őket (nincs háború, bevándorlás stb.), akkor csodálatos társadalmakat tudnak teremteni, ahol van munka, létbiztonság, fizikai biztonság, szociális háló, megóvják a környezetet. Ez minden fehér emberben benne van, alapból képesek vagyunk rá. Amire viszont nem vagyunk képesek, hogy az összes kisebbséget elvigyük a hátunkon, nekik is jólétet biztosítva.

A másik dolog, hogy az egész nyugati világban és nálunk is jellemző a jobboldalra az úgynevezett "felháborodás kultúrája" (outrage culture). Történik valamilyen esemény, mondjuk valahol egy férfi nyeri a női szépségversenyt. Ezen felháborodunk, beszámolunk róla, megpróbáljuk felhívni rá az emberek figyelmét. Legközelebb transzneműek olvasnak fel óvodásoknak, felháborodunk, beszámolunk róla, felhívjuk rá a figyelmet. Biden kinevez egy kutyafetisiszta homoszexuális államtitkárt, és megint csak az történik, mint a fenti két esetben. Legalább egy évtizede megy ugyanaz mindenhol a jobboldali médiában – évente több száz esemény van, amin felháborodunk, és már egy egész iparág épült erre (a Bayer show első fele is mindig erről szól például).

Mike szerint azt a munkát, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk a társadalom szándékos lerombolására, már elvégeztük. Kellő számú ember érti, hogy rossz irányba mennek a dolgok, most már arra kell törekedni, hogy minél jobban megszervezzük magunkat. Persze lehet a "felháborodás kultúráját" a következő évtizedben is folytatni, de mellé kell tenni a választ is.

Ahhoz, hogy a magyar közösségnek legyen működő érdekképviselete, két dologban nem szabad engedni semmilyen körülmények között. Az egyik, hogy magyarok léteznek. Ez ugyan triviálisan hangzik, de a balliberális oldal részéről mindig ez szokott lenni a támadás első irány: ki dönti el, hogy ki a magyar? Mi a magyarság definíciója?

A magyar állam 13 nemzeti kisebbséget ismer el. Vannak köztük európaiak is, mint például a görögök, senki nem kérdőjelezi meg a létezésünket, és állami támogatásban is részesülhetnek/részesülnek. A 13 kisebbségből egyiknek sincs definíciója, és nem is kérnek ilyet tőlük. De ha a 13 nemzeti kisebbség létezik, akkor léteznie kell annak is, aki nem tartozik semmilyen kisebbséghez, tehát a magyaroknak. Ennek letagadása bárki részéről szimplán magyarellenesség. Amerikában, ahol a világ összes kisebbsége jelen van, szintén egyiknek sincs enciklopédikus (vagy genetikai alapú) definíciója, mégis elismerik és támogatják ezeket a közösségeket.

Az, hogy a magyaroknak mindenki mással ellentétben meghatározást kellene megadni magukról, amibe aztán beleköthetnek, csak kettős mérce és retorikai trükk, hogy a magyar önszerveződést és érdekképviseletet megakadályozzák. A kisebbségek már megszervezték magukat, eldöntötték, hogy ki tartozik közéjük és ki nem, és velünk szemben folytatnak érdekérvényesítést. Így hát a magyarok (és az őshonos európaiak) sem tehetnek mást, mint hogy etnikai alapon megszervezzék magukat.

Az általánosan elfogadott definíció szerint etnikum alatt az összetartozás tudatával, valamint közös nyelvvel, kultúrával, történelemmel és hagyományokkal rendelkező népességet értünk. Ebből különösen az összetartozás tudatát emelném most ki. A kisebbségek esetén azt, hogy ki tartozik közéjük, mindig a közösség és annak szervezetei döntik el. A cigányok és zsidók a magyarokat nem tekintik a saját közösségük részének, nincs a magyarokkal összetartozás-tudat, és nem terjed ki ránk az általuk gyakorolt etnikai szolidaritás (gyakorlatilag ezért szerveződnek külön közösségbe). Fordítva miért kellene, hogy így legyen?

Ha valaki magyarként holnap felkel, és cigánynak vallja magát, attól még nem részesül majd pozitív diszkriminációban, ha zsidónak vallja magát, a zsidó közösség nem fogja elismerni a tagjaként, nem fogják segíteni. Szerintem ezért a kukában a helye az olyan felfogásnak, hogy "az a magyar, aki annak vallja magát". Semmilyen más közösségnél/etnikumnál nem így működik.

A másik dolog, amiből nem lehet engedni, az saját magunk megszervezése. Az emberek már a kezdetek kezdetén törzsközösségben éltek, mi több, az emberi létet megelőzően is, hiszen már a csimpánzok is csoportot alkotnak, és még a farkasok is falkába verődnek. Amikor más közösségek kollektíven lépnek fel, az individualizmus öngyilkos stratégia, ami olyan mértékben szembe megy a természettel, hogy akár mentális betegségnek is lehetne tekinteni. A fehér emberrel elhitették, hogy a mai világban lehet élni identitás nélküli fogyasztóként, az önmegvalósítás pedig az elérhető legmagasabb teljesítmény, nincs már szükség törzsi szemléletre vagy etnikai szolidaritásra. Csakhogy, amikor mások kollektíven lépnek fel, a fehér népesség pedig mindenhol zuhanórepülésben van, éppen az élet az, ami ezt megcáfolja.

*

Olyan kóserkonzervatívok, mint Bayer Zsolt (de liberális újságírók, megmondóemberek is) rendszeresen úgy beszélnek a cigánysággal kapcsolatos ügyekről, hogy vannak a cigányok és a "nem cigányok". Mintha azt mondanák, hogy léteznek férfiak, meg "nem férfiak". De kik lehetnek ezek a rejtélyes "nem cigányok", akikre kizárólag ilyen absztrakt módon, szinte félve lehet csak utalni?!

Arról van szó, hogy el szeretnék kerülni, hogy a magyarság etnikai csoportként tekintsen magára, nem szeretnék, hogy ideológia helyett identitásalapon politizáljunk. Ezért vagyunk mi csak "nem cigányok". Bár úgy gondolom, hogy aki a magyarokra csak így mer utalni, az ne hívja magát magyarnak.

Nyugaton a baloldal a kisebbségek érdekeit képviseli, amikor állandóan a rasszról beszél, és áldozati pozícióból támadja a fehéreket. A konzervatívok hivatalos álláspontja viszont az úgynevezett "színvakság", ami a baloldali fehérellenességet nem akadályozza meg, azt viszont igen, hogy a fehérek kollektíven fellépjenek a saját védelmükben. A konzervatívok ezért nem ellensúlyozzák a baloldali fehérellenességet, hanem elősegítik azt. Erre tökéletes példa Tucker Carlson, aki az Adam Caroll show-ban (36:12-nél) kijelenti:

"Az Egyesült Államok tehát egyre kevésbé lesz fehér. Mindenki izgatott emiatt. Vagy ha nem is örülsz neki, nem számít. A fehérek kisebbségbe fognak kerülni. Ez azt jelenti, hogy hamarosan, egy bizonyos ponton, valószínűleg még az én életemben, valaki majd jön és azt mondja: "Én a fehér embereket képviselem!".. És csak azt akarom mondani, hogy én erre azt fogom mondani ennek az embernek, hogy takarodj innen (fuck off). Senki nem beszélhet a nevemben csak azért, mert ugyanaz a bőrszíne"

Majd hozzáteszi, hogy amikor valaki azonos bőrszínűek vagy etnikumúak nevében beszél, az náci elképzelés. De álljunk meg egy pillanatra. Tucker számtalanszor találkozott már zsidó, néger, latin kisebbségek képviselőivel, soha nem mondta egyiknek sem, hogy "takarodj innen", és nem hívta őket nácinak. Sőt, úgy beszélt velük, mintha világi szentek lennének. Korábban Tucker a fehérellenesség létezését is elismerte, és ha az európai származású embereket mint fehéreket támadják, akkor az az egyetlen esélyünk, hogy kollektíven lépjünk fel a saját védelmünkben. A kóserkonzervatívok ezt akarják megakadályozni. Tuckernek pedig egyedül azzal van baja, ha mi akarjuk megvédeni magunkat. Az olyanok, mint Tucker Carlson, még ha időnként mondanak is jókat, ugyanolyan ellenségek, mint Joe Biden vagy Gyurcsány Ferenc.

A demokrácia apostolai szerint meg kell haladnunk a különbözőségeinket, mert ha engedjük, hogy az etnikai kérdések megosszanak, akkor azzal aláássuk a demokrácia építményét. Nyilván ezeket akkor szokták mondani, amikor a fehéreket akarják leckéztetni rasszizmusból. Csakhogy éppen a fehér ember az, aki individualista, aki nem szervezi meg magát etnikai alapon, és éppen a kisebbségek azok, akiknek az etnocentrizmusát maximálisan felerősítik. Eközben a kisebbségek a világ minden részéről Európába és a nyugatra áramlanak, a fehér népesség zuhan, nálunk pedig egyébként is cigány népességrobbanás van.

Ha a liberális demokrácia hívei jó szándékúak lennének, akkor minden etnikai alapú szerveződést gyengíteni akarnának az erősebb társadalmi kohézió érdekében. Csakhogy nem ez történik. Ami meg történik, az arról szól, hogy a kisebbségek élén legyőzzék és kiszorítsák a hazájukból a fehéreket.

Mindenesetre, ha a fehérek elkezdenek etnikai alapon megszerveződni, akkor – ahogyan a demokrácia apostolai mondják – nem sok értelme lesz az együttélésnek és a liberális demokrácia rendszerének, és előfordulhat, hogy az egésznek rekonkviszta lesz a vége.

Amikor az európai származásúak fellépnek a saját érdekükben, azt a média és a fősodratú politikusok a gyűlölettel azonosítják. Ha valahol felvonulunk tiltakozásként a rossz közbiztonsági helyzet miatt, akkor gyűlölettel és rasszizmussal vádolnak. Az ilyen vádak persze egyáltalán nem jogosak, de ez az érdekképviselet kifelé irányuló formája, amikor másokkal foglalkozunk.

Amikor viszont arról van szó, hogy a magyar közösség másoktól függetlenül szervezze meg magát, és hogy az állam ismerje el a magyar közösséget, biztosítson egyenlő feltételeket a kisebbségekkel és támogassa a magyarok szervezeteit, akkor az érdekképviselet befelé irányul. (De ha sikerrel járunk, az a magyarok biztonságára is ki fog hatni.) Itt gyakorlatilag az egyenlőséget követeljük, ami erkölcsi szempontból támadhatatlan, és akár balos nyelvezetet is használhatnánk az egyenjogúságra hivatkozva. Frank Salter "demokratikus multikulturalizmusa" szintén az egyenlőséget célozza.

Az ausztrál Joel Davis (Mike Peinovich mellett az egyik legkiválóbb véleményvezér, lásd a megjegyzésekben³) szintén rámutat, hogy miért erkölcsös az álláspontunk. Szerinte a fehérek és a kisebbségek identitáspolitikája között az a fő különbség, hogy a fehérek egyetlen kisebbségtől sem akarnak az égvilágon semmit, csak azt, hogy békén hagyjanak. Nem akarunk velük egy környéken élni, nem akarjuk, hogy számunkra szociális programokat finanszírozzanak, nem akarjuk, hogy a munkahelyeken a fehéreknek kvótákat biztosítsanak, nem akarjuk a fehér gyermekeket velük egy iskolába járatni, és egyáltalán semmit.

A mi álláspontunk tehát erkölcsös. Ők viszont nem szeretnék, hogy tőlük függetlenül bármink is legyen.

Összefoglalásként, az írás három legfontosabb megállapítása az alábbi:

Az elitelmélet alapján a szervezettségnek több köze van a hatalomhoz, mint a szavazásnak. A hatékony érdekérvényesítéshez önmagában csak szavazni nem elég, de ne mondjunk le a harmadikutas politika lehetőségéről⁴.

A második, hogy a magyar érdekképviselethez önszerveződésre van szükség, törzsi szemléletre és etnikai szolidaritásra.

A harmadik pedig, hogy a magyar közösségnek szüksége van politika feletti, etnikai alapú érdekképviseletre.

*

Visszatérve az európai civilizációra, sokakra jellemző manapság az apátia, mintha a helyzetünket kilátástalannak tekintenék. Ezért szeretném megmutatni az alábbi ábrát, illetve feltenni azt a kérdést, hogy Amerikában, ahol a világ összes etnikuma, az összes rassz és vallás jelen van, vajon melyik etnikai vagy vallási csoportnak a legmagasabb a termékenysége? Nos, nem az ultraortodox zsidóknak, nem is valamilyen afrikai vagy dél-amerikai etnikumnak, hanem az amisoknak, akik száz százalékosan fehérek, anabaptista német telepesek leszármazottai.

Az amisok 1920 körül még ötezren voltak, ma már viszont több, mint háromszáznyolcvanezren vannak. Mivel jórészt 18. századi technológiát használnak, mások nem akarnak csatlakozni hozzájuk, így nem is keverednek másokkal. Nem mondom, hogy az amisok lennének a megoldás a problémáinkra, de azt igen, hogy a remény egy magját hordozzák, mint ahogy ez a remény valahol az összes fehér emberben benne van. Vagyunk egymilliárdan, szerintem nincs olyan dolog, ami miatt veszítenünk kellene, legfeljebb annyi, hogy eddig rosszul csináltuk.

Ha számba vennénk az európaiakkal rivális cionista zsidóság előnyeit, akkor több dolgot is fel lehetne sorolni. Az egyik a kiválasztottságtudat, de a kiválasztottságot csak ők állítják magukról. A másik az etnikai szolidaritás, és valójában ez a legnagyobb előnyük, ami viszont megtanulható. A törzsi szemlélet nem idegen az európaiaktól, legfeljebb azt lehet mondani, hogy egy ideje elfelejtettük. A harmadik, hogy nyugaton a cionisták és pártfogoltjaik (etnikai kisebbségek, szexuális deviánsok, balliberálisok) megszállták a hatalmi szempontból fontos intézményeket. Ennek ellenére még mindig annyi fehér ember van, hogy teljesen nem szoríthatnak ki az intézményekből.

A negyedik az intelligencia kérdése, egyes felmérések alapján az askenázi zsidók intelligenciája 108 és 115 között van átlagosan. De még ha feltételeznénk is, hogy az összes zsidó askenázi, akiknek 115 az átlagos intelligenciája, valaki akkor is kiszámolta, hogy húszmillió fehér ember van, aki 130 feletti intelligenciával rendelkezik, ami sokkal több, mint az összes zsidó a világon. A fentiekből sem következik tehát, hogy valamiért veszítenünk kellene.

Időnként mégis úgy érezhetjük, mintha magunkra lennénk hagyva ebben a küzdelemben. Hol vannak az olyan nagyságok az oldalunkról, mint mondjuk Platón vagy Nagy Sándor? Abban biztos vagyok, hogy itt élnek közöttünk, de szerintem az a helyzet, mint Madáchnak Az ember tragédiájában, ahol Michelangelo a Falanszter technokrata világában széklábakat farag. A mai individualista világban, ahol minden az önmegvalósításról szól, lehet, hogy Platón elérte a csúcsot. Talán Porsche-vel jár és céget vezet. Csakhogy nem ez lenne a feladata, hanem hogy tudásával egy egész civilizációt emeljen fel, és hogy több ezer év múlva is emlékezzenek rá.

Mindenesetre, ha a közösségi tudat megerősödik, és ha a Bagdy Emőkéket megvédjük, akkor előbb-utóbb Platón is meg fog jelenni. Eljöhet a napja, amikor majd a Tamás Gáspár Miklós-féle marxista filozófusokkal a mi oldalunkról Platón fog vitatkozni. Amikor a Zelenszkij-félékkel szemben Julius Caesar fogja folytatni a politikai küzdelmet, és amikor majd valahol Európa szívében Leonidász király fogja vezetni az összecsapásokat a bevándorlókkal.

Ha ezek a nagyságok egyszer elkezdenek megjelenni, akkor majd sejthetjük, hogy a végén nyerni fogunk. Addig viszont, a hétköznapi nacionalistáknak kell a közösséget megszervezni.

(Kuruc.info)

¹Tekintettel arra, hogy a szervezettséghez három dolog kell: emberi erőforrás, munka és anyagi forrás, de leginkább az utóbbiból van hiány.

²A demokrácia mindenhol kialakított egy szurkolói mentalitást. Az emberek a TV vagy a számítógép előtt ülve éltetik a kedvenc pártjukat (csapatukat) és annak politikusait (játékosait), illetve támadják az ellenfél csapatát és játékosait. De nem szurkolókra van szükség, hanem csapatjátékosokra. Olyanokra, akik a törzsi szemléletet követve hajlandóak tenni a nemzet ügyéért.

³Davis beszél azokról a kérdésekről, amikről ebben a cikkben is szó van. Ebben a videóban 8:20-tól beszél az etnikai alapú fehér érdekképviselet szükségességéről, amit megtekintésre ajánlok. Ezen a konferencián pedig további értékes gondolatokat fogalmaz meg az anglo-ausztrálok és a fehérek küzdelmével kapcsolatban. Telegramon, Twitteren ő is megtalálható.

⁴Négyévente egy szavazat tőlünk nem vesz el erőforrásokat, akik viszont befolyásolni akarnak, azoktól igen. Szerintem a harmadikutas politikának, a nemzeti szervezeteknek, és azoknak a hétköznapi magyaroknak, akik az etnikai szolidaritás alapján cselekszenek, egymást segítve kell hatalmi komplexumot alkotnia.