A mai napig élénk vitát vált ki a közéletben, hogy a magyarság gyökerei vajon visszanyúlnak-e a hunokig. S az elmúlt években az archeogenetika mint dinamikusan fejlődő tudomány egyre-másra dönti meg a korábban – főként a liberális kurzus által – „biztosnak” vett állításokat. Sőt, mondhatjuk úgy, hogy az úgynevezett finnugor származási elmélet ma már egyre szélesebb körben vált tarthatatlanná, hiába voltak egyesek, akik fölényesen azzal jöttek, „ez már egy másfél évszázada lezárult vita”. Most újabb kutatási eredmények kerültek napvilágra.
 |
A legfrissebb genetikai és régészeti kutatások - különösen a 2024 őszén a ScienceDirect szakportálon megjelent tanulmány - alapjaiban írják újra a magyarság eredetéről és középkori elitjéről alkotott képet. A tanulmány megállapításai szerint az Árpád-ház és az Aba-nemzetség egyaránt a belső-ázsiai hun birodalom örökségét hordozza, ráadásul dinasztikus kapcsolat is fennállhatott a két család között: Aba Sámuel felesége feltehetően Szent István testvére volt.
Ez a felismerés messze túlmutat a családfák bonyolult rajzolatán. Olyan történelmi és kulturális áthallásokra világít rá, amelyek mindeddig a néphagyományban és az irodalmi hagyományban éltek tovább, bizonyos körök ezeket „meséknek” nyilvánították. Most azonban a genetikai markerprofilok és a régészeti feltárások megerősítik: a hun örökség nemcsak a mondák világa, hanem valós történeti alapokon nyugszik.
A kutatás Neparáczki Endre genetikus és Makoldi Miklós régész vezetésével zajlott, központi helyszíne az abasári apátság volt. A feltárt sírok lakói azonos családhoz tartoztak, és genetikai kapcsolat mutatható ki nemcsak az Árpád-házzal, hanem későbbi történelmi famíliákkal is, például a Báthoryakkal és Frangepán Beatrixszal. A férfiági Y-kromoszomális haplocsoport vizsgálata alapján a kutatók a Hsziongnu, azaz a hun birodalom területéről származó eredetet valószínűsítik, pontosan azt a származási vonalat, amelyet az Árpád-házi királyoknál is kimutattak. Ez a felismerés új megvilágításba helyezi nemcsak a honfoglalást, hanem a honfoglalást megelőző időszakot is, amikor már létezhettek közvetlen dinasztikus kapcsolatok a két nagyhatalmú család között.
A magyar őstörténet hivatalos narratívája évszázadokig megpróbálta szétválasztani a „pogány” hagyományt a keresztény államiságtól. Aba Sámuel és nemzetsége gyakran ebbe a „pogány múlt maradványa” skatulyába került, holott a friss kutatások épp ennek ellenkezőjét mutatják: az Abák fontos szereplői voltak az államalapításnak, a keresztény egyház támogatásának, és közvetítő hidat képeztek a keleti örökség és a nyugati keresztény állam között. Nem véletlen, hogy az abasári bencés apátság közvetlen kapcsolatban állt a római pápasággal, és kiemelkedő számú pápai bullában részesült.
A történelmi hagyományok, a népi emlékezet és az olyan források, mint Anonymus Gesta Hungaroruma, hosszú ideig szinte egyedül álltak a hun-magyar rokonság állítása mellett. A krónikák szerint az Aba-nemzetség ősei, Ed és Edömén „kun” származásúak voltak, ami a modern kutatás fényében valójában nem a későbbi kunokhoz, hanem a közép-ázsiai Qun vagy Hsziongnu népcsoporthoz köthető. Ez a terminológiai félreértés sokáig félrevezette a történettudományt, de most a genetikai adatok egybevágnak Anonymus több mint nyolcszáz éves állításaival.
A kutatás régészeti vonatkozásai sem kevésbé izgalmasak. A feltárt temetkezések rangos személyekhez kötődnek, akik jelentős birtokokkal rendelkeztek az Alföldtől a Mátráig. Abasár, Gyöngyöspata és Abaújvár a nemzetség központjai voltak, és ezek a helyek máig őrzik az Abák kulturális örökségét – például a palóc népi hagyományokon keresztül.
A 20. századi történetírás gyakran lekicsinyelte vagy mellőzte az Abák jelentőségét, holott a legújabb eredmények alapján világosan látszik: nélkülük nem létezne a keresztény magyar államiság az ismert formájában. A középkori Magyarország nem egyszerűen nyugatról importált intézményeket, hanem saját történeti és genetikai alapjaira építkezett, olyan alapokra, amelyek a hun birodalom örökségében gyökereznek.
Most, hogy a laboratóriumok és a feltárások egyre világosabb képet rajzolnak a magyar múlt e fontos fejezetéről, ideje átértékelni azt a sokáig elutasított örökséget, amelyet a krónikáink és népdalaink mindig is őriztek. A hun eredet nem mese, nem romantikus illúzió, hanem egyre inkább bizonyított történeti valóság, és ez a tudás méltó helyre emeli a magyar nemzet történelmében mindazokat, akiket évszázadokkal ezelőtt méltatlanul félreértettek vagy elhallgattak.
Most, hogy a laboratóriumok és a feltárások egyre világosabb képet rajzolnak a magyar múlt e fontos fejezetéről, ideje átértékelni azt a sokáig elutasított örökséget, amelyet a krónikáink és népdalaink mindig is őriztek. A hun eredet nem mese, nem romantikus illúzió, hanem egyre inkább bizonyított történeti valóság, és ez a tudás méltó helyre emeli a magyar nemzet történelmében mindazokat, akiket évszázadokkal ezelőtt méltatlanul félreértettek vagy elhallgattak.
Lantos János – Kuruc.info
