A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma helyt adott a Budapest Főváros Önkormányzata felperes által előterjesztett azonnali jogvédelem iránti kérelemnek – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya kedden az MTI-vel.
Azt írták: a bíróság döntésében a peres eljárás befejezéséig megtiltotta az alperes Magyar Államkincstár számára, hogy szolidaritási hozzájárulás címén a felperessel szemben 2025. május, június, július és augusztus hónapokra beszedési megbízást nyújtson be.
A bíróság egyúttal elrendelte, hogy az alperes fizessen meg a felperesnek 10 171 449 024 forintot és annak május 29-től a teljesítés napjáig számított kamatát.
A bíróság megállapította, hogy a helyi önkormányzatok között is speciális helyzetben lévő, közfeladatainak teljesítése körében több millió lakos ellátásáért felelő felperes a beszedési megbízás teljesülése esetén – likviditásának ellehetetlenülése okán – feladatainak ellátására képtelenné válik.
Erre tekintettel a bíróság az arányosság elve alapján, a felek oldalán fennálló, közérdeknek minősülő jogos érdekeket mérlegelve arra a megállapításra jutott, hogy az azonnali jogvédelem elmaradása – azáltal, hogy a speciális helyzetben lévő felperes közfeladatellátási kötelezettségének teljesítése a szolidaritási hozzájárulás támogatáson felüli összegének megfizetése folytán veszélybe kerülne – súlyosabb hátrányt okozna, mint amilyennel az azonnali jogvédelemnek a biztosítása jár.
Az indokolásában a bíróság kiemelte, hogy azonnali jogvédelem akkor adható, ha van egy később már nem reparálható helyzet, amely a felperes számára helyrehozhatatlan terhet jelent, és amelyet közvetlenül a vitatott cselekmény okoz.
Jelen esetben a szolidaritási hozzájárulás összege közvetlenül okozza a felperes gazdasági helyzetében bekövetkező helyrehozhatatlan terhet, amit kérelmében a felperes számítási adatokkal teljes mértékben alátámasztott – áll a közleményben.
Frissítés: Főpolgármesteri Hivatal: Budapest ismét pert nyert az állammal szemben
Budapest ismét pert nyert az Államkincstárral szemben, ezzel a város levegőhöz jut, de a pénzügyi helyzet hosszabb távú rendezéséhez továbbra is szükséges a kormánnyal megkezdett tárgyalások folytatása, a Budapestet sújtó elvonások mértékének csökkentése - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.
Azt írták: az állam által inkasszált pénz visszajár Budapestnek, és szeptemberig azonnali jogvédelmet kapott a város a Fővárosi Törvényszék végzése szerint. A végzéssel szembeni esetleges jogorvoslatnak halasztó hatálya nincs - tették hozzá.
Kiemelték: a Fővárosi Törvényszék azonnali jogvédelemről szóló végzése május, június, július, augusztus hónapban eltiltja a Magyar Államkincstárt attól, hogy beszedési megbízást nyújtson be. Elrendelik továbbá a májusban inkasszált 10 milliárd 171 millió forint visszafizetését, kamatostul.
A Főpolgármesteri Hivatal szerint eddig minden, a kormányzati elvonással kapcsolatos bírósági eljárás Budapestet igazolta. A várost sújtó, immár finanszírozási problémákat okozó kormányzati elvonások jogellenességének sokadik bizonyítéka a Fővárosi Törvényszék mai végzése - fogalmaztak.
A négy hónapra szóló jogvédelem, valamint a Budapestnek visszajáró 10,1 milliárd forint levegővételt jelent pénzügyileg a város számára, ugyanakkor a kormányzati elvonások miatt keletkezett fenntarthatatlan pénzügyi helyzetet önmagában nem oldja meg - mutattak rá.
Jelezték: amennyiben a kormányzati hozzáállás nem változik, úgy a budapestieknek nyújtott közszolgáltatások folyamatos finanszírozása néhány hónap múlva újra pénzügyi válsághelyzetet eredményezhet.
A keddi bírósági végzés birtokában tovább folytatódnak a kormánnyal megkezdett tárgyalások, amelyen a fővárosi városvezetés célja olyan pénzügyi megoldások kidolgozása, amelyek biztosítják a budapesti közszolgáltatások és a szükséges fejlesztések fenntartható, hosszú távú finanszírozását - áll a közleményben.
A közleményhez csatolt videóban Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta: a döntés azt jelenti, hogy bár a főváros pénzügyi helyzete kritikus, most nyertek négy hónapot, hogy rendezzék a helyzetet. Biztonságban vannak a budapesti közszolgáltatások, az azokban dolgozó emberek és bérük - tette hozzá.
A kormánnyal múlt héten kezdődtek el a tárgyalások, amelyekben odáig már eljutottak, hogy közös célként fogalmazták meg azt, hogy a város működőképességét semmi se veszélyeztesse - írta.
Karácsony Gergely kitért rá: a fővárosi közgyűlésnek is össze kell szednie magát, és meg kell hoznia azokat a döntéseket, amelyek a város működőképességét biztosítják. Ezeket az előterjesztéseket a jövő héten fogják tárgyalni - közölte a főpolgármester.
Sára Botond: Budapest csődhelyzetben van
A bíróság azonnali jogvédelemmel kapcsolatos döntése is megerősítette, amit eddig is mondtunk: Budapest csődhelyzetben van – közölte Budapest főispánja kedden Facebook-oldalán.
Sára Botond kiemelte: a döntés nem érinti azt, hogy a szolidaritási hozzájárulás beszedése jogszerű. Nem változtat a Kúria korábbi határozatán sem, amely szerint június 30-ig törvényessé kell tenni a költségvetést – hívta fel a figyelmet.
Hozzátette: bíróság ma csupán időt adott arra a Karácsony–Vitézy–Tisza-koalíciónak, hogy az általuk egy év alatt előidézett káoszt rendbe tegyék.
Ideje, hogy a fővárosnak legyen törvényes költségvetése, főpolgármester-helyettese, cégvezetői és zavartalanul működő közszolgáltatásai – fogalmazott Sára Botond.