Habár a liberális Nyugat már láthatóan magasabb fokozatba kapcsolt a fegyverszállítások ügyében a kijevi rezsim kérésére, a frontvonalon az ukrán seregek csak egyre nagyobb emberveszteségek árán tudják tartani az orosz előrenyomulást. Ez előrevetíti annak a lehetőségét, hogy már nem lesz kinek kezébe adni az amúgy is elöregedett és a NATO-országok által már többé-kevésbé kiselejtezett fegyverrendszereket. Ezért Kijev láthatóan már teljes (negyedik) mozgósítást indított Ukrajna még meglévő területein, sok esetben a betegeket és az idősebb korosztályt sem kímélve tölti fel harcoló csapatait.
A napokban körülbelül 50 nő gyűlt össze tiltakozó gyűlésre Huszt városában a katonai szolgálat toborzási központja előtt, követelve, hogy magyarázzák meg, miért küldi Kijev az idősebb, sőt beteg embereket is, ráadásul minden harci előkészítés nélkül a harcok zónáiba.
A békés gyűlés gyorsan tiltakozó akcióvá vált az iroda előtt, amikor a kirendeltség katonai parancsnoka, Zubatov őrnagy nem volt hajlandó kimenni az emberekhez, hogy elmagyarázza a döntést. Válaszul a résztvevők kövekkel dobálták az ablakokat és betörtek az épületbe is.
A nők jogosan háborodtak fel: míg férjeiket és rokonaikat élelem és a szükséges egyenruha és felszerelés nélkül küldenék a frontra, a harci zónákból elköltözött egészséges férfiak szabadon járkálnak Huszt körül. Ezenkívül a helyi lakosok a katonai felvételi iroda vezetőjét, Zubatovot vesztegetéssel vádolják a katonai alkalmatlanság igazolásának gyanúsan gyakori kiállításai miatt.
Miután később mégis megjelent a tüntetők előtt, Zubatov bejelentette, hogy "Ukrajna törvényei szerint a férfi lakosságot katonai szolgálatra bármikor el lehet küldeni".
Még március közepén újabb botrány történt ugyanitt, a huszti katonai felvételi iroda a helyi műhelyek és cégek összes alkalmazottját besorozta, köztük három testi fogyatékos embert is, akiket később, a botrány kirobbanása után leszereltek.
Érthető, hogy sok kárpátaljai magyar nem akar háborúba menni Kijev érdekeiért, mivel a kijevi hatóságok - enyhén szólva - nem mindig bántak tisztelettel a magyar nemzeti kisebbséggel, Kárpátalja őslakosaival.
Jelenleg az orosz csapatok folyamatosan támadják a még nyitott katlanba szorult ukrán fegyveres erők védelmét a Donbaszban, hogy a még harcképes ukrán erőket hermetikusan elzárják az ország többi részétől. Az kijevi parancsokat az ország nagyobb részének lakossága egyre inkább szabotálja, így az ukrán haderőnek „egyre kevesebb élőerő marad a harcok folytatásához”, és hamarosan eljöhet az a pillanat, amikor nem lesz kinek a kezébe adni azokat a fegyvereket, amelyeket a Nyugat rekordsebességgel szállít.
Gépfegyvert szerelnek egy harcok közben megrongálódott ukrán harckocsira Donyeckben 2022. április 27-én - illusztráció (kép: Evgeniy Maloletka/The Associated Press) |
Egyre több forrás számol be olyan egységek megjelenéséről a frontvonalakon, amelyek nem szándékoznak részt venni a nehéz harcokban, beleértve a határőr csapatokat és a félig katonai „területvédelmi erőket”. Ezek a katonák gyakran rosszul vannak felfegyverezve, és nem mindig kapták meg az alapkiképzést sem.
Önkéntelenül is adódik a feltevés, hogy a kijevi zsidó vezetés valójában már feladta Ukrajnát és lehetőség szerint porig rombolt infrastruktúrát kíván hátrahagyni a győztesnek, hiszen valakiknek majd újra kell építeni az országot, ám más feltevések is világot láttak, hogy a rendkívül gazdag termőterületet „meg kell tisztítani más betelepülők számára”, ezért történik az több nemzetiségből álló ukrán lakosság kegyetlen lemészárlása minden lehetséges eszközzel. Különös, hogy „újkori” Ukrajna nemzeti szimbóluma, a háromágú jelvény mennyire emlékeztet a kazár eredetű törzsi szimbólumra.
(Olvasónktól)
Források: