Ahogy pedig ember és keresztje összetartozik, úgy igaz ez országokra, népekre is: örménynek kell lenni, hogy ősi keresztény európai népként a keresztény államiságot ezer évig is nélkülözve, diaszpórában, pogromoktól sújtva Európa perifériáján kelljen mégis élni. Lengyelnek kell lenni, hogy a századok során, bár a szomszéd nemzetek háromszor is felosztották (megsemmisítették) országukat, a pusztulásra ítéltetésbe soha bele nem nyugodva, ők mégis, negyedszer is, képesek voltak azt visszaszerezve helyreállítani a lengyel hazát.

S magyarnak kell lenni a permanens, ötszáz éve zajló létharcos, mindig túlerővel szembeni védharcok viseléséhez, a vesztett szabadságharcok, elbukott forradalmak zilálta, nemzeti önállóságra es önrendelkezésre irányuló törekvések folyton újra élesztéséhez...

S az is biztos immár pont száz éve: magyarnak kell lenni ahhoz, hogy Trianont is túlélve, sőt, azt meghaladva biztosítsuk – az ezeréves rendelésű hagyományhoz méltóan – tovább őrizve a magyar országlást a Kárpát-medencében, legyen bár most az ország harmadakkora, a nemzet pedig akár fogyva és szétszakítva, ellenséges népeknek kiszolgáltatva.

Vajon melyik állam, melyik nép élt volna túl egy kétharmados csonkolást? Melyik ország viselte volna el, hogy természetadta erőforrásait egyszerűen elveszíteni kényszerül? Melyik nemzet az, amelyiknek ennyire kirabolva és kifosztva, ellenséges elnyomókkal körbe fogva, saját tagjait túsz- és szolgasorba kényszerítetten látva kell léteznie a magyarellenesség elnyomó államainak szorításában. Melyik országnak kellett valaha azzal szembesülnie, hogy kétharmados csonkolás elszenvedése után, területcsonkjai a magyargyűlölet ellenséges, körbezáró, szomszédországaivá aljasulnak? Melyik nép az, amelyik korábbi befogadó és oltalmazó minőségét, éppen az oltalmazottak és befogadottak hazudják elnyomónak, valójában csalárd alapot kreálva a régi többségi magyarok új kisebbségbe kényszerített tömegeinek igazi elnyomásához? És különben is: a hivatalos párizsi békeszándék (korábban háborús cél) az Osztrák Birodalom megszüntetése és felosztása volt, hogyan lehet az, hogy mégis a Magyar Királyság megszüntetését és felosztását eredményezte a diktátum? És a háborúért pedig tényleg felelős Habsburg-Ausztria hogyan nyerhetett magának, új, nemzetállami egyesülésben összeállt osztrák országot? Hogyan lett egy csapásra a milliónyi művelt magyar a szülőfalujában kultúrüldözött, jöttment bozgor és jogfosztott párja?

Nem folytatva a fenti, magától értetődő kérdéseket (nyilvánvalóan hiába várva őszinte és illetékes válaszadásokat) arra kell rádöbbennünk, hogy egy válasz akkor is nyilvánvaló érvénnyel bír a magyar sors megtrianonozásáról (sic!). A „de mégis, hogyan tehették?” kérdés 100 éve makacsul visszhangzik a magyar lélek csarnokában: hát úgy, hogy megtehették! És úgy, hogy készültek rá. Úgy, hogy projektmód, szervezett érdekcsoport gyűlt össze hazánk nyilvános, egyedülálló megbecstelenítésére. És úgy, hogy egyszerűen kapóra jöttek a mindenféle hazugságok és tényhamisítások: bemondásra. És végül, legfőképpen pedig úgy, hogy a magyarok magukra maradtak az igazsággal, magukban, harctalan-kénytelen, a trianoni keresztre nekünk fel kellett feszülni... Keserédes az ismétlődő eszmélésünk: hiszen nem a trianoni döbbenet volt az első példa nélküli tragédia, amivel történelmünk során – mindig magunkban – kellett szembe néznünk. A magyarok valahogy mindig Dobó István védőinek szerepében találták magukat, jóllehet nem kevesebb elszántságot és hősiességet mutatva, mint az ostromlott egriek, de ugyanúgy a biztos halálraítéltséggel terhes helytállás kötelességteljesítésével. Megjegyzem, az egri magyar helytállás is csak egy, az egyedülálló magyar helytállások sorában

Ezeréves történelmünk, ezeréves európaiságunk alatt nem volt egy magyar generáció, aminek ne tört volna létére az európai történelem. Trianon csupán az éktelen pecsét, amely mindenki számara jól láthatóan igazolja ezeréves létharcos küzdelmünk hősies és drámai folyamát. Mi nem felejtünk. És nem is felejtésre ítéltettünk. Arra majd pont jó lesz ez a Trianon!

Joó György – Kuruc.info