A Samsung SDI Magyarország Gyártó és Értékesítő Zrt. gödi gyárához kapcsolódóan négy büntetőeljárás van folyamatban.
Nem felelnek meg a valóságnak azok az állítások, híresztelések, amelyek szerint a rendőrség szemet hunyt volna bármely jogsértés gyanúja esetén.
Hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt a rendőrség 2023-ban két eljárást indított – az egyik ügyben az ügyészség már vádat emelt. Környezetkárosítás, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt 2024-ben indult eljárás. S végül 2026-ban hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indított büntetőeljárást a rendőrség – írja honlapján a rendőrség.
Katasztrófavédelem: csak az időszakos ellenőrzésekről szóltunk előre
A felügyeleti típusú, időszakos ellenőrzésekről – a jogszabályoknak megfelelően - valóban tájékoztatta a gödi Samsung gyárat a Katasztrófavédelem, a soron kívüli ellenőrzéseknél viszont nem volt ilyen, válaszolták a 444 kérdésére.
Utóbbi esetben a helyszínen, az ellenőrzés megkezdése előtt adtak tájékoztatást.
A Katasztrófavédelmet azután kereste meg a lap, hogy Magyar Péternek nyilatkozott egy alvállalkozóként dolgozó sofőr, aki arról beszélt, hogy előre tudtak a katasztrófavédelmi ellenőrzésekről a gyárban, ami előtt 20-50 teherautónyi veszélyes anyagot kellett elvinniük külső raktárakba, hogy ne büntessék meg a gyárat a többlet miatt.
A férfi arról beszélt, éveken keresztül olyan raktárakba vittek akkumulátorgyártáshoz szükséges anyagokat, amelyeknek ilyenek tárolására nem volt engedélyük. Az interjúban több vidéki várost is megnevezett.
A Katasztrófavédelemtől megkérdeztük, hogy ellenőrizhették-e, hogy mennyi akkumulátorgyártáshoz szükséges anyag érkezett be, és ebből mennyi van a gyár területén (vagyis lehetőségük lett volna felfedezni, hogy elszállították az anyagokat), ha ellenőrizhették, találtak-e szabálytalanságokat, illetve rákérdeztünk a külső raktárakra vonatkozó állításokra is.
Ezekkel kapcsolatban általánosságban azt írták, ha a gyárban szabálytalanságot észleltek, akkor szankcionáltak.
A hivatásos katasztrófavédelmi szerv a veszélyes szállítmányok ellenőrzése során megnövekedett szállítások észlelése esetén telephelyek ellenőrzését is végrehajtotta, szabálytalan tárolás miatt hatáskörében soron kívül intézkedett a biztonság megteremtésére és alkalmazta a jogszabály által előírt szankciókat.
Vagyis megerősítették, hogy szállítottak ki veszélyes anyagot a gyárból. A Katasztrófavédelem válasza után pontosító kérdéseket küldött a 444, a többi között arról, hogy mennyi soron kívüli ellenőrzést végeztek, ott milyen szabálytalanságokat találtak, hogy vették észre a megnövekedett szállítmányokat és melyik településeken találtak szabálytalanul tárolt anyagot, ezekre még várjuk a választ.
A nyilatkozat után rendőrségi eljárás indult, Magyar Péter szerint a sofőrt a Nemzeti Nyomozó Iroda hallgatta meg tanúként.










