Miközben Kásler Árpád Ciprusra repült, 100 milliós pénzköltésekről, választási csalásairól stb. írt korábbi kommunikációs helyettese, Czuczi Ernő. Korábban a rendkívül népszerű nemzeti énekesnő, rengeteg tüntetés örök zenei alapja, László Andrea számolt be arról, hogy Kásler Árpád 9 millió forintját tüntette el, amit lényegében magára és saját céljaira költött. Kásler Árpád, az A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt vezetője korábban honlapján publikált írásában úgy fogalmazott: ha hatalomra kerül, mindenkit behódolásra kényszerít, akiket pedig nem lehet, azokat eltapossa.
Az írás a Hírarénán jelent meg, Czuczi Ernő levélrészleteit eredeti formában közöljük.

Nem tudni biztosan, hogy pl. az ATV-nek ez utóbbi volt-e olyan szimpatikus, hogy Káslert helyezte minden más devizahiteles és otthonvédő stb. szervezet elé, vagy a pénz volt annyira megnyerő, amit az ATV azért kap, hogy a meghatározott embereket hívja meg, a fizetős kuncsaftok által fekete listára helyezettekről pedig - szintén pénzért - még csak említést se tegyen.
Czuczi Ernő, Kásler Árpád kommunikációs helyettese az interneten publikált hosszú, leleplező cikket. Sűrűn megköszönte Kásler Árpádnak, hogy mielőtt Kásler Árpád Ciprusra repült, pár órával indulása előtt hajlandó volt neki magyarázkodni. Kásler szemére vetette, hogy az összefogásokról is szóló felvetéseit egyszerűen lesöpörte és már előre figyelmeztette Czuczi Ernőt, hogy fölösleges a gondolatait előadnia. Czuczi Ernő beszámolójában azt írta, hogy miután a Káslerhez köthető 100 facebookos mozgalmi csoportban is elindult Kásler bírálása, parancsba adta, hogy megszüntetésre kerüljön az összes csoport.
Azt írja, hogy a neki címzett levélféle "egy szokásos 'átfordítom a magam irányába a víz folyását is ha kell, csak, hogy az utolsó szó enyém legyen' című unott drámádra emlékeztet, vagy inkább egy pitiáner magyarázkodásra, egy totális zagyva mellébeszélésre, az igazságok súlyos elferdítésére. De hát valójában ez vagy Te, nem pedig egy egyenes ember ahogyan láttatni akarod magad, mert gondosan ügyelsz a kellékekre, a látszatra, a megtévesztésre, ahogyan én is láttalak egészen mostanáig!"
Czuczi Ernő szerint Kásler mindent támadásnak vesz. Mint azt írja: "Azt is, aki csak szólt hozzád, de a szavait értelmezni képtelen vagy, mert mindenki csak támad téged... ez beteges, azt gondolom, komoly üldözési mánia van a háttérben."
A levélíró szemére veti Káslernek, amit nagyon hosszú ideje a belőle kiábrándult tömegek és a tüntetések után nem hazamenő, hanem ellenálló otthonvédők, hogy Kásler, amikor mindenki ellenállást várt, egyszerűen hazaküldte a tömeget.
Az otthonvédők az állandó hazaküldéseket, "menjetek haza" programokat mindig Kásler szemére vetették, hiszen más otthonvédő szervezeteknek - így például a Póka László vagy Balogh Béla vezette közösségeknek - eszükben sem volt hazamenni, hanem folytatták az ellenállást. Azt is mindig nagyon sok kiábrándult káslerista és kívülálló Kásler szemére vetette, hogy ha bármilyen más otthonvédelmi akció elején megjelent, igyekezett lebeszélni mindenkit arról, hogy tüntetni induljanak, volt, hogy kiállva, hangosan szólt a tömeghez, ne tüntessenek, hanem menjenek haza. Más esetben, például a Kúriánál azt próbálta hangosan megakadályozni, hogy a tömeg felmenjen Orbán Viktor házához a sok ezer öngyilkosság és a további több ezer halott miatt. Kásler ezt azzal indokolta, hogy amit nem ő szervez, az csak hőbörgés, hőzöngés és felforgató tevékenység. Azokat az otthonvédő szervezeteket pedig, akik állandóan összefogásra hívták, ellenségesen és arrogánsan megtámadta vagy megfenyegette. Így mindig biztosítva volt az is, hogy a reményteli tömeget - miután elmondta a magáét - hazaküldhesse a forradalminak beharangozott tüntetésekről. Így Kásler Árpáddal együtt összes reménykedő híve is mindig pofára esett és eloldalgott, miután nagyon sokuk több tízezres költségen felutazott Budapestre, a nagy forradalmi napnak beharangozott nap valamelyikére, amelyek aztán "menjetek haza" zárszóval értek véget.
Czuczi Ernő azt hangoztatja, hogy azért hittek sokan Káslernek, mert hinni akartak. Hinni akartak, hiába tudták, mi az igazság. Kellett a hit.
A levélíró erősen kifogásolja, hogy Kásler az emlékezetes augusztus 20-án hazaküldte a tömeget. (Mint emlékezhetünk, akik ott voltunk, több olyan emlékezetes eset volt, amikor országszerte azért jöttek Kásler szavára a tömegek Pestre, egyszer a Kossuth térre, máskor a Hősök terére, hogy Kásler azt hirdette, most nem csak tüntetés, hanem forradalom lesz és nem mennek haza. Azonban miután a beszédeit megtartotta, hazaküldött mindenkit. Az otthonvédő szervezetek forrongtak a dühtől, ahogyan például a Hősök tere hallgatóságának harmadik sorától kezdve már a beszéd közben is mindenki szitkozódott. Mert nem Kásler-bemutatót vártak, hanem összefogást és közös fellépést a bandita és tömeggyilkos hatalom ledöntésére.)
Czuczi azt írja Káslernek: "mindvégig az egyéni ambíciók (bárhogy is védekezel ellene) domináltak, dominálnak és ez nekem már nem kell." - Azt írja: a Dózsa György-özés, a száz autó és a többi parádé csak politikai ambíciók színházi kelléke volt. - "Az egoizmusod az egekben - írja -, hibát hibákkal javítanál ki, és ha ezt valaki szóvá teszi, akkor sokszor szó nélkül, egyszerűen leépíted. Ez egy sértődött kisgyerektől még talán elfogadható lenne, de nem egy VEZÉRTŐL, ha már kikiáltottad magad annak, igen szerényen!"
Nagy felháborodás söpört végig az interneten, amikor Kásler Árpád olyan videós beszédet tartott, ahol ő az Utolsó vacsora festményén, Krisztus alatt szónokolt. Erről így emlékezik Czuczi Ernő:
"Rég elfordultál Istentől, vagy ami rosszabb inkább az Isten tetőled, kicsit visszatekintve még időben is kalibrálható (az utolsó vacsora csendélete) ami a gyalázatnál is borzasztóbb, hogy ehhez a szentségtöréshez még néhányan asszisztáltunk is, mert a “hatásod alá kerültünk”, és Te erre alapoztál mindig mindent, igen komolyan visszaéltél vele. Tették ezt sokan úgy, hogy a helyszínen tudták meg, hogy mi is lesz majd lefotózva a “padlás-műteremben”, volt akinek pont ezért “csak” Júdás szerepe jutott, mert más azt végképp nem vállalta be, de jó volt ezt utána a későbbiekben, megint előhozni, és "csak" Júdásként emlegetni, holott az éppen Te magad vagy, kerékkötője minden jónak, gátja a fejlődésnek, az eszme igazi árulója!"
Czuczi azt írja, a választásokon Kásler a jelöltek ötleteiből semmit nem fogadott be, hanem "a 'behullott' százmilliók megfelelő elköltése miatt" szervezkedett.
Kásler korábbi alvezére a választási csalásokról is ír: "miután kín keservvel közös erővel összeszedtük, vagy nevezzük nevén, összecsaltuk, az aláírásokat, igen Árpád pontosan így történt, Te is, én is, és valahány név van a naptárban, mert tudtuk, hogy ha akkor ezek a kis trükkök nincsenek, mehettünk volna a büdös picsába, az azonnali süllyesztőbe, “jelöltestül-pártostul”."
Czuczi ismét kitért arra, milyen gazdagságban dúskált a mester, miközben emberei éheztek: "egy csapatban vagyunk, és amibe a választási csúfos vereség után bele tudtunk temetkezni, kellett nekünk is egy elfoglaltság, (építkezés híján, hiszen nekünk nem voltak hirtelen millióink házat venni, építkezni) ami a látványos “hattyúhalála” megfutamodásod után nekünk is dukált volna, hiszen nem láttunk ki az adósságokból, mert nekünk nem jutott abból amiből Neked igen...pedig együtt kapartuk ki a gesztenyét! Ha a kapitány elhagyta a süllyedő hajót, mi a kabinban ülve megfulladjunk? Igen ezt Te pontosan így képzelted, de a terved nem jött be! Bíztunk mert bízni akartunk (...)."
Az önkormányzati kampány végéről ezt írja: "kampány záróakkordjaként több száz szerencsétlent csődítettél össze, megint hintába ültetve mindenkit! Csak megjegyzem Jancsi nem volt jelen, mert nem érezte fontosnak az eseményt, hiszen ő már akkor képben volt, és jól látta, hogy az megint csak a Te bulid lesz...és mint ilyen, amihez személyes érdeke nem fűződik, nem támogatta személyes részvételével! (...) ... abban, amit eddig láttunk, csupán egy beteges elme ámokfutása volt, és ezt rajtunk kívül mindenki jól látta, és látja már, amit a választáskor ki is fejeztek immáron újfent a Gyulaiak is."
Czuczi Ernő sérelmezi, hogy sokan teljesen igazságtalanul lettek kirúgva. Járási Istvánt pl. azért dobta ki Kásler - írja Czuczi Ernő -, mert a tévében látottakhoz hasonlóan, a választási vereség után, a formaság kedvéért Kásler lemondását kérte, amire ismételt választás következik, mert ez a dolgok menete. Illés Ákost (akit aztán "Júdás"-nak gúnyoltak), azért rúgta ki, mert a választás után "merte kérni az elszámolást, a pártnak választáskor átutalt költségvetési pénzek elköltéséről, egy nyilvános közgyűlés keretében, nyilván nyomós okkal, vagy sem, ez talán sose derül már ki, hiszen elzárkóztál a kérésétől, minden formában!"
Az egyik bűnös bűne az lehetett, hogy "kicsit sokallta a legalább 10!-szeres 'környezetvédelmi matrica' bekerülési költségeit...amit papíron látott!" - írja Czuczi Ernő.
Czuczi Ernő szerint ő és a lejúdásozott Illés Ákos voltak, akik a legtöbb saját pénzt tették a mozgalomba, Illés Ákos és ő is többet, mint a többiek együttvéve. Azt írja: ő is és Illés Ákos is nagyon rossz anyagi helyzetbe kerültek.
Czuczi Ernő mint pénzkereseti lehetőségről beszél Kásler Árpád "jogvédő" titulusáról: "'jogvédőként' folytattad, hiszen kell a pénz a házat befejezni. (...) ... eddig is meg volt mindenre, amire csak éppen kellett!"
Kásler Árpád ciprusi útjáról a következőket írja:
"De ha már a piszkos anyagiaknál tartunk, az újból összetarhált (előtted nem is ismertem ezt a szót sem, de jobb tényleg nem jut most eszembe) pénzen, elutaztál Ciprusra, és az első bejelentkezésed alkalmával, máris óriási jelentőségről kezdtél el hablatyolni, megértettem, ez lesz az igazi megoldás, hiszen idehaza nincs kivel összefogni, no de Cipruson ott végre volt, … és ez jó! Hála'Istennek! Mert képzeljük csak el, mi lett volna, ha ott sem találtál volna partnerekre!? Belegondolni is szörnyű! A ciprusi útról, azt a kevés beszámolót olvastam a csodával határos kalandokkal, bár többet vártam, megvallom Neked, hiába már a fantáziád sem a régi, (a jakt kikötős képek egész jók lettek, csak egy kérdést engedj meg: -a szokásos masszázs szalon, most nem volt? Deee biztos volt, te kis huncut...!"
Ahogyan László Andrea elmondta, hogy miután 9 milliót fektetett Kásler Árpád ötleteibe, azt követően Kásler még az országjáró körútjára sem vitte el, mert azt mondta, nem jött össze elég pénz, Czuczi Ernő is erről számol be a saját tapasztalatai alapján: "felhívtál néhány nappal az indulás előtt, tudod mikor közölted, hogy sajnos csak annyi pénz jött össze, hogy csak egyedül tudsz kimenni".

A Kásler állítása szerinti, ellene irányuló fenyegetésekről és a bankrobbantás utáni eltűnéséről Czuczi azt írta: "megtévesztés, csupán a mártíromságod domborítása, és Saját magad minél 'fontosabbá' tétele! Hiszen nem akar téged a lófasz sem bántani, hiszen jó szolga vagy, igazi udvari bohóc, 'a legveszélyesebb, saját tudatod alatti titkos fegyver' ami egy különleges harcmód része, az érzelmi befolyással való visszaélésé. Ami egy, már évezredeken átívelő tökéletes fegyverré csiszolódott, és egyik hírhedt mesterévé képezted magad, vagy inkább képeztek ki...ez még számomra is rejtély?!"
Kásler Árpád annyi egyoldalúan ellenséges akciót tanúsított, hogy be kell valljuk, mi szinte semmit nem tudunk érzelmi manipulációs képzett vagy másképp szerzett képességeiről. Kásler rengeteg ellenségeskedése nem adott arra lehetőséget, hogy a másik arcát is megismerjük, amivel tömegeket tud mozgatni, 10 vagy százmilliókat összeszedni, aztán a tömeget hazaküldeni, a reklamálókat kirúgni.
Czuczi kifogásolja, hogy Kásler ciprusi hőskörútjáról sem készült semmiféle videofelvétel, de reméli, hogy a Londoni Parlamentbe beharangozott beszédéről fog, amit Kásler azelőttre ígért meg, mielőtt bekerül a parlamenti bársonyszékbe.
A volt helyettes azt írja: az igazság rosszul érinti Kásler híveit, akik egy része a hazugság ismerete ellenére, tudatosan, mások a hazugságban való hitük miatt engedelmeskednek Káslernek.
A Jobbik nevű párt képviselőjelöltje, dr. Damm Andrea kapcsán ezt írja: "Néhány hete Damm Andrea is a "halál" listára került, pedig nem is oly túl régen, még együttműködés volt lebegtetve, (...) most meg indul 'azesküdtellenség' a Jobbik színeiben, mit képzel ez magáról?...felháborító Miért mit gondoltál, hogy egy félkegyelművel fog közösködni?! Most komolyan, nem gondolod, hogy egy kicsit sokra tartod magad?"
"Kedves Árpád - folytatja Czuci Ernő -, sajnos nincs már benned egy szikrányi alázat sem, elvakultál, se Isten se ember nem érhet föl hozzád. Elszálltál magadtól, nem tudod felismerni, hogy micsoda lehetőségeket puskáztunk el miattad, csak mert konokul hiszel a rossz útban, és rossz megoldásban, és mert a saját érdekeidet viszed át tűzön-vízen! Nem tanulsz a saját hibáidból, sőt még csak szembesíteni sem akarod magad velük, mert a gőgöd nem engedi, vagy mert éppen ez a feladatod, ez még ami nem tisztázott, de az idő ahogy mindenre, majd erre is fényt derít, előbb-utóbb."
Czuczi már nem a megváltót látja Káslerben, hanem "szívtelen gyarló kis paprikajancsit, aki a mágia mesterének tartja magát, csak éppen az óriási arcától nem veszi észre, hogy még bűvésznek is gyengécske."
A zárt csoportban, ahová írt és ahonnan távozott, Czuczi szerint valójában már tucatnyian sincsenek. Mint írja: "legalább ebben az egy dologban objektív vagy!"
Czuczi azt írta, már lerendezte volna magában, "ha a sok hazugsággal, és elferdített dolgokkal nem állsz elő, és ha az utóbbi időben ennyien nem kérdezgettek volna, hogy mi történt valójában, miért léptem ki?"
"Levonva a konzekvenciákat, egykori 'mentorod' - László Mihálytól Általad csupán csak átvett szavaival élve, (ha már megemlítetted a leveledben..., bár én nem feltétlen példálóznék vele a helyedben, pláne mások előtt, no de Te tudod...ki és kit szívatott annak idején..., mindenesetre érdekes volt a szituáció amikor a szerencsétlenek villany nélküli konyhájában ment a balhé vajon mi? , -hát a pénz körül a gyertyafényben, a sötétben, ahol igaznak tűntek Andrea, és Mihály szavai amikor óva intettek Tőled, hogy vigyázzak mert nem az vagy akinek gondollak! Érdekes volt az egyszer biztos...amit azóta már én is átéltem legalábbis ami a "meghitt gyertyafény élményét" illeti, ugyancsak pénz és áram nélkül, melynek során átértékel az ember sok mindent, szinte beleég a tudatába, ahogyan az akkori szavaik is a fülemben csengenek azóta is! Mindössze annyi hasznot könyvelek el, az elmúlt majd két évből, hogy az igazságérzetemet legalább most végre rendbe tetted, és mint olyan, nem tűri tovább az igaztalant semmilyen formában! Részemről nincs folytatás ezzel én valóban lezártam, ha csak tovább nem szítod-szítjátok a tűzet, mert ha így lesz akkor állok elébe bárminek, és bárkinek, de érhet meglepetés még bárkit, ezt azért borítékolom rodolfó! (...) Az életem nyitott könyv, sohasem takargattam semmit sem, túl vagyok már azon a ponton, hogy elhiggyem a 'végtelen tündérmeséket'".
Czuczi Ernő ezzel zárta sorait:
"Hölgyek és Urak, aki megérti annak üzenem... vigyázzatok magatokra, őrizzétek meg a valódi eszmét, ami néhány embernek tényleg megadatott, mert az a Ti igazi fegyveretek, amit bárki szerencsétlen -senki fia- el nem vehet!
Üdvözlettel!
Czuczi Ernő"