Donald Trump az európai vezetőkkel való tanácskozásának sajtónyilvános részét azzal kezdte, hogy diplomatikusan megköszönte Zelenszkij és az európai vezetők eljövetelét, majd megismételte, hogy a találkozás után telefonon fog egyeztetni Vlagyimir Putyinnal.
A második világháború óta nem láttunk ilyet – fogalmazott Donald Trump az ukrajnai háborúról, és elmondta, hogy mindent megtesz azért, hogy azt lezárják.
Ezután mindegyik asztalnál ülő résztvevőhöz egy-egy szép szót szólt. Először Mark Rutte NATO-főtitkárt, ezután Emmanuel Macron francia elnököt, Keir Starmer brit miniszterelnököt, majd Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt említette meg. Ezután a sort Merz német kancellár, Stubb finn elnök követte, majd Ursula von der Leyen Európai Bizottság-elnökkel zárta, akinek Trump szerint nagyobb hatalma van mindenkinél az asztalnál.
Trump szerint hamarosan jöhet a háromoldalú találkozó
Trump ezután azzal folytatta, hogy elmondta, mi szerinte a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott alaszkai csúcs legnagyobb tapasztalata: szerinte ez az, hogy Putyin hajlandó békét kötni, így a kérdés már csak az, hogy ki mire hajlandó.
Az amerikai elnök szerint beszélni kell a területcseréről is, majd hangsúlyozta, hamar létrejöhet egy háromoldalú találkozó Trump, Zelenszkij és Putyin között.
Szerinte ez az ukrajnai és az orosz elnökön múlik, és szerinte ily módon azonnal meg lehetne állapodni a békéről.
Szerinte a területi engedmények kérdése "figyelembe veszi a jelenlegi kontaktvonalat".
Trump elmondta, hogy ő tűzszünetet, valamint egy hosszú és tartós békét szeretne, és szerinte ezek hamar elérhetők – megismételte, hogy nem feltétlenül kell tűzszünet a békemegállapodáshoz.
Az amerikai elnök ezután ismét megköszönte a résztvevőknek, hogy elutaztak Washingtonba, szerinte megtiszteltetés ez számára.
Trump szerint a mai találkozó legfőbb kérdése a biztonsági garancia, majd átadta a szót Volodimir Zelenszkijnek.
Zelenszkij folytatta a jól bevált hálálkodást
Zelenszkij azt mondta, hogy jó volt a találkozója Trumppal, és sokat beszélgettek a biztonsági garanciákról, valamint arról, hogyan lehetne véget vetni a háborúnak. E kapcsán elmondta, hogy ehhez Oroszországot meg kell állítani, majd többször megköszönte Donald Trumpnak az eddigi erőfeszítéseit, valamint Melania Trump Putyinnak írt levelét is.
– Donald Trump azt mondta, szervez egy háromoldalú találkozót, amire vagy eljön, vagy nem. Ukrajna nagyon hálás lenne, ha eljönne – fogalmazott Zelenszkij, amire Trump azt mondta, hogy biztosan elmenne egy ilyen találkozóra. Ezenkívül Trumphoz hasonlóan elmondta, hogy a kényes kérdésekről, mint a területi kérdések, csak háromoldalú tárgyaláson lehetne megegyezni.
Zelenszkij ezután elárulta, hogy Trumptól egy térképet kapott ajándékba.
Rutte: hatalmas előrelépés, hogy Amerika biztonsági garanciát adna Ukrajnának
Ezután Trump a NATO főtitkárát, Mark Ruttét kérdezte, hogy szeretne-e pár szót szólni. Rutte elmondta, a fő cél, hogy leállítsák a háborút, és egy tartós és hosszú békét érjenek el Ukrajnában.
Rutte elmondta, hatalmas előrelépés, hogy az Egyesült Államok hajlandó lenne biztonsági garanciákat nyújtani Ukrajnának, és hozzátette, hogy a NATO főtitkáraként ő is mindent megtesz a békéért.
Trump ezután emlékeztetett, hogy a NATO-tagállamok számára megnövelték a katonai kiadások mértékét az ország éves GDP-jének két százalékáról az öt százalékára.
Merz: a következő lépések lesznek a nehezek
Friedrich Merz német kancellár elmondta, hogy reméli, jó lesz a találkozó, megköszönte a meghívást és a megrendezését. Merz hálás Trumpnak az eddigi erőfeszítésekért, majd hozzátette, a következő lépések lesznek a nehezek.
A német kancellár szerint ennek a tűzszünetnek kell lennie, és hozzátette, reméli, hogy egy háromoldalú találkozón ezzel meg tudnának egyezni a háborúzó felek Trump vezetésével.
Meloni: a mi egységünknek köszönhetően "Ukrajna megállította Oroszországot"
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is folytatva a sort, méltatta Trumpot az eddigi erőfeszítésekért, majd elmondta, hogy az asztalnál ülők egységének köszönhető, hogy Ukrajna meg tudta állítani az orosz támadásokat.
Elmondta, hogy több fontos témáról fognak a mai nap beszélgetni, kiemelve a biztonsági garanciát, ami szerinte azért kell, hogy soha többet ne történhessen meg, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát.
Meloni szerint a biztonsági garanciák érhetik el, hogy béke legyen Ukrajnában.
Macron: mindenki békét akar
Emmanuel Macron francia elnök hangsúlyozta, hogy az asztalnál ülők mindegyike békét szeretne Ukrajnában, és ezen dolgoznak. Melonihoz hasonlóan elmondta, hogy Trump visszaérkezésével lendületet kapott, majd megköszönte Trumpnak, hogy megrendezte a mai csúcsot.
Macron ezután részletezte, hogyan lehetne valódi biztonsági garanciát elérni Ukrajnában. Ehhez szerinte egy erős ukrán hadseregre van szükség, és mondta, hogy a tettrekészek koalíciója ebben segíti Ukrajnát.
Starmer: a mai napon valódi előrelépéseket érhetünk el
Keir Starmer brit miniszterelnök szintén azzal kezdte, hogy mindenki békét szeretne, és a háborúnak szörnyű hatása van Ukrajnára és az ukránokra, de a hatásait Európában és az Egyesült Királyságban is érezni.
Starmer úgy gondolja, hogy a mai napon valódi előrelépéseket lehet elérni a biztonsági garanciák kapcsán, ahogy a tartós és hosszú békéhez is.
A brit miniszterelnök is hangsúlyozta, hogy szerinte a következő lépésnek a háromoldalú tárgyalásoknak kellene kezdeni, majd Trumpot dicsérve elmondta, a háború kitörése óta senkinek nem sikerült előrelépést elérnie a háború lezárása kapcsán.
Stubb: az elmúlt két hétben többet értünk el, mint három év alatt
Alexander Stubb finn elnök szerint az elmúlt két hétben többet sikerült elérni a háború lezárásáért, mint az azt megelőző három évben.
Az előtte szólókhoz hasonlóan elmondta, szerinte a mai napon valódi előrelépést érhetnek el, majd arról beszélt, hogy Finnország azért kapott helyet az asztalnál kis mérete ellenére, mert nagyon hosszú határvonalon osztozkodik Oroszországgal, így sok tapasztalatuk van Oroszországgal szemben.
Zárt ajtók mögött tárgyalnak tovább
A találkozó nyilvános része ezzel véget ért. Trump javasolta, hogy egy ideig zárt ajtók mögött tárgyaljanak, majd azt mondta, hogy visszatérnek az Ovális Irodába.
Az amerikai elnök szerint a következő néhány hétben valamilyen megoldás születhet „Úgy gondolom, hogy Putyin elnök is szeretne megoldást találni, majd meglátjuk. Egy bizonyos időn belül, nem túl messze a jelen pillanattól, egy-két héten belül megtudjuk, hogy megoldjuk-e ezt a kérdést, vagy folytatódik-e ez a szörnyű háború” – mondta.
Nem lehetséges az azonnali tűzszünet
Trump szerint Putyin hamarosan ukrán hadifoglyokat fog szabadon engedni. „Úgy gondolom, hogy Putyin elnök is szeretne tenni valamit” – mondta Trump az európai vezetőkkel tartott találkozó elején, és „igazán pozitív lépéseket” jósolt a lehetséges háromoldalú találkozót illetően. „Tudom, hogy több mint 1000 hadifogoly van, és tudom, hogy szabadon fogják engedni őket. Talán nagyon hamar, akár azonnal szabadon fogják őket engedni, ami szerintem remek” – mondta az amerikai elnök.
Trump azt is elmondta, hogy bár a tárgyalóasztalnál ülők mindannyian azonnali tűzszünetet szeretnének, miközben a tartós békén dolgoznak, jelenleg „ez nem lehetséges”. Mégis, szerinte a békeszerződés nagyon is elérhető.
Frissítés: Trump: megkezdték Putyin és Zelenszkij találkozójának előkészítését
Megkezdték Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrajnai elnök találkozójának előkészítését - jelentette be helyi idő szerint hétfőn este Washingtonban Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán.
"Nagyon jó találkozóm volt jeles vendégekkel, Volodimir Zelenszkij ukrajnai elnökkel, Emmanuel Macron francia elnökkel, Alexander Stubb finn elnökkel, Giorgia Meloni olasz és Keir Starmer brit miniszterelnökkel, Friedrich Merz német kancellárral, Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, Mark Rutte NATO-főtitkárral a Fehér Házban, amit egy további megbeszélés követett az Ovális irodában. A találkozó során megvitattuk Ukrajna biztonsági garanciáit, amelyeket az egyes európai országok biztosítanának, az Amerikai Egyesült Államokkal koordinálásával" - ismertette az amerikai elnök.
"Mindenki nagyon örül az Oroszország és Ukrajna közötti béke lehetőségének. A találkozók végén felhívtam Putyin elnököt, és megkezdtem Putyin és Zelenszkij elnökök találkozójának előkészítését, amelynek helyszínét még meg kell határozni. A találkozó után háromoldalú találkozót tartunk, amelyen a két elnök mellett én is részt veszek" - írta Trump.
"Ismétlem, ez egy nagyon jó, első lépés volt a már csaknem négy éve dúló háborúban. JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Steve Witkoff különmegbízott egyeztetnek Oroszországgal és Ukrajnával" - emelte ki az amerikai elnök.
Merz: "nem szabad" Ukrajnát területi engedményekre kényszeríteni
A következő két hétben megvalósulhat Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrajnai elnök találkozója - közölte Friedrich Merz német kancellár Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel Washingtonban közép-európai idő szerint kedd hajnalban tartott tárgyalását követő sajtótájékoztatóján. Volodimir Zelenszkij pedig kijelentette, hogy Ukrajna bármilyen csúcsszintű formátumban kész tárgyalni Oroszországgal a háború befejezéséről.
Merz leszögezte, hogy újabb csúcstalálkozóra csak Ukrajna részvételével kerülhet sor a háborús rendezés ügyében. Úgy fogalmazott, hogy kiderül, Putyin elnöknek "lesz-e bátorsága" ehhez.
Mint mondta, az orosz-ukrán csúcstalálkozó a következő két hétben megvalósulhat, helyszínét azonban még meg kell határozni. Megerősítette, hogy ezt követően Donald Trump amerikai elnök is csatlakozna Zelenszkijhez és Putyinhoz egy háromoldalú találkozó keretében.
A német kancellár hangsúlyozta, hogy nem szabad Ukrajnát területi engedményekre kényszeríteni. Egyben pedig üdvözölte a Trump által kilátásba helyezett, Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákat. "Az Amerikai Egyesült Államok kész biztonsági garanciákat adni, és ezeket az európaiakkal közösen koordinálni. Tehát egy békeszerződés esetén Ukrajna megfelelő biztonsági garanciákat kap, ez a mai napon elért eredmény" - húzta alá a német politikus.
Merz azt mondta, hogy a következő hetekben további ilyen találkozókra kerül sor: kedden az Ukrajnát segítő, úgynevezett tettrekészek koalíciójának államai ülnek össze, az Európai Unió pedig rendkívüli csúcstalálkozót tart.
Volodimir Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna bármilyen csúcsszintű formátumban kész tárgyalni Oroszországgal a háború befejezéséről. Hangoztatta, hogy nem "szünetre, hanem tényleges békére" van szükség az ukrajnai háborúban. Hozzátette, hogy elképzelései szerint tíz napon belül kidolgozzák az országának nyújtott biztonsági garanciákat, amelyekről kiemelten szó esett a mostani megbeszélésen.
Zelenszkij közölte azt is, hogy területi kérdésekről Ukrajna közvetlenül fog Oroszországgal tárgyalni.
Nem esett szó katonák telepítéséről
Mark Rutte NATO-főtitkár a washingtoni tárgyalás után a Fox News hírtelevíziónak adott interjújában nagyon sikeresnek minősítette washingtoni tárgyalásaikat. A The Ingraham Angle című műsorban nyilatkozva közölte, hogy a találkozón megvitatták az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákat, és nem esett szó katonák telepítéséről.
Alexander Stubb finn elnök elmondta, hogy a biztonsági garanciák részleteit a következő, nagyjából egy héten belül kidolgozhatják. Hozzátette: a hétfői megbeszélés legfontosabb megállapítása az volt, hogy a vérontásnak véget kell vetni.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egyebek között azt emelte ki, hogy a NATO-tagországoknak kollektív védelmet biztosító cikkelyhez hasonló garanciákról van szó.
Emmanuel Macron francia államfő arról is beszélt, hogy amennyiben a mostani erőfeszítések nem vezetnek eredményre, fokozni kell az Oroszország ellen kiszabott nemzetközi szankciókat.
Trump negyven percig beszélt Putyinnal
Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója moszkvai idő szerint keddre virradóra beszámolt Trump és Putyin telefonbeszélgetéséről, amelyet az amerikai elnök és az európai vezetők találkozója után folytattak. Usakov szerint Trump az európai vezetőkkel és Zelenszkijjel folytatott fehér házi megbeszéléseiről tájékoztatta az orosz elnököt a mintegy 40 perces - "őszinte és konstruktív hangnemben folytatott" - telefonhívás során.
Az orosz elnök ismételten hangsúlyozta Trump személyes erőfeszítéseinek fontosságát a tartós ukrajnai rendezéshez vezető megoldások keresésében. Megvitatták az alaszkai csúcstalálkozót is: "Elnökünk melegen megköszönte amerikai kollégájának a vendégszeretetet, a csúcstalálkozó jó szervezését Alaszkában és a találkozó során elért előrelépést az ukrán válság békés rendezése felé".
Usakov szerint Putyin és Trump támogatták a közvetlen tárgyalások folytatását az orosz és az ukrán delegációk között. Megállapodtak abban is, hogy továbbra is szoros kapcsolatot tartanak fenn egymással az ukrajnai és más aktuális nemzetközi és kétoldalú napirendi kérdésekben.
President Donald J. Trump on the phone with President Putin in the Oval Office. pic.twitter.com/RkWReNAT2b— The White House (@WhiteHouse) August 19, 2025
2. frissítés: megint hazánkat emlegetik lehetséges helyszínként, akárcsak az alaszkai csúcs előtt
A The Guardian egy magas rangú amerikai tisztviselőre hivatkozva arról ír, hogy a közeljövőben lehetséges csúcstalálkozót Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij között Magyarországon rendezhetik meg.
Ez az információ azért is különösen érdekes, mert egyéb opciókat nem említenek meg, kizárólag Magyarországról beszélt helyszínként a lap forrása.
A Kreml továbbra sem adott ki hivatalos információt a csúcstalálkozóról.
(Index - Telex - MTI nyomán)













