A 2023. október 7-én kezdődött gázai vérengzés palesztin halálos áldozatainak száma immár 72 027 főre emelkedett, míg Ciszjordániában 2023 októbere és 2026 februárja között 1054 embert öltek meg az izraeli erők és a telepesek. A gázai egészségügyi minisztérium szombat reggeli közlése szerint a sebesültek száma 171 651. Az elmúlt 24 órában a gázai kórházak két civil holttestet és 25 sebesültet fogadtak. Amióta a tűzszüneti megállapodás 2025. október 10-én hatályba lépett, legalább 576 palesztin halt meg, és 1543 szenvedett sérülést a palesztin enklávé különböző területein végrehajtott izraeli támadások során – írja a Palinfo.
Zoom
Kép forrása: Palinfo
Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala (OHCHR) 1054 palesztin meggyilkolását dokumentálta a megszállt Ciszjordániában, illetve Kelet-Jeruzsálemben 2023. október 7. és 2026. február 5. között. Thameen al-Kheetan, az OHCHR szóvivője a genfi ​​ENSZ-székházban tartott sajtótájékoztatóján elmondta: Január 12-én az izraeli biztonsági erők katonai műveletet hajtottak végre Kelet-Jeruzsálemben, melynek célpontja két nagyobb palesztin közösség volt. „A Shuafat menekülttáborban tucatnyi otthonban és üzletben végeztek razziát, legalább 25 palesztint őrizetbe vettek, elkoboztak árukat, és lefoglaltak 10 magánjárművet” – ismertette az eseményeket Kheetan. „Egy másik nagyszabású művelet során pedig az izraeli biztonsági erők a Kafr Aqab negyedben és a Kalandia menekülttáborban vonultak fel, állítólag 70 palesztin építményt romboltak le. Úgy tűnik, mindez a térségben zajló nagyobb telepépítési projektek előkészítéseként történt” – tette hozzá Kheetan.
„Január 23. óta az izraeli hatóságok kilakoltatási parancsot adtak ki 22 palesztin otthonra Jeruzsálem óvárosának muszlim negyedében, Szilván al-Busztan és Batn al-Hawa elnevezésű kerületekben. Az elmúlt két hónapban számos hasonló határozat született, ezért több száz palesztin kényszerülhet lakóhelye elhagyására Szilván negyed tágabb területén” – mondta a szóvivő. „Tavaly óta a megszállt Ciszjordániában több tízezer palesztint űztek el, kiváltképpen Izrael egy évvel ezelőtti, Vasfal elnevezésű katonai művelete során, amikor is három menekülttábor területét fésülték át. Több mint 32 000 ember, akiket erőszakkal lakoltattak ki a dzseníni, tulkaremi és nursamszi táborokból, még mindig nem tud hazatérni. Sokak házát az izraeli erők lerombolták” – részletezte Thameen al-Kheetan. „A megszállás alatt élő lakosság jogellenes deportálása vagy áthelyezése háborús bűncselekmény, és bizonyos körülmények között emberiség elleni bűncselekménynek minősülhet” – hangsúlyozta az ENSZ-hivatal szóvivője.
G.B.