A laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok alapján a calicivírus okozta csaknem 600 ember megbetegedését, a konyhák üzemeltetőjével szemben eljárást indítottak - közölte honlapján szerdán a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Tájékoztatásuk szerint a járvány során 19 tálalókonyha volt érintett, és összesen 594 ember betegedett meg, köztük 541 óvodás és 53 intézményi dolgozó.
A leggyakoribb tünetek hasmenés, hányás, hasi görcs, láz, fejfájás és levertség voltak. Minden beteg rövid időn belül teljesen felépült.
A laboratóriumi vizsgálatok feltárták, hogy a konyhai dolgozók és a betegek mintáiban azonos Norovírus-törzs volt jelen. Ez alátámasztja az ellátási láncban az élelmiszer közvetítésével történő terjedést - írta az NNGYK.
Az esettel kapcsolatban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Budapest Főváros Kormányhivatala és a Pest Vármegyei Kormányhivatal azonnal, összehangoltan lépett fel.
A hatóságok egy főzőkonyha tevékenységét felfüggesztették, nagytakarítást és teljes fertőtlenítést, a dolgozók soron kívüli higiéniai oktatását, valamint az óvodákban folyamatos fertőtlenítést rendeltek el, és minden étkeztetési folyamatot ellenőriztek.
Az érintett konyha csak a takarítás, a fertőtlenítés hatékonyságát igazoló laboratóriumi vizsgálati eredmény és a dolgozók negatív mintái után nyithat újra - írta a népegészségügyi központ a sajtóközleményben, melyet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih), Budapest Főváros Kormányhivatalával és a Pest Vármegyei Kormányhivatallal közösen adtak ki.
(MTI)









