Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.
Napok óta egy ezeknél sokkal „fajsúlyosabb” téma foglalkoztatja az amerikai közvéleményt, főleg a fiatalokat. Vajon rasszista-e az American Eagle farmermárka legújabb reklámja az anémiás (festett) szőke sztárocska, Sydney Sweeney szerepeltetésével?
A gének a szülőktől öröklődnek az utódokra, gyakran olyan tulajdonságokat határoznak meg, mint a hajszín, a személyiség, sőt még a szemszín is. A farmerom kék.
Mivel az angolban a „jeans” (farmer) és „genes” (gének) ugyanúgy hangzik, ez éppen elég volt ahhoz, hogy woke valláskárosultak és kövér néger nők kapásból fehér felsőbbrendűségre és „náci” fajelméletre asszociáljanak, és hisztérikus nyavalygásba kezdjenek a közösségi médiában. Arról nem is beszélve, hogy a progresszívek szerint a genetika az ördögtől való, mert az egzakt tényeit nem lehet meghamisítani, mint a társadalomtudományok (pl. a szociológia) fantáziadús találmányait.
Ráadásul Sweeney egy saját magáról készült plakáton a „Sydney Sweeney-nek nagyszerű génjei vannak” szövegben áthúzza a „gének” szót, és „farmerre” javítja, márpedig napjaink Amerikájában „nagyszerű” géneket tulajdonítani egy fehér embernek a rasszista provokáció csimborasszója és az elátkozott eugenika rehabilitálása.
Valójában ez az egész messziről bűzli a zsidó manipulációt.
Az American Eagle ruházati céget egy zsidó testvérpár alapította, jelenlegi főrészvényesei a Black Rock/Vanguard zsidó karvalytőkealapok, jelenlegi főnöke a cionista Jay Schottenstein, Netanjahu három legnagyobb anyagi támogatóinak egyike. (Meet the three American families bank-rolling Israel’s Benjamin Netanyahu, independent.co.uk, 2015.01.08.)
![]() SS, az „árja múzsa” az Euphoria c. sorozat egyik ikonikus jelenetében, amely az alkotók, Sam Levinson és Ron Leshem fantáziáját tükrözi. Igen, történetesen ők is Jahve kiválasztottjai |
Egyébként Sydney Sweeney karaktere ebben a sorozatban folyamatosan bántalmazza és megcsalja a négert, és legalább fél tucat srácot próbál meggyőzni, hogy öljék meg. Csak izmos és viking kinézetű fickókkal dug, míg végül a néger annyira depressziós nem lesz, hogy felakasztja magát. Sydney csak nevet, amikor meghallja a hírt, hogy öngyilkosságba kergetett egy négert, és ismét csak egy fehér fickónál „vigasztalódik”.
Magától adódik a kérdés, hogy vajon miért ajnározzák hirtelen a zsidók ilyen reklámokkal és sorozatokkal a fehéreket? Mi lehet a háttérben?
![]() Ez egy féktelen kulturális elmozdulás a fehérség felé. A hirdetések mindig a társadalom tükrei, és amit néha visszatükröznek, az csúnya és lesújtó |
Két csapat van többnyire zsidó vezetéssel, ezért elvileg ugyanarra a kapura játszanak.
Az A csapat a frankfurti iskolás társadalommérnökség kreálta fehér zombikaszt tagjai: a kék hajúak, a komcsik, az antifasiszták, a „társadalmi igazságosság harcosai”, akik fehérként gyűlölik önmagukat és őseiket. Tökéletes gólemek, teljesen képtelenek a racionális gondolkodásra, és csak fehérellenes célok érdekében lehet őket cselekvésre bírni. A Gramsci-modellt követik, identitáspolitikát alkalmazva a „fehérség” és a nyugati civilizáció eltörlésére irányuló erőfeszítéseikben.
A B csapat a bankárok, a techguruk, a tőzsdespekulánsok, a háborús héják. Ők ugyanúgy utálják a fehéreket (különösen a munkás- és középosztálybelieket), mint az A csapat tagjai, de szeretnének hatalmon maradni, és szeretnék, ha az amerikai hadsereg működőképes lenne, hogy folytathassák külföldi katonai kalandjaikat Izrael érdekében.
A B csapat a rendszer működőképességében érdekelt, és észrevette, hogy az A csapat woke-ista/LGBTQP/DEI (sokszínűség, esélyegyenlőség, befogadás) baromsága tönkreteszi a rendszert, ezért hatalomra juttatta Trumpot, és 180 fokos fordulatot hajtott végre a hirdetési-tömegmanipulációs szektorban is. Ezt nem azért teszi, mert hirtelen megszerette a fehéreket, egyszerűen csak rájött, hogy szüksége van rájuk, hogy robotoljanak, termeljenek és fogyasszanak, mert a rendszerük működésképtelen nélkülük.
2023. október 7. óta a zsidók látták, hogy a woke-farmjukon lévő haszonállataik lelkes anticionistákká válnak, mind az egyetemeken, mind a közösségi médiában. Semmi sem hat jobban a zsidókra, mint a pogrom közvetlen veszélye. Miután összejöttek, a Cion bölcsei úgy döntöttek, hogy a 2024-es amerikai elnökválasztás előestéjén stratégiai újrapozicionálást hajtanak végre, felismerve, hogy ha a fehérellenes baloldal támogatásával túl hirtelen gyengítik a fehéreket Amerikában (és európai függőségeikben), elveszítik az egyetlen Izrael-barát demográfiai csoportot. Az Egyesült Államokban a 30 év alattiak többnyire nem fehérek, és sokkal egyértelműbben a palesztinokat támogatják, mint „Izraelt". És mivel „Izrael" és a zsidók egy és ugyanaz, az anticionizmus elkerülhetetlenül a globális zsidó hatalom kritikává válik. Mivel a zsidó hatalom azon múlik, hogy Amerika képes-e háborút indítani érte, a zsidók megértették, hogy középtávon kritikus helyzettel néznek szembe. Előbb vagy utóbb, a demográfiai változások miatt, Tel-Aviv támogatottsága politikailag tarthatatlanná válik. A zsidó oligarchia ezért úgy döntött, hogy javítja a kis fehérek morálját azáltal, hogy megszorítja a fehérellenes propaganda pórázát, amelyet ők produkálnak a kezdetektől fogva. (Les juifs autorisent à nouveau les Blancs à avoir une petite niche culturelle, cnews.boats, 2025.07.31.)
Azok a zsidók, akik visszateszik a fehér nőket a reklámokba, ugyanazok a zsidók, akik évekig terrorizálták a fehéreket kövér négerekkel.
Ez a woke-ellenes kulturális paradigmaváltás csupán egy füstfüggöny, hogy a fehér amerikaiakat a jelenlegi politikai klíma elfogadására ösztönözze, és így megakadályozza őket egy valódi horizontális lázadásban.
Azok, akik ezt disztópiát teremtették, még mindig irányítanak, szóval igen, amíg ebben nem történik változás, addig a fehérek nem fognak tudni kikeveredni a slamasztikából.
Képzeljük el az ajvékolást, amikor Cion bölcsei rájönnek, hogy minden erőfeszítésük hiábavaló, mert a természetnek elkerülhetetlenül vissza kell állítania a természetes rendet, és a birodalmuk valós időben omlik össze, miközben milliók ébrednek rá a cionizmus valóságára nap mint nap, és ezt már Sydney Sweeney-féle reklámokkal sem tudják megakadályozni.
GI