December 8-i jelentése különböző kapcsolatok aktuális helyzetét világítja meg. Három kiragadott bekezdés belőle:
„Nemrég együtt ebédeltem Robert Plant újságíróval és értékes felvilágosítást szereztem tőle arra vonatkozóan, hogy hol lehet bő információt kapni egyes angol vállalatokról és cégekről. Hasznosnak tartom a társadalmi kapcsolat fenntartását Planttal. Mellékelem a vele való beszélgetésről készült jelentésemet.”
„A magyar zsidók klubjának egy meghívóját mellékelem. „Malvin” elmondása szerint a zsidó klub létszáma jelentősen felduzzadt, mert nemrég azt hirdették, hogy a klub minden tagja küldhet rajtuk keresztül egy ingyenes, kb. 2 kiló súlyú élelmiszer csomagot Magyarországon élő rokonának. Erre a klub állítólag Amerikából kapott egy nagyobb dollár összeget. A tagtoborzásnak ez a fajtája először bevált, mert boldog-boldogtalan beiratkozott a klubba, lefizetve a 10 shilling tagdíjat. Ám eddig még senki sem kapott értesítést, hogy ilyen csomagot hozzátartozója megkapott volna. A vezetőség tekintettel a nagy számú új tagságra, azt javasolta, hogy csak a nagyon szegények küldhetnek ingyenes csomagot, a többieknek meg kell téríteni a csomag árának felét.”
„Mellékelem az Angliai Új Magyarság legutóbbi számát. A cikkek világosan mutatják, hogy a nemzetközi feszültség enyhülésének jeleire még jobban kiéleződik a fasiszta magyar emigráción belüli civakodás”
1954. január 1-én Várkonyi Péter II. o. titkár a harmadik követségi beosztott – Torda Endre és Házi Vencel után -, akinek távollétében londoni lakásába behatolnak, feldúlják és átkutatják. A zár érintetlen, feszegetésnek nem volt nyoma. Várkonyi szerint a megváltozott rejtjeltechnika és a kicserélt szótár megszerzésére tett sikertelen kísérletet az angol elhárítás. Budapesten az átszervezett hírszerzés új központjában: az egységes Belügyminisztérium I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség II. Hírszerző Főosztályán Gazdik Gyula áv. alezredes úgy értékeli a történteket, hogy az angol elhárítás változatlanul dokumentációs anyagokat keres, másrészt a követség tagjainak megfélemlítésére törekszik, ezért azt javasolja válaszlépésként, hogy a kémelhárítás is hajtson végre hasonló akciókat a Budapesten lévő angol diplomaták lakásain.
Januárban megérkezik Londonba Rossz Gyula áv. százados, a rezidentúra mb. vezetője, a követségen I. o. titkár, a Külügyi Főiskola levelező hallgatója, akinek 1955. augusztus 1-ig középfokú nyelvvizsgát kell tennie angol nyelvből, ezért heti minimum 10 nyelvórát kell vennie megfelelő tanártól. Vele tart Turopoli Imre áv. hadnagy, emigrációs vonalvezető, a követségen konzul.
Az új rezidens írásos utasítást kap legfontosabb feladataira vonatkozólag. Ezek között szerepel: ügynök hálózaton át beépülni a Külügyminisztérium, a Hadügyminisztérium, az Ipari és Kereskedelemügyi Minisztérium apparátusába, megbízható és dokumentált információkat szerezni a hazánk és a szocialista országok ellen irányuló politikai és gazdasági intézkedésekről, tervekről, sokoldalúan tanulmányozni a beszervezésre alkalmas személyeket. Az Ipari és Kereskedelemügyi Minisztériumba történő beépülést a kereskedelmi kirendeltség vezetője: „Hardy Béla” titkos munkatárs :Tóth Lajos, I. o. kereskedelmi titkár végzi. A hálózatépítő munkában jobban ki kell használni a Londoni Magyar Klub kínálta lehetőségeket. A társadalmi kapcsolatok tekintetében igénybe veszi Szigeti Károly követségi I. titkár korábbi kapcsolatait, további lehetőségként felhasználja a Szociális Irodát is. A már folyamatban lévő ügyekben tájékozódik „Teleki”, „Füredi Mária” és „Jackson” fedőnevű kapcsolatoknál.
Júniusban a rezidentúra mb. vezetője jelenti a BM I/II-1 osztálynak a követtel történt beszélgetése alapján, hogy a követségi létszámcsökkentést úgy oldják meg: egy beosztottat kétéves pártfőiskolára küldenek. Lehet, hogy „Szendrői” lesz az, akinek a követ szerint átmenetileg csökkent a munkakedve, nem olyan aktív a külügyi munkában, mint volt, s ez „…annak tudható be, hogy a feleségét nem nagyon szeretik, nem barátkozik a női beosztottakkal.” A rezidens hozzáteszi: „Szendrői” feleségét azért „nem szeretik” a női beosztottak, mert nem áll le velük pletykálni. „A követség rossz szellemét az idézi elő - jelenti a rezidens - , hogy a követné a pletykaközpont és mindig újabb és újabb személyeket kezd ki Zsurovszki Katalin követi titkárnővel karöltve.” Rossz szemmel nézik, hogy a követné a londoni „Teleki térre” jár vásárolni a követségi kocsival, oda, ahova Horváth elvtárs még a hivatalsegédet sem engedte. „A követné sokszor úgy viselkedik, mint akinek korlátoltsága van”, - folytatja a rezidens -, még a hálószobatitkokat is kibeszéli, amit Zsurovszki titkárnő úgy értékel, hogy milyen aranyos a követ elvtársnő, milyen közvetlen tud lenni az elvtársakhoz. Jelentése végén megjegyzi: „Szendrői” már jelentette haza: Zsurovszkinak alaposan nézzenek utána a központban, mert nem kívánatos személy a követségen.
1954. június 12-én feljegyzésében azt kéri a hírszerzés budapesti központjától Várkonyi: hassanak oda a külügyminiszternél, hogy nagyobb mozgási szabadságot kapjon szélesebb körű kultúrpolitikai feladatainak elvégzéséhez, hogy többet utazhasson Londonban és a nap nagy részét a városban tölthesse.
 „Szendrői” áv. hadnagy nagyobb mozgási szabadságot kér Londonban |
Június végén Várkonyi terjedelmes jelentést készít a követség biztonsági helyzetéről, amely sokkal kielégítőbb, mint korábban. „A rezidentúra anyagai külön páncélszekrényben a rejtjelszobában vannak. Ez a szoba a követségi titkos irattár szobájából nyílik. Az irattári szobában tartózkodik éjjel az ügyeletes. A harmadik emeleten lévő három szoba és benne a mosdó helyiség jól, alapos rácsozással védett. Az ügyeleti szolgálat a követségen délután 5 órakor kezdődik, ebben a követ, a katonai attasé és a kereskedelmi kirendeltség vezetője kivételével a követség valamennyi beosztottja részt vesz.” Nem megnyugtató azonban a városban szerteszét lakó beosztottak lakásainak, napközben otthontartózkodó családtagjaik biztonsági helyzete. Londonban a baráti követségek közül csak a magyar tartja azt a lehetetlen gyakorlatot, hogy diplomatái a város különböző, egymástól távol eső helyein bérelnek külön-külön bútorozott lakásokat. Más követségek több házat is megvettek, beosztottaik ezekben együtt laknak, még a bútoraikat is hazulról hozatták. A magyar külügyminisztérium többszöri kérés ellenére sem változtatott a kritikus megoldáson. Akárcsak azon, hogy a követség épületét technikailag többször ellenőrizzék a hazulról érkezett szakemberek.
Várkonyi a követség személyi állományának biztonsági kockázatát is vizsgálja. Ennek során az államvédelem személyzeti szempontjai szerint egyénenként taglalja, ki a politikailag fejletlen, ideológiailag képzetlen, elméleti vitákban zavaros, továbbá felületes, lusta, gyerekes; kinél szükséges alapos irányítás és ellenőrzés, nehogy az ellenséges elhárítás hálójába kerüljön, mint ahogy B. József pénztárossal kapcsolatban is felmerült a gyanú, hogy disszidálni akar, holott csak rossz családi életet él, öltözködésében és viselkedésében sok a jampecos vonás, ezért a kollektívának többet kell foglalkoznia vele. Nem hagyja ki a pletyka elleni fellépést sem: „Szigeti elvtárs felesége, Zsurovszki Katalin a követ elvtársnő vezetésével alkotják a követségi pletykaközpontot. A pletykázásban és a talpnyalásban különösen Zsurovszki Katalin jár az élen, őt a követségen általában nem szeretik, egyébként kétes személy, a róla, múltjáról és kijelentéseiről tudomásunkra jutott adatokat annak idején jelentettem, s a Központtól azt a választ kaptam, hogy azokat továbbították a Párt felé.”
Június utolsó napján még egy fontos jelentést készít a szemmel láthatóan tempót váltó, erőteljesen bizonyítani akaró áv. hadnagy: Várkonyi ( „Szendrői”). A Londoni Magyar Klub történetét, aktuális helyzetét vázolja fel és alternatív javaslatot tesz jobb kiaknázására. Az 1940-ben alakult klub a háború után is kedvelt helye volt a magyar kolóniának, 300 fizető tagja élénk kulturális életet élt, jó éttermét sokan látogatták. Mindaddig így volt ez, amíg Bolgár Elek követ (1949-51) jól kézbe nem vette a klub átalakítását. A kulturális jelleget felváltotta a politika, kellő anyagi támogatással. A vezetőségi üléseken részt vett egy követségi diplomata, aki jóváhagyta a határozatokat. Az évi közgyűlésen megjelent a követség teljes személyzete – mindannyian bejegyzett klub tagok – és ők is szavaztak az új vezetőség megválasztásánál. Ezt a régi tagok nem nézték jó szemmel, a „reakciós” emigránsok pedig elterjesztették a kint élő magyarok között, hogy az angol rendőrség figyelteti a klubot, s mindenki, aki oda jár, nem kívánatos személy az angol kormány előtt. Ezt alátámasztotta az is, hogy amikor az angol rendőrség a szokásos ellenőrzésre hívta be az ott élő nem angol állampolgárságú magyarokat, az első kérdés az volt: jár-e a Londoni Magyar Klubba? Igenlő válasz esetén megmagyarázták, hogy az egy kommunista klub, azt nem tanácsos látogatni. (Súlyosbította a helyzetet, hogy a klub titkára a helyiségeket rendszeresen bérbe adta az Angol Kommunista Párt kerületi szervezetének, vagy az Angol Ifjú Kommunista Ligának, a rendezvényeket pedig a Daily Worker hirdette oldalain. S tegyük hozzá: ebben az épületben volt még az Angol-Magyar Társaság és a Sajtóiroda is!
A tagság így elszivárgott, a vezetőség tagjaiból pedig nem lehet új vezetőséget választani egy másfajta munkához. Természetesen olyanhoz, amely Várkonyi szerint „…egy kutatóbázisnak alkalmas szervezet keretein belül dolgozhassunk a Londonban élő magyarok között.” Várkonyi 3 javaslatot tesz a jövőre nézve. Közös bennük, hogy a direkt politika helyett a „haladó magyar kulturális hagyományokra” alapoz, otthonosságot és kényelmet nyújt, kellemes szórakozást és igazi magyaros konyhát. Az első változat feloszlatná a régi klubot, az újat más épületben hozná létre; a második elképzelés szerint ugyanott folytatná működését üzleti vállalkozásként kereskedelmi tevékenységgel; a harmadik terv formálisan megtartaná a klubot, de a rezidencia tevékenységét áthelyezné az egyik belvárosi kerületben akkor alakult New Magyar Club nevű szervezetbe, s hálózati úton történő beépüléssel érné el céljait. Persze mindhárom eset kulcskérdése: a portál átfestésével mennyire sikerül az angol elhárítás megtévesztő félrevezetése.
Július 6-án Várkonyi Péter („Szendrői”) megkapja a következő félévre szóló konkrét feladatait a BM hírszerzéstől Sógor Gyula áv. százados aláírásával. Ezek többsége ügynökkapcsolatokra és beszervezésekre vonatkozik. Szerepel közöttük például: a „Reményi” fedőnevű atomtudós, „Silver” kutató, „Árpád” építészmérnök, „Igor” a brit parlamentből; meghatározzák, hogy társadalmi kapcsolatai közül kikkel mélyítse tovább az együttműködést, így például: D. M. biológussal, A. R. újságíróval, a Hindustan Times című lap londoni tudósítójával, vagy M. Goldsmith újságíróval, az angol KP tagjával, aki a londoni Science Information Centre vezetője. Ezzel szemben P. Mihály kapcsolatot adja át „Darvas”-nak.
Július 16-án kézzel írott 4 oldalas levelet küld Budapestre az MDP Központi Vezetősége Adminisztratív Osztályára Sárközi Józsefnek, mert olyan ügyről ír, amiről „…azt hiszem, valóban csak a Pártnak lehet beszámolni.” De nem olyan szuper titkos hírszerzési ügyről van szó, amelyről a Belügyminisztérium és a Külügyminisztérium feje felett a Párttal kellene összeesküdni. Sokkal prózaibbról: „…az egyik itt dolgozó elvtársnő távollétemben megrágalmazott azzal, hogy több lakbér térítményt vettem fel, mint amennyi az itteni lakbérem és ezzel megcsaltam az államot, becsaptam a Pártot. Azt állította ez az elvtársnő, hogy én tulajdonképp havonta csak 45 font lakbért fizettem, s a követségen havi 80 font után vettem fel a lakbér pótlékot. Ezzel szemben a valódi helyzet a következő…” És itt következik annak a részletes és bonyolult magyarázata, hogy a drága londoni lakbérek és rezsiköltségek térítésében hogyan osztozkodott a Külügyminisztérium és a Belügyminisztérium, milyen nyílt és titkos praktikák váltogatták egymást, a változó követek ilyen-olyan hallgatólagos variációival és megalkuvásaival, az érintett beosztottak egyéni áldozatvállalásával. A helyenként és időnként kaotikus állapotok között azonban csak az volt a biztos, amit Várkonyi bizonyítani akart a pártközpontnak: „... államunkat egy pennyvel sem károsítottam meg, egy fillérrel sem vettem fel többet a lakbéremnél. Amennyiben a legcsekélyebb kétely is felmerülne a Pártban ezzel kapcsolatban, kérlek, intézd el azonnali hazahívásomat, hogy személyesen adhassam elő az ügyet.”
 Bizalmas levél a pártközpontba: rágalom, hogy csalt a lakbérrel |
Sárközi elvtárs azzal küldi át „Várkonyi Pál (!) elvtárs” hozzá küldött levelét Dékán István áv. vezérőrnagynak, a belügyminiszter I. helyettesének, hogy „ha Várkonyi elvtárs által leírtak helytállóak, úgy az ügyet le kell zárni és erről Katona, valamint Várkonyi elvtársat értesíteni a további pletyka és sugdolózás elkerülése végett.”
Augusztusban a londoni rezidens hiányolja jelentésében, hogy nem érkezett meg a futárral „Szendrői” elvtárs főhadnagyi előléptetése és miniszteri dicsérete az angol-magyar labdarúgó mérkőzés alkalmával kifejtett jó munkájáért. Pedig ezt budapesti tartózkodása alatt egy illetékes elvtárs közölte vele, ő pedig visszaérkezése után tájékoztatta „Szendrői” hadnagyot.
Rossz áv. százados, londoni rezidens budapesti jelentéstételekor feltehetően találkozott a belügyminiszterrel is, mert Piros László áv. altábornagy többször hivatkozik rá abban a feljegyzésében, amelyet július 30-án készített a londoni állapotok néhány tanulságáról, s az általános érvényű teendőkről. A miniszter megállapítja – a korábbi kritikákkal összecsengően -, hogy a BM-től kapott fedőigazolványok rendszere nem kielégítő, a rezidentúrák tagjai már a magyar külügyben dekonspirálódnak, amikor annak állományába kerülnek, párt-és szakszervezeti tagságukkal átjelentkeznek. A külügyi munkára menők fedését át kell dolgozni.
 Piros László áv. altábornagy, belügyminiszter |
Ehhez képest, amikor az év végén értékelik a londoni rezidentúra munkáját a BM-ben, változatlanul csak elvétve lehet pozitív megállapításokat találni a jelentésben. A korábban szóvá tett hibák ismétlődnek, senki sem vette komolyan a kritikát. A jelentést aláíró Sógor Gyula áv. őrnagy – egyebek között – megállapítja, hogy a hibák közös gyökere a fegyelem, a céltudatosság és a következetesség hiánya. Korábban a rezidentúra kifogásolta, hogy kérdéseikre nem kapnak gyors és alapos válaszokat a központtól, most viszont az látszik, hogy a rezidentúra nem hajtotta végre a központ utasításait.
Változatlanul kevés a társadalmi kapcsolat, gyenge a tipp-kutató munka, kevés figyelmet fordítottak a kijelölt objektumok tanulmányozására, kevés a titkos információ politikai és gazdasági kérdésekről. Ez vonatkozik Várkonyi Péterre is, pedig vele külön is beszéltek. „Hardy” tm. teljesítménye oly nívótlan, hogy a rezidens alkalmatlanság címén haza akarja hívatni. De a rezidenssel is baj van: „Rossz elvtárs idehaza nem viselkedik elég komolyan. Nagyzásai és nagyképűsége nem ad megnyugtató biztosítékot arra, hogy a rezidentúrán helyesen látja el feladatait. Szükségesnek tartom azt a kérdést felvetni: hogyan vezeti és ellenőrzi beosztottjainak munkáját, milyen a munkastílusa, hogyan történik a Központból érkező utasítások kiadása, miként nyújt segítséget a kevesebb tapasztalattal rendelkező beosztottainak ezek végrehajtásához.”
Várkonyi Péterről sincs jó szava a jelentésnek. Háromnegyedév múlva, 1955. szeptember végén az előbbi jelentést készítő Sógor Gyula áv. őrnagy „Kiss Gyula” fedőnéven már II. o. titkár Londonban, azt a beosztást veszi át, amit utoljára Várkonyi Péter töltött be, mielőtt 1955 májusában visszatért Budapestre és elfoglalta főelőadói státusát a Külügyminisztérium Tájékoztatási Főosztályának Sajtó-és Dokumentációs Osztályán.
(ÁBTL 3.2.6. OL-8-003/1-4)
„Szendrői” titkos munkatárs, rezidens jelenti Kairóból (1957-1958)
1957. május 8-án írták alá a Külügyminisztériumban kihelyezési határozatát Kairóba, I. osztályú követségi titkárnak. Május 31-én érkezett meg az egyiptomi fővárosba.
Mint már említettem, Várkonyi saját elhatározásából jelentkezik a BM hírszerzésnél (II/3) és újólag felajánlja szolgálatait. Idézett szeptemberi soraira október 15-én kap hazulról választ. A hírszerző osztály válasza kedvező, igényt tartanak munkájára. Móró alezredes Csécsei és Tóth főtiszteket jelölte ki a kapcsolattartásra, ők régi ismerősei Várkonyinak. Megkapja az utasításokat a kapcsolattartás technikai módjáról, a futárposta kezeléséről, a biztonsági rendszabályokról, jelentéseit továbbra is „Szendrői” fedőnéven írja. Az illetékes külügyminiszter-helyettes eligazította a magyar nagykövetet a követségi titkár egyéb feladatairól.
 Miniszterhelyettes a nagykövetnek: „Várkonyi elvtárs a BM részére is végez bizonyos feladatokat” |
Ezekben a hónapokban az Arab Liga határozatának megfelelően az arab államok fokozni kívánják propaganda tevékenységüket „az ellenük irányuló imperialista propaganda hadjárattal szemben”, azért elhatározzák, hogy több államban, köztük a népi demokratikus országokban is sajtó és propaganda irodákat hoznak létre. Kölcsönösségi alapon Kairóban is magyar sajtóiroda létesült, amely a követségtől független, önálló szerv, irányítása a KÜM Sajtó Osztályára tartozik. Amikor Várkonyi megérkezik Kairóba, rajta kívül csak a sajtóiroda vezetője, bizonyos „Tőke elvtárs” számít diplomáciai beosztottnak (II. titkár), ám Várkonyi szakmai szempontból perspektivikusan nem tartja jó megoldásnak személyét. Annak ellenére, hogy tudja róla: a Cég embere, korábban a személyzeti osztályon dolgozott, kapcsolatban is álltak egymással, tehát nem ismeretlenül találkoznak.
Várkonyi már első, szeptember 26-i ajánlkozó levelében tele van panasszal a követség személyzetére, felszereltségére, ellátottságára, munkakörülményeire vonatkozólag. Főleg személyzeti kérdésekkel foglalkozik, s ebben a szerepkörben egyaránt megtestesíti a mindig gyanakvó személyzetis-káderes vezetőt, az osztályharcos államvédelmi tisztet, az aprólékos hálózati személyt és a párthűségét naponta kényszeresen bizonyító MSZMP tagot.
Például: a követségen régebben szolgálatot teljesítők közül egy nőnek (K. E.) azért kérte az azonnali hazarendelését, mert „különböző jelekből meggyőződtünk arról, hogy nem szereti a Szovjetúniót”, két ízben is dezinformálta a szovjet nagykövetséget, nem azt az üzenetet adta át az elvtársaknak, amivel megbízta őt. Ráadásul a kolléganő többször kikérte magának, hogy az arabok oroszul szólítsák meg. Sőt, „novemberben úgy jött ide a követségre vissza, hogy a hős fiatalok Magyarországon milyen hősiesen harcoltak az oroszok ellen.” (Hazarendelték és azonnali hatállyal elbocsátották.) Vagy: a villámgyorsan kihelyezett B. gépkocsivezetőt ugyanilyen gyorsasággal haza kellett rendelni gépkocsi vásárlási visszaélések miatt. De „rövid itteni tartózkodása alatt már tudta, hogy hol lehet feketén valutát váltani, s hol, mit lehet kapni, stb.” Más: D. volt kereskedelmi tanácsos hazautazás helyett Svájcban maradt, disszidált. Feltételezhetően korrupciós üzleteket csinált. „A román nagykövet elvtársnak az a véleménye, hogy ennek előkészítésében benne lehetett a svájci vöröskereszt irodájának itteni vezetője. Ennek az embernek a nevét később adja meg, s akkor kinyomozom, hogy volt-e D.-nek ezzel kapcsolata.”
Várkonyi osztályharcos éllel jelenti, hogy: „Jelenleg a kirendeltség polgári összetétele egy cseppet sem javult.” A kirendeltség vezetője P.I., aki otthon volt és a szabadsága alatt nem vették fel a pártba. Sz. professzor öccse, aki a heluáni hídnál dolgozott, ugyancsak lelépett Svájcba. D. személyes jó barátja volt a jelenleg otthon tartózkodó K. főmérnök, aki a heluáni hídépítés vezetője.
Úgy alakul, hogy a nagykövetségen nincs se hivatalsegéd, se gépkocsivezető. „A követségi operatív munka egy részének elvégzése is túlórázást követel, s egy rozoga kocsink lévén a mozgásban korlátozva vagyunk.” A KÜM nem adott engedélyt új kocsi vásárlására. „Jelenleg erős szükség lenne arra, hogy a külső szerveknél és a kiküldötteknél politikai és elhárító munkát végezzünk, ezt azonban az említett két probléma, a személyzet elégtelensége és a mozgáshoz szükséges eszköz hiánya gátolja.”
S egyáltalán, vannak olyan kérdések, amelyekről „Szendrői” csak a BM hírszerzésnek jelent. Ezt így indokolja: „Bevallom őszintén, hogy a KÜM-ben ezt nem tudom jelenteni senkinek a kitudódás veszélye nélkül. A személyzeti osztály vezetője, a párttitkár, az igazgatási főosztály vezetője nagyon közeli kapcsolatban vannak egymással.”(1957)
Két távírászt küldtek ki Kairóba teljesen feleslegesen, azok nyomban látták, hogy nincs munka mindkettőjüknek, ráadásul a KÜM nem jelölte ki: melyikük az első távírász és ki az első rejtjelező. Marják egymást, mert egyiküket haza fogják hívni. Nincs, aki legépelje a nagykövet kézzel írt jelentéseit, mire Várkonyi a Cégnek: „Lehetséges lenne a feleségemet, aki már ezen a vonalon dolgozott és otthon a karhatalomnál volt állományban, beállítani a gépelési munkába, ha az elvtársak engedélyezik.” Engedélyezték.
 „Lehetséges lenne feleségemet beállítani a gépelési munkába?” |
A nagykövetség biztonsági helyzete még decemberben is siralmas. Fényképekkel illusztrált jelentést küld haza. Az épületben dolgozó arab mesteremberek ellenőrzése rendkívül felületes, ezer alkalom nyílt arra, hogy lehallgató készülékeket szereljenek fel. A rejtjelező-távírász szobára késve szerelik a rácsokat és a riasztókat, kevés a páncélszekrény; a telefon lehallgatható, az otthonról küldött 10 készülékes automata központ az alagsorban van, az arab alkalmazottak munkahelyén, akkor nyúlnak hozzá, amikor akarnak, már a szerelésbe is bevonták őket.
Túl sok a disszidálás. Előbb Sh. M., a Komplex Külkereskedelmi Vállalat négy nyelven beszélő gyors és gépírónője ment Rómán keresztül „szabadságra” Svájcba, majd a hídépítőktől: Sz. és Sz. mérnökök. Várkonyi intézkedik, hogy olyan járattal ne lehessen hazarepülni, amelyről át kell szállni Nyugat-Európában, csak a KLM és a SAS közvetlen Kairó-Budapest járatai vehetők igénybe.
Az itthoni pártcsoport értekezletek hangulata, személyeskedő vitái, a pletykás személyzetisek minősítései és a bürokrata külügyi káderek sablonjai köszönnek vissza időnként az I. titkár állambiztonsági jelentéseiből. Visszatérően bírálgatja a kereskedelmi kirendeltség vezetőjét: P. I.-t, akit a Külkereskedelmi Minisztériumban azért nem vettek fel a pártba, mert egyrészt nem jelentette, hogy az „ellenforradalom” után bátyja Angliába disszidált, másrészt, Kairóban teljesen visszavonult a politikai tevékenységtől. „Szendrői” így jelent róla: „P. magatartása polgári, nyegle, szereti megjátszani a főnököt és emiatt már most személyi ellentét van közte és a beosztottai között.” Baj van szerinte M. K. adminisztrátorral is a kirendeltségen. Érdemes megörökíteni Várkonyi igénytelen minősítését róla: „…kiállhatatlan vénlány. Mindenkivel összeveszik, erőszakos, hallatlanul durva. Pártonkívüli. Egyetlen érdeklődési köre a mozi, a politika szónak még a hallatára is legyint. Rossz tulajdonságait nem ellensúlyozza, hogy három nyelven beszél, mert ugyanakkor dolgozni nem szeret. Szerintem felesleges őt itt tartani, csak a levegőt rontja. Tudtommal, legfőbb pártfogója Szilágyi Béla elvtárs, a KKM főosztályvezetője, akivel Indiában együtt dolgozott.”
„Szendrői” bepanaszolja Germánusz professzort is, aki feleségével érkezett Kairóba 5-6 hetes tanulmányútra, mert noha a nagykövetség diplomatái előtt igen vonalasan nyilatkozott a hazai állapotokról, ám egy egyiptomi írónővel társalogva kommunista ellenes kijelentést tett.
Kiakad azon is, hogy a KÜM rendeletben tiltotta meg a kint dolgozóknak a légipostai levelezést, sőt azt is, hogy a heti KLM géppel küldött diplomáciai postába tegyenek magánleveleket. Ez gyakorlatilag annyit jelent, - állapítja meg Várkonyi -, hogy kéthavonta kaphatnak, illetve küldhetnek magánlevelet. „Ennél – mint azt Szijártó elvtárs találóan megjegyezte -, a váci fegyház alig volt rosszabb, mert onnan három havonta lehetett írni.” A rendelkezést még a nagykövetségen sem tudják mindenkivel betartatni, a kereskedelmiek pedig egyszerűen kinevették. „Helyes, ha a légipostai levelezést leállítják, - jelenti haza a hírszerzésnek „Szendrői”-, de valamennyi itt dolgozó magyar magánlevelezésének központi ellenőrzését csak akkor lehet megoldani, ha engedélyezik a levelek heti küldését.”
Különös állapotokra valló, érthetetlen „szubjektív” történetekről tájékoztatja az állambiztonságot maga a nagykövet is: leírja például, hogy felkereste egy alkalmazott és hazautazási engedélyt kért azzal a nem titkolt céllal, hogy anyagilag segítse idős édesanyját, mert eddig bárkivel küldött pénzt, csomagot, azt nem kapta meg az édesanyja. Példaként említette, hogy 1954-ben az egyik válogatott focistával: Cz.-vel 250 fontot küldött, egy kolléganőjével szintén pénzt és egy 5 kilós csomagot, ami szintén nem ért célba.
Kiéleződik a viszony a nagykövet és a kereskedelmi kirendeltség vezetője között. A nagykövet korrupciós gyanújáról beszél, a kirendeltség vezető szerint a nagykövet nem ért a kereskedelmi ügyekhez. A vita rátelepszik a kinti pártéletre is, családok ugranak egymásnak. „Szendrői” mindezt jelenti a hírszerzésnek, s egyben javasolja, hogy a hazautazó Barna rádiótávírásszal beszéljenek felesége érdekében , mert „…egyik kollektív rendezvényünkön… a kereskedelmi kirendeltség tagjait Barna elvtársnő lezsidózta. Még szerencse, hogy azt nem hallották, hogy a követségi asszonyok más része fasisztának is nevezte őket. Azóta a nagykövetség és a kereskedelmi kirendeltség közötti társadalmi kapcsolatot csak jómagam és feleségem tudja tartani.”
 „Barna elvtársnő a kereskedelmi kirendeltség tagjait lezsidózta” |
1958. február végén Móró István r. alezredes, a BM II/3 osztály vezetője (hírszerzés) a 4. alosztályról Szováti Pál rendőrnyomozó századost küldi Kairóba a „Szendrői”-vel való találkozóra, amelyre 26-án a Nílus partján kerül sor zavartalan körülmények között. Szováti százados március 5-én 5 oldalas jelentésben számol be kinti tapasztalatairól. Mindjárt az elején súlyos tényekről:
„Szendrői…és a követ elvtárs között az utóbbi időben megromlott a viszony. Ezt kifelé nem mutatják. Követ elvtárs azonban több olyan hibát követett el, amivel kapcsolatban kénytelen volt figyelmeztetni. Ehhez hozzájárult, hogy a követ nem ért a külügyi munkához, az angol, francia nyelvet nem beszéli, így kénytelen mindenben rá támaszkodni. (A beszélgetések során az elvtársak is megerősítették, hogy a követség munkáját 80 százalékban „Szendrői” végzi.)
„Szendrői” elvtárs elmondta, hogy a követ elvtárs fecseg és nem egy ízben destruktív kijelentéseket tesz a kormány tagjaira. Például: Apró hülye, Kádár nem ért semmihez, ezek otthon nem értenek a gazdaságpolitikához.
Én mondtam „Szendrői” elvtársnak, hogy írja le ezeket. Azonban nem meri leírni, mert az ő szavaival élve, fél, hogy kitekerik a nyakát. Ha májusban hazajön, szóban referál róla. Hiba azonban az, hogy ezeket a kijelentéseket fiatal követségi beosztottak előtt teszi. Hasonlóképpen diplomáciai vonalon is több hiányosság merült fel.”
Szudánban az ügyvivő és a kereskedelmi tanácsos is panaszkodott a követre. V. ügyvivő diplomáciai hibákat említett, állítólag a követ azt mondta a jugoszláv ügyvivőnek, hogy Nasszerből vagy náci Hitler, vagy szovjet Sztálin lesz.
A hírszerző százados tartotta magát ahhoz a parancshoz, hogy az állambiztonság nem foglalkozik a követekkel, ezért a kritikával behatóbban nem törődött. Különösen, amikor látta, hogy az I. titkár „Szendrői” nem meri leírni a súlyos tényeket. Ám mégis papírra vetette a következő megállapítását:
„…jelentésemben kötelességemnek tartom megemlíteni, úgy néz ki, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya által akkreditált nagykövet nem teljesen ért egyet a párt és a kormány politikájával.”
 Államvédelmi százados: „A nagykövet nem teljesen ért egyet a párt, a kormány politkájával” |
Szudánban is feszült a viszony V. ügyvivő és P. iroda igazgató között. A térségben kevés megbízható és színvonalasan dolgozó hálózati személye van az állambiztonságnak. Pedig a befejezéshez közeledő heluáni híd építésénél nagy szükség lenne rájuk:
„…az építkezésen több probléma merült fel. Így a konkurens vállalatok részéről szabotázs akciókat is végrehajtanak. Jellemző erre például, hogy kb. két hónappal ezelőtt az egyik keszont fémvágóval teljesen körülvágták, majd a vágás helyét lefestették. Csupán a véletlenen múlott, hogy komolyabb katasztrófa nem következett be. A diverziót feltehetően a nyugatnémetek hajtották végre, akik a közelben építenek hidat és versenytársunk volt a tárgyalásokon. Az építkezéseken titkos munkatárssal eddig nem rendelkeztünk. Az El-Tebbin-i építkezéshez az elmúlt napokban érkezett ki „Kőműves” fedőnevű titkos munkatársunk, akivel a kapcsolatot „Tamási” titkos munkatárs fogja tartani „Szendrői” elvtárs irányításával.”
Szováti hírszerző százados jelentésében leírja, hogy „Szendrői” elmondása szerint az egyiptomi szervek részéről semmiféle ellenőrzés nem tapasztalható, többször ellenőrizte magát és különböző formákban hajtott végre ellenőrzéseket, de az eredmény minden esetben negatív volt. Ezzel szemben, két héttel később Budapestről azt közli a budapesti hírszerző osztály „Szendrői”-vel, hogy figyelmeztetést kaptak Damaszkuszból: amikor az oda látogató Nasszer egyiptomi elnököt arról informálta a szír elhárítás vezetője, hogy ők nem figyelik a szocialista országok követségeit, Nasszer kijelentette: azokat épp úgy figyelés alatt kell tartani, mint a többieket. Ebből pedig Kairóban azonnal le kellett vonni a szükséges következtetéseket.
Március 28-i dátummal elkeseredett levelet kap a hírszerzés Kairóból. Várkonyi Péter I. titkár, hálózati titkos munkatárs kénytelen megírni, hogy sűrűsödnek körülötte a problémák, elviselhetetlenek a személye ellen irányuló megnyilvánulások, nem érzi jól magát, ezért kérte végleges hazahívását Szijártó elvtárstól.
[Szíjártó Lajos, (1896 – 1966), munkáscsaládból származott. A Ganz Vagongyárban dolgozott, amikor 1915-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. 1918-ban a Kommunisták Magyarországi Pártjának alapító tagja. A Tanácsköztársaság idején parancsnoki poszton szolgált a Vörös Hadseregben, tagja az ötszázas tanácsnak. A proletárdiktatúra bukása után 12 év fegyházra ítélték. Tíz év múlva, 1922-ben a fogolycsere keretében Szovjet-Oroszországba mentették át. Ott építészmérnöki diplomát szerzett, pártiskolát végzett, nagyipari építkezéseket irányított és minisztériumi építési igazgatóságot vezetett. 1948 májusában tért haza. Az Építőipari Igazgatóság tanácsadója, majd a Gyárépítési Ipari Központ vezérigazgatója. 1949. júniusa és 1951. januárja között az Építés- és Közmunkaügyi Minisztériumban az ipari központ vezérigazgatója, később osztályfőnöke, az építésügyi tárca csoportfőnöke, azt követően államtitkára. 1951-ben az építésügyi miniszter első helyettese, majd építésügyi miniszter 1951. október 6 és 1956. október 27 között. A forradalom után diplomáciai pályára küldték. A Magyar Népköztársaság kairói nagykövete 1957. október 7 – 1963. december 4. között, egyúttal akkreditálták Szudánba is követnek, majd Etiópiába és Jemenbe is (1959-1963).Fedőneve: „Tamási”.]
„Az öreg [a nagykövet] …mindenáron azt akarja most bebizonyítani, hogy hazahívásomat a következők miatt kérem: nem tűröm, hogy felettem vezető legyen, aki belejavít a jelentéseimbe, amióta nem írhatok otthoni lapoknak cikkeket, nem kifizetődő nekem az ittlét, mindenáron vezető akarok lenni valahol máshol, lenézem a munkáskádereket.”
Leírja a nagykövet intrikáit, mesterséges sértődöttségét, azt, hogy a II. titkárt hergeli ellene; napirenden szerepelnek a politikai viták is kettőjük között.
„…most, amikor megtudta világosan, hogy felismertem a belső manővereket és el akarok szakadni, mindent elkövet majd, hogy szavahihetőségemet csökkentse. Ezért a szabadságomig hátralévő idő nem lesz kellemes…”
(Miután a levelet befejezte, s elköszönt: „Elvtársi üdvözlettel: Szendrői”, utóiratként még hozzáteszi: „Az elvtársaknak üdvözletemet küldöm április 4.-e, Felszabadulásunk 13. évfordulója alkalmából.”
Hazautazása előtti, feltehetően utolsó jelentésében a nagykövet és a kereskedelmi kirendeltség vezetője közötti tarthatatlan viszonnyal foglalkozik, s kritikusan rámutat a magyar-egyiptomi külkereskedelmi kapcsolatok eredményességét rontó korrupciós gyakorlatra, az egyiptomi ügynökök nyilvánvaló trükkjeire, (diesel motorvonatok), általunk fizetett jutalékaik adócsalással megvalósuló átadására, egyes magyar külkereskedőkkel való összejátszásukra. Végül visszatér a nagykövet körüli személyes ügyeire, a hétköznapok apró csípéseire:
„A nagykövet elvtárs felesége a napokban bejött hozzám és elpanaszolta, hogy nem köszön neki B.-né. Ezzel kapcsolatban azt is elmondta, hogy neki a B.-né korábban azt mondta: vigyázzon a Várkonyira, mert az ÁVÓS.”
[…]
Hacsak valami rendkívüli közbe nem jön, május 22-én indulok haza családommal együtt. Az itt őrzött néhány fontos iratot megsemmisítem, a pecsételőt Tőke elvtársnak átadom.”
(ÁBTL 3.2.4. K-409)
Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató
