„Akiben a szabadságért való vágyakozás
nagyobb, mint a félelem, az megszabadul.”
Wass Albert
nagyobb, mint a félelem, az megszabadul.”
Wass Albert
 |
Kellett is a temérdek pénz, hogy eladja a zsidó ellenőrzésű média a háború szükségességét a Nyugat „demokráciái” sok-sok millió maflájának. S hogy háborúnak kellett jönnie, azt rögtön az I. világháború után, a már akkor befolyásos Churchill sejtette a világgal egy London Times-interjúban: „Ha Németország az elkövetkező 50 évben újjáteremti kereskedelmét, hiába vivtuk meg a háborút”! Márpedig Németország, a győztesek által rákényszeritett Weimart lerázva magáról, az embargók ellenére is úton volt a kereskedelmi nagyhatalmi státusz fele. A nemzetközi zsidó hatalom vak szolgálatába állitott Amerika és az alkoholista szerencsejátékossal, az adósságai miatt is kézben tartott Buldoggal megáldott Anglia ezt nem tűrhette.
Az ausztrál McClelland azt sem sejthette, hogy Churchill már az 1936-os berlini olimpia idején kijelentette: „Háborúba kényszeritjük Németországot, ha akarja, ha sem.” Egy évvel később a német külügyminiszter, Ribbentropp szemébe mondta Buldog: „Ha Németország túlzottan megerősödne, újra szétzúzzuk”! Roosevelt - Amerika nagy szélvetője, aki miatt mára beért és aratják, amit érdemelnek: a vihart - 1934-ben jelentette ki az USA kongresszusában: „Háború lesz Németországgal…, minden el van tervezve jó ideje…” (Reinhold Leidenfrost, Élet a Harmadik Birodalomban, Der Schlesier, 2002. www.the7thfire.com)
De Hitler nem akart háborút! Többször hangot adott neki, hogy tiszteletben tartja Anglia jogát gyarmatbirodalmára és kereskedelmi érdekeltségeit. Hosszú ideig – hogy mást ne mondjunk – szinte naiv módon felnézett Angliára. Honnan sejthette volna mindezt a jóhiszemű, félrevezetett McClelland a világ végén!
Gondolta volna a „világuralomra törekvő náci diktátorról”, hogy 1940-ben, a franciákra mért vereség és a menekülő angol hadsereg bekeritése dacára parancsával visszafogja páncélos hadosztályait Dunkerque-nél, és, többnapos tétlenségre kényszeritve őket, lehetőséget ad az angol és kanadai vert had menekülésére? A neves hadtörténeti szerző, Lindell Hart kapitány irja, a „Hogyan győzte le Hitler Franciaországot és mentette meg Angliát” c. fejezet alatt: „Ha az angol hadsereget foglyul ejtik Dunkerque-nél, az angolok úgy érezhették volna, hogy folt esett becsületükön, melyet le kell mosni. Azzal, hogy hagyta elmenekülni az angolokat, Hitler kiengesztelni remélte őket.” (The Other Side of the Hill. 1948) – Csak nem tudom, miért kellett volna kiengesztelni őket! - Több, mint egy hónappal Dunkerque után, 1940. július 19-i beszédében is hangsúlyozta Hitler a Reichstagban: „Még ma is szomorúsággal tölt el fáradozásaim kudarca, hogy baráti kapcsolatot teremtsek Angliával, ami, meggyőződésem, mindkét nép számára áldás volna.” (Reinhold Leidenfrost)
Alexander McClelland akkor sok mindent másképpen látott, igy hajóra szállt Sydneyben a Nyugat Hollywooddal, Broadway-jel megkent „szabadsága” védelmében. Mint azt hamarosan észrevette, nem a legjobb helyen és szereposztásban kezdte ezt. Tobruk, Görögország és Kréta előtt – ahol majd négyévnyi fogságba esik –, 1940 februárjában Palesztinába vezényelték a 6. ausztrál hadosztály légelháritó egységével a Gázától csaknem Tel-Avivig elnyúló tengerparti sáv védelmére. Egy riadó alkalmával mindenkivel, még a szakácsokkal is fegyvert fogattak, és kiküldték őket a közeli zsidó falvakba. Az a hir járta – irja McClelland –, hogy az arabok szent háborút szándékoznak inditani a zsidók ellen.
„A bajtársammal együtt egész éjjel egy zsidó ház bejárati lépcsőjénél feküdtünk, lövésre kész fegyverrel. A településeket védelmi egységekként épitették, a ház bejárati ajtaja mindig a faluközpont irányába nézett, mig a külső oldal ablakai kicsik voltak és úgy tervezték őket, hogy védelmi célból ki tudjanak lőni rajta. A tanácsháza vagy a zsinagóga általában a faluközpontban volt, és szilárdan épitették, a felső részt viztartálynak, körötte erős betonerősitéssel, géppuskaállással, hogy védje a viztartályt és a falut. Érdekes volt megfigyelni a különbséget a zsidó települések, ahol minden modern volt, sok pénz ráforditásával, és az arabok közt, akik egészen megelégedtek az életformával, melyet évszázadok óta folytattak, villanyvilágitás nélküli, sárból és cséplésnél megmaradt szalmából készült téglából épült házakban lakva. A zsidók keményen dolgoztak, hogy településeik sikeresek legyenek”- irja McClellend visszaemlékezéseiben.
Perszer egy s más meghúzódik az „érdekes” tények mögött, amiről csak szólhatna McClelland! Mert ugye a telepes le-, ill. betelepül valahová, általában valaki más földjére, és oka van rá, – pl. ha betolakodó! –, hogy erőditmény legyen a háza, hogy „sikeres” legyen a települése. Lehetett is miből sikeres! Igen, az arab falu házait évszázados mintára vályogból épittethették – mert többek közt török, majd angol megszállók használták ki őket –, mig a zsidó telepesnek teletömték, s teletömik zsebeit dollármilliókkal a New York-i, londoni, párizsi, bécsi és judapesti faj-, s hittestvérek, amit az amerikai, angol, francia és annyi más nemzet millióinak véréből préseltek ki.
S hogy mennyire betolakodók voltak a zsidók Palesztinában, azt mutatják az alábbi adatok. 1880-ban Palesztina lakosságának mindössze 4%-a, 25 ezer fő volt zsidó. Számuk az első világháború végéig is csak 55 ezerre nőtt a török fennhatóság idején. Majd Weizmann 1919-ben, Versaillesban kijelentette: „a Biblia a mi felhatalmazásunk” Palesztina földjére, és az antant „államférfijai” rábólintottak a meggyőző érvre! Így az angolok alatt 1933-ban már 20%-ra, 1936-ban pedig 33%-ra nőtt a zsidó lakosságarány Palesztinában. 1942-ben 1 millió 120 ezer arabbal már közel félmillió zsidó állt szemben! A többit tudjuk. Csoda-e, hogy „szent háborút” hirdettek az őslakosok?
Ismerve az utóbbi 60 év palesztin történetét, nem lehet nem magunkra vonatkoztatni a tanulságokat. Nem lehet nem felkiáltani: riadó, ti tunya, gyáva „nemzetiek”, mig lehet ébredéstek! Mert még fél évszázad és Orbán – a ti Mahmúd Abbászotok – meg utódai bábáskodása mellett a magyar városok és falvak, dűlők s dombok, mezők és hegyek, erdők és folyók zsidó telekkönyvben lesznek… Ébresztő, ti királyi szkita, hun, avar és árpádi dicsőségen kotló, internet mellett Turul-szobordöntést, magyarverést, cigányterrort, városok-falvak dermedt félelmét átvészelő szégyenei a Kárpát-hazának…! Ébresztő, ti „semmit sem lehet tenni” holt lelkek, nemzeti árnyak, mert saktertoborzó Solomon Berkowitz meghirdette már Nyirtasson hordája „felhatalmazását” honfoglalásukra: az 1200 évvel ezelőtt odáig – ha kell Sopronig! – nyúló zsidó birodalmat!
De adjuk vissza a szót a jóhiszemű, noha naiv ifjú ausztrálnak. Talán tanulhat ébredéséből a milliónyi árnyékmagyar! A palesztinai zsidó telepes ajtaját őrző Alexander McClelland és bajtársa fogvacogva várta a hajnali napsugárt. Az éjszaka hideg volt és hosszú, de legalább nem támadtak az arabok – irja. „Ennek jó illata van, mintha kávé lenne” – szólt pokrócba burkolt pajtása a hajnali hidegben illatozó kávéra utalva. „Ó, most biztos meginnék egy csészével – mondtam. Néhány pillanattal később kinyilt a ház ajtaja, melyet őriztünk, és feltűnt a zsidó telepesek egyike. Ránk pillantott, szétnézett a tájon, kiköpött a földre mellénk, ahol feküdtünk, majd becsukta az ajtót és eltűnt. Azt mondja a bajtársam: ’A szeme közé lőjek, Mac?’ ’Csaknem kedve lenne hozzá az embernek’ – válaszoltam. Egész éjjel őriztük azokat az embereket, és még egy csésze kávéval sem tudtak megkinálni” – irja McClelland hatvan évvel később.
A naiv ausztrál önkéntes számára riasztólövés lehetett a talmudi szellemmel való találkozás azon a vacogó hajnalon.
Felénk is szaporodnak, egyre gyűlnek a „telepesek”. Heverünk kivert kutyaként lábuknál – saját hazánkban.
Didergünk, heves nyárban is, és védjük őket, elmarva saját fajtánkat, ha végre eszmél. Kiköp felénk a telepes, és nem hangzik el a kérdés! Pedig morajlik, már dühös habot vet itt-ott a félelem gátjai mögé szoritott szabadság fojtott vágya.
Csak a kérdés várat magára, melyre McClelland, az ausztrál ifjú nálunk más választ adna!
Balla József
2009. március 10.
