Lemondott a Bolgár Szocialista Párt vezetéséről Atanasz Zafirov, az ügyvezető kormánykoalíció miniszterelnök-helyettese pártja Szófiában zajló rendkívüli kongresszusán szombaton. Döntését azzal indokolta, hogy nem akar rész venni a szervezet megosztására irányuló kísérletekben.
A szocialista párt végrehajtó bizottsága feloszlatta magát tavaly decemberben, miközben komoly tiltakozások voltak az országban és lemondott a kormány. Atanasz Zafirov ellenezte, hogy pártja rendkívüli kongresszust tartson. Azzal érvelt, hogy pártjának az áprilisi előrehozott választásokra kell összpontosítania, ahelyett, hogy belső ügyekkel foglalkozik, mert az éles feszültségekhez vezet a szervezeten belül. Az elnök a vitában alulmaradt, és a párt plénuma úgy döntött, rendkívüli kongresszust tartanak február 7-8-án, amelyen az elnökválasztást is naprendre tűzik.
Bulgáriában várhatóan a jövő héten jelentik be az az áprilisi parlamenti választások időpontját.
A 2024. évi parlamenti választások nyomán a szocialisták úgy döntöttek, hogy belépnek a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) és a Van Ilyen Nép párt koalíciós kormányába, amelyet a DPSZ - Új Kezdet párt kívülről támogat, és amelyben a szocialisták egy miniszterelnök-helyettesi és több miniszteri tárcát kaptak. A kormány december 12-én lemondott, és előrehozott választásokat kell tartani.
Közvélemény-kutatások szerint a BSZP oly mértékben veszített népszerűségéből, hogy reális annak az esélye, hogy képviselőik be sem kerülnek a parlamentbe, ahova 4 százalék a bejutási küszöb.
(MTI)