A 2024-es párizsi olimpia vitatott nemiségű aranyérmes bokszolója, az algériai Iman Helif bejelentette: készen áll az előírt genetikai tesztre, hogy részt vehessen a 2028-as, Los Angeles-i ötkarikás játékokon is.
Indulási szándékáról a CNN televízió számolt be. "Készen állok bármit megtenni a versenyzésért, nem vagyok transznemű, nő vagyok " - állította az algériai ökölvívó.
Közlését megelőzte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által a boksz olimpiai képviseletére jogosultként elismert új sportági világszövetség (World Boxing) állásfoglalása, amellyel minden ökölvívó számára kötelezővé tette a nemi tesztet Los Angeles előtt.
Helif Párizsban a NOB engedélyével indult, és a 66 kilósok súlycsoportjában többek között a kategória magyar indulójának, Hámori Lucának a legyőzésével lett olimpiai bajnok. Szereplését még a Thomas Bach elnökölte NOB úgy hagyta jóvá, hogy szembement az ökölvívás korábbi nemzetközi szervezetével, az orosz Umar Kremljov irányította, időközben az olimpiai sportág képviseletéből teljesen kiszorított IBA-val, amely a 2023-as világbajnokságról sikertelen nemi teszt miatt kizárta a férfinak nyilvánított Helifet.
(MTI)