Korábban írtam már arról, hogy a Pride Fesztivált szervező LMBTQ-aktivista lett Magyar Péter "társadalompolitikai szaktanácsadója". Akárhonnan is nézzük, ez bizony egy teljes mértékű "értékválasztás", mégpedig egy nemzeti radikális számára elfogadhatatlan választás. Azonban most nem ezzel fogok foglalkozni, hanem a Fidesszel.
Zoom
A kormánymédiában el is kezdték támadni Bódis Krisztán keresztül Magyar Pétert, igyekeznek a nemzeti érzelmű, jobboldali szavazókat "távol tartani" a Tisza Párttól, mondván, ha ilyen szakértői vannak, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a globalista balliberális oldalt támogatják. Ez kétségtelenül így is van, de azt is meg kell nézni, ki támadja ezért.
Az a Fidesz, amelynek korábban semmi baja nem volt Bódis Krisztával, sőt, közös projektjeik is voltak. De nézzük tovább. Bódis Krisztáék szerveztek még 2008-ban egy demonstrációt, mely a Tarka Magyar névre hallgatott. Természetesen nagyon "civilnek" volt beállítva a tüntetés, tudjuk, ez mit jelent. Láss csodát, a "civil" kezdeményezés mögé a politikai elit valamennyi pártja beállt akkor, maga Orbán Viktor is aláírta a kezdeményezést.
Így jópofizik Bódissal a "nemzeti-keresztény" kormányfő, miközben válogatott magyargyűlölőkkel áll egy oldalra - Gyurcsánnyal együtt, természetesen:
- A Tarka magyar! elnevezésű rendezvényt, amelynek nyilatkozatát mind az öt parlamenti párt elnöke aláírta, több tucatnyi civil szervezet kezdeményezte. A civil jogvédő, meleg, roma és zsidó szervezetek véleménye szerint megálljt kell parancsolni a kisebbségeket érő atrocitásoknak, a kirekesztésnek, a gyűlölködésnek, az erőszak minden formájának - írta akkor a szombat.org nevű zsidó portál. A tüntetés műsorvezetője Bódis Kriszta volt, fel is szólalt a rendezvényen, amely akkoriban nem titkolt céllal szólt az akkor még nemzeti radikális Jobbik és az akkor még létező Magyar Gárda ellen is.
De nem ez volt az egyetlen momentum, amikor a Fidesznek semmi baja nem volt Bódissal. Kapott például Raoul Wallenberg-díjat is (ez már 2010 után történt) a „hátrányos helyzetben élőkért”, „diszkriminációt elszenvedőkért” való küzdelméért. A díjátadót a Raoul Wallenberg Egyesület, Svédország magyarországi nagykövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma szervezte, az elismeréseket Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Erik Ullenhag, Svédország integrációs minisztere adta át.
De összességben is elmondható, hogy a 2010 után létrejövő NER is igen megbecsülte Bódist, nem is csoda ez, hiszen kiemelten foglalkozott a Fidesz törzsszavazóinak egy jelentős részével: a cigányokkal. A Fidesz-kormányok ennek megfelelően támogatásban is részesítették az alapítványát.
Mindezeket csak azért volt érdemes leszögezni, mert megint kiütközik a különbség az érték- és az érdekalapú politizálás között. A nemzeti radikális oldal elvi okokból utasítja el a Bódis Kriszta által megjelenített szellemiséget, míg a Fidesz esetében ez pusztán politikai opportunizmus, mert a széljárás most éppen ezt kívánja, ugyanis a rivális ex-NER lovag Magyar Péter csábította magához.
Zoom
Ahogy Magyar Péternél, úgy a Fidesznél sem fedezhető fel semmifajta valódi világnézeti meggyőződés, ebből kifolyólag pedig bármire, s annak ellenkezőjére is bármikor képesek, ha érdekeik úgy kívánják.
Kevés riasztóbb vízió van Magyarország jelenére és jövőjére nézve, mint akármelyik variáció korlátlan politikai hatalma.
Lantos János - Kuruc.info
Korábban írtuk: