Izraelnek meg kell szabadulnia minden atomfegyverétől, és nukleáris létesítményeit a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség felügyelete alá kell helyeznie – állapította meg az ENSZ Közgyűlés 152-5 arányban leadott első szavazással.
A pénteki, „a közel-keleti nukleáris fegyverek elterjedésének veszélyéről” szóló határozatot ellenző öt nemzet a következő volt: Kanada, Izrael, Mikronézia, Palau és az Egyesült Államok. További 24 ország tartózkodott, köztük az Európai Unió tagállammai, beleértve Magyarországot is - jegyzi meg feddőleg a hírt közlő Neokohn.
Zoom
Az Egyiptom által a New York-i ENSZ-közgyűlés elé terjesztett éves határozatot a Palesztin Hatóság és 19 ország, köztük Bahrein, Jordánia, Marokkó és az Egyesült Arab Emírségek is támogatta.
A szavazás eredménye:
Zoom
A határozat nagyrészt Izraelt vett célba, amely vélhetően egyike annak a kilenc nemzetnek, amely nukleáris fegyverrel rendelkezik.
Izrael persze soha nem ismerte el, hogy rendelkezik ilyen fegyverekkel.
Az állásfoglalás megjegyzi, hogy Izrael az egyetlen ország a Közel-Keleten, és az ENSZ 193 tagállama közül azon kevesek egyike, amely nem írta alá a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződést.
Irán, amely aláírta a szerződést, ugyanakkor a feltételezések szerint nukleáris fegyverek kifejlesztésén dolgozik. Ennek ellenére a határozat nem említi Iránt - vádaskodik a zsidó lap.
Az állásfoglalás megerősítette „Izraelnek az atomsorompó-szerződéshez való csatlakozásának és valamennyi nukleáris létesítményének az átfogó nemzetközi atomenergia-felügyelet alá helyezésének fontosságát”.
Zoom
Felszólította továbbá Izraelt, hogy „további késedelem nélkül csatlakozzon a szerződéshez, ne fejlesszen ki, ne állítson elő, ne teszteljen vagy más módon ne szerezzen be atomfegyvert, mondjon le az atomfegyverek birtoklásáról”.
Közel-Kelet egyetlen demokráciájának és a világ legerkölcsösebb hadseregének pedig bizonyára rendkívül sok álmatlan éjszakát fog okozni ez a legújabb ENSZ-határozat. Csakúgy, mint a többi.