A venezuelai nemzetgyűlés csütörtökön megtette az első lépést egy általános amnesztiatörvény elfogadásához - jelentette be az ország ideiglenes elnöke.
"Nagyon fontos esemény történt Venezuelában: az amnesztiatörvényt, amely a béke és a nemzeti megbékélés törvénye, az összes, a Közgyűlésben (törvényhozásban) jelen lévő politikai erő egyhangúlag elfogadta első olvasatban" - nyilatkozta este Delcy Rodriguez ideiglenes elnök.
A törvény "egy történelmi szakasz kezdete lehet. Elérhetjük, hogy Venezuela belépjen a kölcsönös elismerés, a tisztelet, a tolerancia és a megállapodások spiráljába, amelynek végén végre békét találhatunk" - mondta korábban a vitában Tomas Guanipa ellenzéki képviselő.
A csütörtökön első olvasatban elfogadott szöveget kedden újra megvitatják a végleges jóváhagyás érdekében. A törvénynek lehetővé kell tennie minden politikai fogoly szabadon bocsátását, valamint az ellenük indított eljárások megszüntetését.
A szöveg kiterjed a terrorizmus, árulás vagy gyűlöletkeltés bűncselekményekre, amelyek gyakran voltak használatos vádak a politikai foglyok bebörtönzésére.
Ez a demokratikus együttélésről szóló amnesztia törvény fel kell hogy oldja a számos ellenzéki személyre kirótt választási jogvesztést is, ami elvileg kedvezhet az ellenzék vezetőjének és Nobel-békedíjasnak, Maria Corina Machadónak, aki nem indulhatott a 2024-es elnökválasztáson.
Az amnesztia azonban nem vonatkozik a Hugo Chávez 1999-es hatalomra kerülése óta elkövetett "súlyos emberi jogi jogsértésekre".
A tervezet hangsúlyozza "annak fontosságát, hogy ne bosszút, megtorlást és gyűlöletet gyakoroljunk, hanem utat nyissunk a megbékélés felé".
Kivételt képeznek az olyan bűncselekmények és vétségek, mint "a súlyos emberi jogi jogsértések, az emberiség elleni bűncselekmények, a háborús bűncselekmények, a szándékos emberölés, a korrupció és a kábítószer-kereskedelem".
"Bocsánatot kérünk, és nekünk is meg kell bocsátani" - jelentette ki Jorge Rodriguez, a Nemzeti Közgyűlés elnöke és Delcy Rodriguez testvére, miközben egy fényképet mutatott az ország egykori elnökéről, Hugo Chávezről feszülettel a kezében.
A Foro Penal nevű civil szervezet szerint január eleje óta mintegy 350 politikai foglyot engedtek szabadon, de mintegy hétszázan még mindig börtönben vannak, és több tucat család továbbra is a börtönök előtt táborozik, várva szeretteik szabadulását.
Alfredo Romero, a Foro Penal igazgatója hangsúlyozta, hogy "a megbékélési folyamat, nevezzük átmenetinek, nem válhat azok üldözésének folyamatává, akik korábban hatalmon voltak". Hozzátette: "érvényesülnie kell az igazságosságnak".
(MTI)