Ünnepélyes keretek között, egy színpadon mutatták be Oroszország első mesterséges intelligenciával kontrollált robotját, aki az Aldol nevet kapta. Azonban a készítmény néhány lépés megtétele után a „hasára” esett. Az incidensben el is veszett néhány darabja. A szervezők egy fekete ponyvával szerették volna eltakarni a robotot, de ez kevésbé sikerült, írja az Index.
A Newsweek beszámolója alapján Aldolt egy helyi robotikai cég, az Idol készítette, többek között háztartási eszközökből rakták össze. A cél az volt, hogy egy emberi mozgásokra képes szerkezet jelenjen meg, amit a mesterséges intelligencia alapján irányítanak, utóbbiban Moszkva fel szeretne zárkózni az élmezőnybe.
A gyártó szerint Aldol tesztüzemben van, az incidenst kalibrációs problémákkal magyarázták. A vállalat vezetője szerint a „jó hiba tudássá, a rossz tapasztalattá válik”.