Fél év alatt közel annyian hagyták hátra (engedély nélkül) az ukrán hadsereget, mint az ezt megelőző majdnem három évben – hozta nyilvánosságra Volodimir Bojko ukrán újságíró, egykori katona, írja a Portfólió.
Zoom
Kép forrása: Bojko Fb-oldala
Mint írja, 2025 első felében 107 ezer új feljelentést regisztráltak katonai egység vagy szolgálati hely engedély nélküli elhagyása, közismertebb nevén dezertálás miatt.
A havi bontás szerint nagyjából egy hónapra 16-19 ezer újonnan bekerülő ügy jut. Ez azért is magas szám, mert 2022 februárja óta összesen 230 ezer feljelentést tettek, vagyis fél év alatt közel annyian dezertáltak az ukrán hadseregtől, mint az azt megelőző közel 3 évben.
Némileg „javítja” az arányokat, hogy 2024 októberéig az ukrán hadsereg megtagadta az adatátadást az ukrán nyomozók felé – ez azonban egyben azt is jelenti, hogy a valós dezertálási szám jóval magasabb lehet.
Az újságíró hangsúlyozta, a feljelentések ellenére nem indulnak el az eljárások, a feljelentések mintegy 97%-át el sem indítják. Bojko arról is írt, hogy egyes jogszabályi módosításokkal Ukrajna igyekszik még a dezertálás látszatát is elkerülni – a feljelentés ellenére a dezertáló katonai szolgálatát nem függesztik fel, így az egység továbbra is feltöltöttnek tűnik.
– Ennek eredményeként ma nincs gyalogság az Ukrán Fegyveres Erőkben. A gyalogság vagy menekül, vagy kórházakban, vagy a temetőben van – jelentette ki a nyugdíjazott katona.
Az újságíró azt is hozzáteszi: szerinte már csak 30-50 ezer katona lehet a frontvonalon (ukrán oldalon), főként drónoperátok.