Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján kezelik azt a 14 éves lányt, aki a lelki erejének köszönheti, hogy el tudott menekülni egy bolgár férfi elől, miután az több alkalommal is megpróbálta szexuális cselekményre kényszeríteni - írja a Blikk nyomán a Szeretlek Magyarország.
A lány az egyik Pest vármegyei lovardában lovagolt, a férfi itt dolgozott munkalovasként és lovászként. „A lányom óvodás kora óta lovagol, de csak egy éve ezen a helyen. Nagyon érdekli ez a sport, és imádja is az állatokat. Zsokénak készül, versenyezni szeretne” – mondta a lány édesanyja a lapnak.
Zoom
Andrei Dimidrov az aberrált bolgár neve (képek: Andrei Dimidrov / Facebook)
A férfi június 29-én azzal hívta magához a lányt, hogy megmutatja neki az állatokat, és lovagolnak is. Miután megnézték és ellátták a lovakat, a férfi a szállására invitálta, és fagylalttal kínálta. A gyerek elfogadta az édességet, ezután a férfi erőszakkal az ágyra ültette, mellé ült, majd a telefonján felnőtteknek szóló oldalakat és filmeket kezdett mutogatni neki. Amikor a lány közölte, hogy ezek nem érdeklik, a férfi megpróbálta többször is molesztálni.
A fagylalt elfogyasztása után kezdte el agresszíven molesztálni és zaklatni. Megfogta, megszorította a nyakát, ledobta a kanapéra, fogdosta és vetkőztetni akarta. Miután ellenállt, a támadója felállt, letolta a nadrágját és a hímvesszőjét elkezdte a lányomhoz dörzsölni, és kényszerítette őt, hogy fogja meg. Szegény annyira megijedt, hogy pánikba esett, sírógörcsöt kapott. Hála az égnek, volt annyi lélekjelenléte, hogy hasba rúgta a támadóját, ezért is tudott elmenekülni
– mondta a kislány édesanyja.
A gyermek a vasútállomásig rohant, majd hazament a fővárosi otthonukba. A nyakán még ekkor is látszott, hogy megszorongatták.
Négy nappal később összeomlott, mentőt kellett hívni hozzá.
Zoom
Az édesanya elmondta, hogy korábban is érték támadások a lányát. Két férfi az interneten olyan hangfelvételeket küldött neki, amelyekben arról beszéltek, hogyan végeznének vele és a családjával. Ebből rendőrségi és bírósági ügy lett.
A. D.-t, aki a Pest vármegyei lovardában dolgozott, időközben letartóztatták. A Blikk a helyszínen megtudta, hogy nemrég gyermeke született Bulgáriában. Korábban versenyzett is hazájában. A lovardában, ahol dolgozott, lakhatást is biztosítottak számára.
Korábban szatírkodott is, mutogatta magát a pályán, ezért a rendőrök is kijöttek. Egyébként majdnem mindenkire rámászott, egyeseknek pénzt is ajánlott fel szexért cserébe, és több tanulónak is „udvarolt” – mondta el munkatársunknak a férfi egyik ismerőse a lovardából
- mondta férfi egyik ismerőse a Blikknek.
A Blikk telefonon elérte a lovarda telepvezetőjét, aki azt állította, hogy csak tőlük értesült az esetről.
A férfi büntetlen előéletű, de szeméremsértés miatt már folyamatban van ellene egy eljárás, amelyben idén márciusban gyanúsítottként hallgatták ki. Most tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal és az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak miatt kell felelnie.
A Facebookon is elérhető - még
Információink szerint Andrei Dimidrovnak hívják, és a dunakeszi lovardában munkalovas a perverz bolgár, a Facebook-oldala itt található.
Zoom
Ezt a képet még 2019-ben töltötte fel kommentár nélkül, bár végül is egy szatír önképébe gond nélkül beillik