Lezuhant kedden egy török katonai teherszállító repülőgép Georgiában a török védelmi minisztérium bejelentése szerint, részleteket egyelőre nem közöltek.
A tárca tájékoztatása szerint a C-130 típusú gép Azerbajdzsánból indult vissza Törökország felé, a mentési munkálatokat pedig - a georgiai és az azeri hatóságokkal együttműködésben - máris megkezdték.
A közleményben nem tértek ki a szerencsétlenség okára, sem áldozatokra.
A török hadseregben rendszeresen használják a C-130-as gépeket személyszállításra, illetve logisztikai műveletekben is bevetik őket.
A szerencsétlenségről az NTV török magántelevízió és más médiumok is közöltek képsorokat, amelyeken látható, amint a repülőgépből fehér füst tör elő, és spirális vonalban süllyedni kezd.
(MTI)