Vasárnap van, így a Heti progresszió következő része is itt kopogtat a virtuális ajtónkon. Engedjük hát be!
Minden kedves olvasónknak ezúton is köszönöm a beküldött anyagokat, a hetiprogresszio@kuruc.info továbbra is várja a leveleiket. Most pedig essünk neki!
3. Annak ellenére, hogy november közepe van, az országgyűlési kampány már most emelt fokozaton dübörög. Orbán különböző firkálmányokkal, illetőleg Háborúellenes Gyűléssel hülyíti azokat, akik még figyelnek rá.
Utóbbi rendezvényt Győrben tartották (ott haknizott tegnap a wishes messiás is), az est házigazdái pedig a NER-luxizó Rákay Philip, illetve az új versenyzőnek számító Szabó Zsófi voltak.
Az ATV-ben bemutatott firkálmány már itt önálló életre kelt, ugyanis Szabó Zsófi egy ilyen mintás pulóverben lépett színpadra. A Bors Fidesz-propagandával átitatott, lelkendező beszámolója szerint a firkával ellátott ruhadarabok olyan népszerűek, hogy a rendezvény boltjából pillanatok alatt elkapkodták, magyarul a NER tényleg semmiből nem fél üzletet csinálni.
A „popkulturális, kapós pulcsi” tehát a rendszer legújabb divateleme, amely bebizonyítja, hogy ebben a világban tényleg minden szart el lehet adni.
2. Ennyi elég is ebből az országból, úgyhogy most menjünk kicsit nyugatabbra, ugyanis Németországban sem éppenséggel könnyű az élet, melyet olvasói küldeményekkel fogunk alátámasztani.
Olvasónk még a nyáron töltött el tíz napot a szebb napokat látott országban, családjával meglátogatták Drezdát is. Fő csapásirányuk az óváros, illetve annak főtere, a Theaterplatz volt, itt található a világhírű Semperoper és a Zwinger. illetőleg a szintén széles körben ismert nevezetesség, a Frauenkirche, vagyis a Miasszonyunk-templom barokk épülete.
Az óváros – így az említett épületek is, olvasónk beszámolója szerint gyönyörű, azonban a város egészéről, a környező utcákról mindez már nem mondható el. Rengeteg a bevándorló (indiai, néger, arab, stb.), illetve nagyon sok hozzájuk köthető bolt, étterem van. Ezenfelül szinte mindenhol – még a Frauenkirche-vel szemben is LMBTQ-zászlókat lengett a szél a német színek, vagy a birodalmi lobogók helyett, melyekről képeket is mellékelünk.
Olvasónk egyébiránt rendkívül borúlátó, meggyőződése ugyanis, hogy Németországnak vége, mert innen nem tudnak majd felállni a németek.
1. Ez itt pedig az Alverde, a dm-hálózat magazinja, amely eredetileg arra lenne hivatott, hogy a dm saját márkájú biotermékeit népszerűsítse, jelen állás szerint ezzel az alakkal. Olvasónk beszámolója szerint az ingyenes újság mindenki számára könnyen megtalálható, központi helyen volt kirakva, gyerekek is simán rábukkanhatnak.
A lény nemcsak a borítón látható, de öles interjú is készült vele, ahogy a mellékelt képek is mutatják.
Ebből kiderül, hogy Riccardo Simonetti német „modell” 1993-ban született Bajorországban, Bad Reichenhallban, és egy „női háztartásban” nőtt fel, anyjával, nagymamájával, nővérével. 14 évesen saját rádióműsora volt, 2019 a Forbes beválasztotta a 30 legbefolyásosabb 30 alatti személy közé. A valaha volt legfiatalabb német UNICEF-nagykövetnek nevezték ki 2022-ben, alapítványával pedig „a sokszínűségért és a diszkrimináció ellen küzd”. „Férje” is van.
Simonettinek egyébként mindig is célja volt „családbarát” tartalmakat készíteni, s már az iskolában is mindig színpadra vágyott, ahol a többiek „gúnyos megjegyzéseket” tettek rá.
A beteg lény tehát a mai Németországban nem orvosi eset, hanem „befolyásos személyiség”, akinek történetét mindenképpen lenyomják az emberek torkán, ha akarják, ha nem.
Ezzel zárjuk a heti rovatot, jövő héten ismét jelentkezünk újabb tartalmakkal.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info















