Donald Trump egy évre mentesítette Magyarországot az orosz olaj- és gázvásárlások miatt bevezetett amerikai szankciók alól – erősítette meg a BBC információit a Fehér Ház egyik tisztviselője. A Reuters szintén erről ír Fehér Házi források alapján.
Mindez azért érdekes, mert Orbán Viktor és Szijjártó Péter közös sajtótájékoztatón jelentette be az Egyesült Államokban, Magyarország „általános és időkorlát nélküli mentességet kapott” a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében az amerikai szankciók alól, tehát az orosz energiahordozók vásárlására.
– A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, továbbra is Magyarországon lesz a legalacsonyabb energiaár. A török áramlat és a barátság vezeték esetében szankciómentességet kaptak. Általános és időkorlát nélküli mentességről van szó – mondta Orbán.
A magyar külügyminisztérium által szombat reggel kiküldött közlemény szerint Szijjártó azt mondta, hogy „a szankciós mentesítés a Török Áramlat földgázvezetéken és a Barátság kőolajvezetéken történő mindennemű szállításra vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy amit eddig Magyarország földgázt be tudott szerezni a Török Áramlat vezetéken, és amit eddig be tudtunk szerezni kőolajat a Barátság vezetéken, arra lehetőség lesz a jövőben is korlátozás nélkül”. Ugyanakkor ez alapján már nem egyértelmű, hogy a korlátozás nélkül a beszerzés mennyiségére vagy az idejére vonatkozik.
A szankciómentességért cserébe az is kiderült, milyen üzletekkel kötötték össze azt. Az amerikai nagykövetség közleménye szerint szerződést kötöttek
- 114 millió dolláros nukleáris fűtőelem vásárlásról,
- 600 millió dolláros LNG-vásárlásról
- 700 millió dolláros védelmi beszerzésről és a két ország közötti tudományos együttműködés kiterjesztéséről is.
Ez alapján a magyar kormány 1,4 milliárd dollár, vagyis több mint 460 milliárd forint elköltését vállalta.
A 24.hu megkeresésére a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium elküldte a szombaton reggel kiadott MTI-közleményt. Noha a kérdésekre egyáltalán nem választolt a tárca, a közlemény érdkessége, hogy az már egyáltalán nem tartalmazza azt, amit először állítottak Orbánék, miszerint Magyarország »időkorlát nélküli mentességet« kapott. Sőt, időbeliség egyáltalán nem szerepel benne. Csak annyit írtnak benne, hogy földgázt Magyarország továbbra is korlátozás nélkül tud beszerezni, írja a lap.
Frissítés: Szijjártó szerint korlátlan időre kaptuk a mentességet
Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán közzétett videóban.
Hangsúlyozta, a magyar emberek továbbra is Európa legalacsonyabb energiaárait fogják fizetni.
A miniszter kijelentette, nem sújtják szankciók a Magyarországra irányuló olaj- és gázszállításokat korlátlan ideig. "Aki ezzel ellentéteset állít, az nem volt ott a tárgyaláson. Sokkal egyszerűbb minket kérdezni, akik ott voltunk" - fogalmazott Szijjártó Péter.
2. frissítés: kezet fogtak
Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli - szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott pénteki fehér házi találkozója után a Magyarország felé tartó repülőúton, a kíséretében utazó újságírók kérdéseire válaszolva.
A miniszterelnök kijelentette: én az elnökkel kötöttem megállapodást, ő azt mondta, időhatár nélkül mentesítünk benneteket az amerikai szankciók alól, amely a Török Áramlat vezetéket és a Barátság kőolajvezetéket sújtotta volna. Ez tehát nincs.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: óvatos becsléssel 1000 forintos benzinártól mentettük meg a magyarokat. Továbbá amikor kezdődik a fűtési szezon, 2,5-3-szor magasabb lenne a gázszámla e nélkül a megállapodás nélkül - ekkora bajtól óvtuk meg a magyarokat.
Nem mi hoztuk a magunk fejére ezt a bajt - ezt a háború hozta. Mindig mondom, hogy a háború blokkolja az európai gazdaságot a magas energiaárakon és a szankciókon keresztül - mondta. Hozzátette: képzeljék el a magyar gazdaságot, ha ez az energiaszint lett volna, hogy lettünk volna így versenyképesek? Beláthatatlan következményei lettek volna a munkahelyek, gyárak, vállalkozások jövőjét illetően. Nagy bajtól mentettük meg a magyarokat, de ez egy ilyen szakma, becsap a ménkű, és villámhárítót kell szerezni. Ez a villámhárító tegnap működött - mondta.
A Donald Trumppal folytatott megbeszélését értékelve a miniszterelnök elmondta: az amerikai elnökkel tárgyalva a technikai csapdákat ki kell kerülni, amit európai fejjel nem könnyű, hogy ne a részletektől közelítsen az egészhez, hanem az egésztől a részletekhez. Az Egyesült Államok kormányzati rendszerében az elnök a nagy összefüggésekben hoz döntéseket, és a részleteket a miniszterekre bízza. Ha a vele való tárgyaláson egy fontos ügyben egy mondatban meg tudod mondani, hogy az mennyire és miért fontos, azt ő pillanatok alatt leveszi és megérti, és megmondja, milyen mértékben kíváncsi a részletekre, akar-e róla többet tudni - mondta Orbán Viktor.
Az amerikai elnökről úgy fogalmazott: aki át tud vergődni az amerikai elnökválasztási küzdelmek szögesdrótakadály-rendszerén, nem is egyszer, hanem kétszer, ez a legfőbb biztosíték az amerikai politikai rendszerben arra nézve, hogy képesség nélküli politikai vezető nem tud hivatalba kerülni. Aki ezeket - egymás után kétszer - megnyeri, arra rá lehet bízni Amerika sorsát - mondta. Hozzáfűzte: az, hogy Donald Trump jó elnök lesz, az első alkalommal sem volt kérdéses, most pedig végképp nem. Nagy sansza van Amerikának, hogy minden idők legjobb elnökségét adja Donald Trump - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy Trump kormányzása alatt számos akadályon volt képes túljutni, példaként említve, hogy négy évig "mélyállami szervezet" akadályozta minden radikális változtatásban, az életére törtek, állam elleni összeesküvéssel vádolták, el akarták venni a vagyonát.
Orbán Viktor ennek tulajdonította, hogy most tornádószerűen haladnak a dolgok, civilizációs léptékű változás zajlik Amerikában. Egy progresszív, liberális, globalista, internacionalista irányba elmozdult világot fordítanak vissza patrióta, konzervatív, keresztény, tradicionális értékeket működtetni akaró társadalommá. Ez ebben a mértékben példátlan, és eldönti a Nyugat jövőjét is jó néhány évtizedre - mutatott rá. Mert túl azon, hogy most magyar-amerikai ügyben tárgyaltunk, tudjuk, hogy a mi szintünk felett is folyik egy magasabb rendű küzdelem, ez a Nyugat lelkéért zajlik - fűzte hozzá.
(MTI)









