Saját közösségi oldalán, a Truth Social felületén tette közzé Donald Trump a karácsonyi üdvözlőjét, amiben a jókívánságok mellett legalább akkora szerep jutott a saját teljesítménye értékelésének, de a politikai ellenfelei is megkapták a magukét.
Zoom
Fotó: Andrew Caballero-Reynolds / AFP
Az amerikai elnök rögtön azzal indított:
Boldog karácsonyt mindenkinek, beleértve a radikális baloldali söpredéket is, akik mindent megtesznek országunk tönkretételéért, de csúnyán kudarcot vallanak.
Ezt követően felsorolta, hogy most már mi minden van, illetve nincs az Egyesült Államokban. Nincsenek például
  • nyitott határok,
  • férfiak női sportokban,
  • transzneműség bárki számára,
  • gyenge rendfenntartás,
  • infláció.
Van viszont Trump szerint
  • rekordértékű tőzsde,
  • évtizedek óta a legalacsonyabb bűnözési statisztika,
  • 4,3 százalékos GDP-növekedés, ami két százalékponttal jobb a vártnál.
Trump hozzátette még azt is, hogy a vámok „több billió dolláros növekedést és prosperitást hoztak” az Egyesült Államoknak, ahol a nemzetbiztonság jelenleg a valaha volt legmagasabb szinten áll.
– Újra tisztelnek minket, úgy, mint talán még soha. Isten áldja Amerikát! – zárta köszöntőjét az amerikai elnök.
(24 nyomán)