Elfogadta az alaptörvény tizenharmadik módosítását az Országgyűlés kedden. A képviselők 152 igen, egy nem szavazattal hagyták jóvá a Tuzson Bence igazságügyi miniszter által jegyzett jogszabályt.
A módosítás alapján a köztársasági elnök a jövőben a kormány tagjának ellenjegyzése nélkül gyakorolhatja egyéni kegyelmezési jogát, továbbá sarkalatos törvény határozza meg azon, a gyermek sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmények körét, amelyek esetében az államfő nem adhat kegyelmet.
Az alkotmányban azt is rögzítették, hogy a kormány csak akkor járulhat hozzá európai uniós hitelfelvételhez, ha azt a parlamenti képviselők kétharmada támogatja.
Az Országgyűlés döntése alapján ezentúl sarkalatos törvényben kell a Magyar Honvédség katonai műveleteinek, állomásozásának és más, határátlépéssel járó csapatmozgásának, valamint a külföldi fegyveres erők Magyarország területét érintő katonai műveleteinek, állomásozásának és más, határátlépéssel járó csapatmozgásának engedélyezésével összefüggő szabályokat rögzíteni.
Az alaptörvény-módosítás július 1-jén lép hatályba, kivéve a honvédségre vonatkozó részt, amely november 1-jétől hatályos.
(MTI)