Óriási port kavart a kézdiszentléleki lincselés, többen úgy vélik, a kézdiszentléleki önkormányzat kordában tarthatná a cigányokat, ám Balogh Tibor polgármester azt állítja: gyakorlatilag meg van kötve a keze velük szemben.
Balogh Tibor polgármester gyerekkora óta emlékszik az ún. cigányszerre, tehát érthetetlennek tartja a vádat, miszerint Kézdiszentlélek cigányok által lakott része az ő mandátuma során épült volna fel. "Már a kommunista időszakban állt az építmények nagy többsége. Olcsón vettek területet, házszámot kaptak, egyéb nem volt fontos abban az időben" – mondja az elöljáró, aki szerint ma képtelenség ezen változtatni. Ez nem rajta és az önkormányzaton múlik, hiszen úgy tűnik, az ott lakók – ha egyébbel nem is, de – a jogaikkal tisztában vannak, "a velük született ész dolgozik". A polgármester és a szociális iroda vezetője is egybehangzóan állítják: mára a minimálbér viszonylagos emelkedése oda vezet, hogy a szociális segélyt kapó személyeknek szinte semmit nem kell dolgozniuk az állam által biztosított pénzért.
Balogh Tibor kifejtette, községszinten kilencszáz körül van a cigányok száma, kb. ötven család kap 140–450 lej (9600-31 000 Ft - a szerk.) közötti támogatást, aminek fejében szociális munkát kell végezniük; ez Kézdiszentléleken általában a közterületek takarításában nyilvánul meg. Ugyanakkor a "romák" kb. 60 százaléka befizeti a helyi adókat. Igaz, hogy 10–15 lej (690-1070 Ft) közötti összegekről van szó, de az is figyelemreméltó, hogy áramot egy vonalról kapnak, majd szétosztják. Az adót a fűtéspótlék igénylése miatt fizetik be, ez nem kétséges – vélekedik a település első embere.
A polgármestert az a vád (is) érte, hogy közbenjárására a cigányok a motoros megemlékezés napján eltűntek otthonaikból. Balogh Tibor elmondta, a cigányokat a csendőrség és a rendőrség munkatársai értesítették erről – tény és való, hogy a cigányrész kihalt volt a felvonuláskor. A duhajkodó, mezei termést dézsmáló cigányok megbüntetését pedig hiábavalónak tartja, hiszen az csak torzítja a költségvetést, a román törvénykezés nem ad lehetőséget a bírságok behajtására. Az elöljáró azt sem érti, miért őt hibáztatják az országúton átível(endő) gyalogátjárók hiánya miatt, amikor nem községi útról van szó…
Csak gyilkossági kísérlet a vád
Florin Satarbasa, a Kovászna Megyei Törvényszék mellett működő ügyészség főügyésze tegnap elmondta, még nem kapták meg a kórbonctani orvos részletes jelentését, így túl korai lenne nyilatkoznia. A sajtóban neki tulajdonított nyilatkozatokat "eltúlzottaknak" nevezte. "Az esetben két büntetődosszié van elindítva. Mi az incidenst túlélő motoros ügyével foglalkozunk, az elhunyttal kapcsolatosan a kézdivásárhelyi ügyészségen érdeklődjenek!" – közölte. Az előzetesen letartóztatott személyt az incidenst túlélő motoros elleni gyilkossági kísérlettel gyanúsítják – tette hozzá.
Ion Popa megyei rendőrparancsnok arra hivatkozik, a rendőrség az ügyészség szigorú felügyelete alatt tevékenykedik. "Azonosítottuk a fő gyanúsítottakat. Láttam, hogy csupán egy személyt tartóztattak le előzetesen, ez már az ügyészég döntése" – mondta.
(Székely Hírmondó nyomán)