Patrubány Miklós röviden ismertette Lőrincz János életútját, aki korábban az MVSZ székházában dolgozott, és akit a Szövetség saját halottjának tekint.
Lőrincz János 1963. november 16-án született az udvarhelyszéki Szentegyházán. 1990-ben költözött Szentendrére, majd családjával együtt Budapestre. Minden műszaki tevékenységhez értett. Alapos munkája miatt mindenki szerette. Ha éjjel kértek segítséget tőle, akkor is azonnal a helyszínre sietett. Nem volt olyan technikai kérdés, amit nem tudott volna megoldani. Negyvennégy évesen tele volt energiával és életkedvvel. Kisfia, Bálint, aki elmondása szerint „élete értelmét” jelentette neki, két évvel ezelőtt, 2006 novemberében született. Nagy leánya Noémi, már 19 éves.
Alább tekinthető meg a Lőrincz János kálváriáját némiképpen összefoglaló videó. (Ha nem menne, ide kattintva érhető el a videó.)
Az MVSZ elnöke bejelentette, hogy a Szövetség feljelentést tett foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, végül tudatta, hogy március elsején 10 órai kezdettel polgárok sokaságának a kezdeményezésére az MVSZ gyertyás tiltakozó menetet szervez Budapest utcáin Lőrincz János és a magyarországi „egészségügyi reform” többi áldozatának emlékére.
Útvonalterv: Országos Baleseti Kórház, Kerepesi út 1. szám – Péterffy Sándor utcai Kórház – Szent Rókus Kórház – Országos Mentőszolgálat – Egészségügyi Minisztérium – Kossuth tér
(MVSZ Sajtószolgálat)