A francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy 82 éves édesapjának, a Párizsban élő nagybócsai Sárközy Pál ismert kortárs művész digitális színezésű képeiből rendezett belgiumi kiállításáról sugárzott riportot vasárnap este az MTV híradója. Nem tudni, hogy az esemény fontossága, vagy a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma kultúráért felelős államtitkárának, Szőcs Gézának a jelenléte indokolta, de tény, az MTV Brüsszelből a helyszínre, Bruggebe küldte állandó tudósítóját.


A sugárzott képek tanúsága szerint a magyar kultúráért felelős államtitkár vidáman pezsgőzött az alkotóval, Sárközy Pállal, miközben nagy bátorsággal szembedicsérte meg nem tagadott magyarságáért.

Szőcs Géza Prohászka püspök szobrának ledöntőjével

Idézzük az elhangzottakat:
Tudósító: - ... a magyar kultúráért felelős államtitkár a kiállítás megnyitóján azt mondta: Sárközy Pál pályafutása során mindig büszkén magyarnak vallotta magát.
Szőcs Géza: - Ez a ragaszkodás tiszteletet parancsol és erre szeretettel lehet válaszolni, megbecsüléssel.
Jól és szépen hangzik ez egy a magyar kultúra terjesztéséért, történelmi hagyományainak és megtartó szellemiségének őrzéséért felelős magyar államtitkár szájából. De valójában mégis hamisan. Mert személyes példájával ennek épp az ellenkezőjét bizonyította. Ő ugyanis németségére hivatkozva nem politikai menedékjogot, hanem németesítését kérte, amikor 1987-ben az NSZK-ba disszidált.

Bogye János
Erről szól a BM III/I. Csoportfőnökségének, a hírszerzésnek 1987. szeptember 10-i feljegyzése. A "Szigorúan titkos! Különösen fontos!" minősítésű operatív tájékoztatót személyesen Bogye János rendőr vezérőrnagy, a hírszerzés csoportfőnöke, egyúttal állambiztonsági főcsoportfőnök-helyettes írta alá, s tájékoztatásul megküldték a politikai rendőrségnek: a III/III-as csoportfőnökségnek. (ÁBTL. 2.7.1. NOIJ. III/I-178/1987.)


A magyar emigráció megütközött azon, hogy Szőcs Géza, az Erdélyből Magyarországra települt ellenzéki Magyarországon magyarságával hivalkodott, az NSZK-ban pedig németségével hozakodott elő. A

Makra Zoltán
Münchenben megjelenő "Nemzetőr" olvasóközönsége és a hazafias emigráció felháborodására Makra Zoltán, a Nemzetőr főmunkatársa és Kecskési Tollas Tibor főszerkesztő fellépett Szőcs németesítési kérelme ellen. Az erkölcsi elítélés következtében a német hatóságok Szőcs Gézát 48 órás határidővel kiutasították az NSZK-ból.

Kecskési Tollas Tibor
Szőcs akkor úgy magyarázta távozását és visszatérését, hogy, noha valóban németesítését kérte, meggondolta magát. A magyar hírszerzés megállapítása szerint Szőcs ezek után ahol csak tudott, ártott Makrának és Kecskési Tollasnak.
Míg tehát a 82 éves Sárközy Pál pályafutása során mindig büszkén magyarnak vallotta magát, s ez a ragaszkodás tényleg tiszteletet parancsol, nem mondhatjuk el ugyanezt Szőcs Gézáról, akinek ma magyarságában megingathatatlan ember módjára kell (kéne) a magyar kultúra feddhetetlen és hiteles felelősének lenni itthon és külföldön.
Kínos előzmény. Ha a kormány összeállítója tudott róla, akkor azért, ha nem, akkor azért. Ámbár ennél nagyobb személyzeti hibákat is elkövetett.
Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató
(Kuruc.info)
Dr. Ilkei Csaba további írásai: