A német hadsereg szerdán szolgálatba állította az Izraeltől vásárolt, ballisztikus rakéták elhárítására is képes Arrow 3 légvédelmi rendszert.
Holger Neumann, a német légierő főparancsnoka az Annaburger Heide gyakorlótéren tartott szemlén "stratégia jelentőségű új képességről" beszélt. Mint mondta, a szolgálatba állított rendszer kiszélesíti a légvédelmi lehetőségek tárházát. Hozzátette, hogy az ukrajnai háború és ezzel kapcsolatban az Oroszország által rendszeresített új rakéták világossá teszik, "mennyire valóságossá vált az eddig absztrakt fenyegetés, s milyen sürgető képesnek lennünk arra, hogy a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat leküzdhessük".
Az izraeli-amerikai fejlesztésű Arrow 3 képes 100 kilométernél magasabban, vagyis a világűr határán repülő célpontok megsemmisítésére is, ami olyan képesség, amellyel a Bundeswehr eddig nem rendelkezett. A rakétavédelmi rendszereket az ország három pontján tervezik majd telepíteni, ebből elsőként a Schönewalde/Holzdorf légitámaszponton.
Boris Pistorius német védelmi miniszter a dpa német hírügynökségnek az első egység üzembe helyezését megelőzően elmondta, hogy Németország először kapott lehetőséget a korai figyelmeztetésre, illetve lakossága és infrastruktúrája védelmére a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákkal szemben. "Ezzel a stratégiai képességgel, amely egyedülálló az európai partnereink körében, biztosítjuk központi szerepünket Európa szívében" - hangsúlyozta.
A gyártó szerint a rendszer "a legújabb, nagy hatótávolságú fenyegetéseket elfogja és megsemmisíti", különösen azokat, amelyek tömegpusztító fegyvereket hordoznak, a lehető legveszélytelenebb módon elporlasztva a káros anyagokat, így például a harci vegyi anyagokat.
Az izraeli fegyveres erők Izrael történelmének legnagyobb fegyverüzletéről beszéltek. A német hadsereg 3,6 milliárd eurót fektet be a rendszerbe, amelyet most először helyeznek üzembe Izrael határain kívül. A németországi üzembe helyezésen az izraeli hadsereg és a fegyveripar képviselői is jelen voltak.
(MTI nyomán)