Azbej Tristannak, Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárnak, valamint a magyarországi keresztény felekezetek vezetőinek és az úgynevezett „keresztény értelmiségnek” ajánlva.
Zoom
Fotó: Abdelhakim Abu Riash/Al Jazeera
A gázai Szent Család-templomban Izrael több, mint két évnyi népirtó háborúja után ismét felragyogtak a karácsony fényei. Az éjféli misén a templom imaterme zsúfolásig megtelt a hívőkkel. Sokan közülük izgatottak és boldogok voltak – nem csak azért, mert végre együtt ünnepelhették Jézus Krisztus születését, hanem azért is, mert hálát adtak Istennek azért, hogy megóvta életüket – írja az Al-Dzsazíra.
A nagy karácsonyfa fényei és az ünnepi díszek sem tudták azonban elrejteni a gázai háború rettenetes következményeit. A parányi gyülekezet úgy döntött, a sanyarú körülményekre tekintettel az ünneplést egy imádságra és rövid családi összejövetelekre korlátozza. Azonban a harangok hangosan szóltak, és ez már önmagában is örömmel töltötte el az embereket.
Az 58 éves Dmitri Boulosnak sem volt módja az elmúlt két év során részt venni a karácsonyi szentmisén. A harcok első napjaiban feleségével és két gyermekével együtt el kellett menekülniük lakóhelyükről, miután heves izraeli lövöldözés érte otthonukat a Gáza városától délre fekvő Tal al-Hawa térségben.
Zoom
„Annak idején a templomba menekültünk biztonságot keresve, de kiderült, hogy ott is veszélynek vagyunk kitéve” – mondta Boulos. „A templomot kétszer is katonai csapás érte, amíg ott voltunk, és ez idő alatt barátaink, szeretteink sokaságát veszítettük el”- tette hozzá a palesztin férfi.
„Rettenetes időszak volt, óriási félelem kerített minket hatalmába és a mélységes bánat azok miatt, akiket elveszítettünk. Hogyan ünnepelhetünk volna bármikor is, amikor körülöttünk mindenütt csak a pusztítás, a szenvedés, a gyász uralkodott?” – idézte fel nyomasztó emlékeit Boulos, aki ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az idei karácsony és az új esztendő véget vet a borzalmaknak, és egy jobb korszak veszi kezdetét.
Zoom
Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi latin pátriárka
„Igyekszünk elhitetni magunkkal és gyermekeinkkel, hogy jobb idők következnek, bár a helyzet rendkívül aggasztó. Reméljük, a dolgok visszatérnek a régi kerékvágásba"” – fejezte ki reményeit az 58 éves palesztin férfi.
A Szent Család-templomban működik az egyetlen katolikus plébánia Gázában, mely szimbolikus jelentőséggel bír az övezet határain túl is. Ferenc pápa a háború során szinte naponta hívta fel a plébániát, közvetlenül tartva fenn a kapcsolatot az ostromlott közösséggel.
A megszállt Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben 47-50 ezer palesztin keresztény él, a Gázai övezetben pedig a háború kirobbanása előtt hozzávetőleg ezer keresztény lakott. (2007-ben még 3 ezren voltak.) Létszámuk azonban az elmúlt években jelentősen csökkent. Mára az övezetben már csupán száz körül van Jézus Krisztus követőinek a száma.
Zoom
Fotó: Abdelhakim Abu Riash/Al Jazeera
2023. október 7. óta az izraeli haderő több keresztény imahelyet támadott meg, melyekben sok kitelepített palesztin keresett menedéket. S noha a Szent Család-templom ma is sok palesztinnak nyújt menedéket, a többi gázai szent hely, köztük a Szent Porfíriuszról elnevezett görögkeleti templom, illetve az anglikán Szent Fülöp-templom kiürítése elkerülhetetlenné vált.
Jelenleg a Szent Család-templomban közel 550, lakóhelyét elhagyni kényszerült ember tartózkodik. Azonban egyáltalán nincsenek biztonságban. A templomot már sokszor megtámadták a megszálló hadsereg katonái – noha Izrael ígéretet tett arra, hogy nem veszi célba az imahelyeket.
A Szent Család-templomban menedékre lelt palesztinok súlyos traumákat éltek át, de igyekeznek újra felépíteni a normális élet látszatát. „Még mindig nehéz a szívem a háború alatt átélt tragédiáktól és a kimerültségtől” – mondta Nowzand Terzi az Al Dzsazíra Hírtelevíziónak nyilatkozva a Szent Család-templom udvarán. „Két évvel korábban, a bombázások miatt költöztünk ide. Egy izraeli légicsapás során elvesztettük az otthonunkat, nem sokkal később pedig hirtelen megbetegedett és elhunyt a 27 éves lányom, mivel a légicsapások, a harcok miatt nem ért időben a kórházba” – idézte fel elcsukló hangon az őt ért tragédiákat a palesztin asszony. „Isten segítse azokat, akik elvesztették szeretteiket, és legyen végre békesség és nyugalom” – tette hozzá Nowzand Terzi.
A Gázai övezetben mindenki békére, nyugalomra és biztonságra vágyik. Ugyanakkor az enklávé közel kétmillió lakója továbbra is szembesülni kényszerül az izraeli bombázásokkal, a tűzszünet folyamatos megsértésével, az élelmiszer- és gyógyszerhiánnyal, az alapvető szolgáltatások hiányával.
Zoom
Fotó: Abdelhakim Abu Riash/Al Jazeera
Gázában több mint 288 000 család volt kénytelen elhagyni a lerombolt otthonát, ugyanakkor a menekültek humanitárius ellátása az izraeli korlátozó intézkedések miatt súlyosan akadozik. Az ENSZ adatai szerint Gáza egész területén az épületek több mint 80 százaléka megrongálódott vagy megsemmisült a háború során, melynek következtében a gázaiak tömegesen kényszerültek elmenekülni korábbi lakóhelyéről.
Edward Sabah még csak 18 éves, de jól ismeri mindazt a tragédiát, amely a háború, a vérontás, a fejvesztett menekülés nyomán immár több mint két éve határozza meg a gázai palesztinok életét. Ő is kénytelen volt elhagyni otthonát, és a kelet-gázai város Zeitoun negyedében található Szent Porfíriusz- templomban keresett menedéket. A templomot 2023. október 19-én az izraeli haderő bombázta, melynek során 18 ember vesztette életét. „A templom udvarán gyülekeztünk… Normálisan beszélgettünk más menekültekkel, amikor hirtelen hatalmas robbanás rázta meg az egyik templomépületet” – emlékezett vissza Sabah. „Soha nem számítottunk arra, hogy egyházi épületet célba vesznek, de mégis bekövetkezett. Minden váratlanul történt a háború alatt. Mindenhol robbantottak” – mondta a 18 éves fiú, hozzátéve, hogy ő és családja túlélték a szörnyűségeket. Később azután a Szent Család-templomba költöztek, ahol immár másfél éve élnek.
Zoom
A pátriárka az Országházban
„Az elmúlt két évben, karácsonykor igyekeztünk valamilyen mértékben ünnepi hangulatot teremteni, ugyanakkor rendkívül szomorúak voltunk” – mesélte Edward Sabah, aki mégis tele van reménnyel és élni akarással. „Az idén ugyan jobb a helyzet, kevésbé félünk, de azért még mindig tartunk attól, hogy valami szörnyűség történhet. Ennek ellenére feldíszítettük a templomot, és igyekeztünk örömteli légkört teremteni” – mondta a fiatalember, aki reményét fejezte ki, hogy be tudja majd fejezni a középiskolai tanulmányait.
A mostani karácsony sok kereszténynek jelentett igazi megkönnyebbülést és örömet a Gázai övezetben, valamint Palesztina többi részén. Sokan közülük a borzalmak és tragédiák ellenére is az összetartozásról és a földhöz való ragaszkodásról beszélnek.
Ezért döntött úgy Janet Massadm, a 32 éves gázai nő, hogy rendbe teszi a haját, új ruhát vesz fel, és két esztendő után végre annak rendje és módja szerint megünnepli a karácsonyt. „Elegünk van a gyászból, a veszteségekből, a menekülésből és a félelemből, melyek nyomán oly sok mindent elvesztettünk, életünk tönkrement” – panaszolta Massadm érzelmesen. „Lelkileg teljesen kimerültem mindannak következtében, amit láttam, amit átéltem. De mit tehetünk? Meg kell próbálnunk örömet és boldogságot teremteni” – tette hozzá a palesztin nő.
Sok gázai keresztényhez hasonlóan Janet Massadmot is a Szent Család-templomba menekült a bombázások elől, Gázaváros központi részén fekvő Remal negyedében található lakásukból, családjával, szüleivel, bátyjával és húgával együtt. „Remélem, a háború nem folytatódik, az emberek pedig újra találkozhatnak szeretteikkel, egy szebb jövő köszönt ránk, és Gáza hamarosan újjáépül” – fejezte ki reményeit a 32 esztendős gázai palesztin nő, Janet Massadmot, záru.
Hogy lehetséges, hogy az elmúlt több mint két esztendő gázai borzalmai során, illetve a korábbi években, évtizedekben egyetlen keresztény vallási vezető, magát kereszténynek mondó politikus, illetve ismert újságíró, értelmiségi sem akadt Magyarországon, akinek lett volna bátorsága felemelni a szavát az iszonyatos szenvedéseknek kitett palesztin keresztény közösség védelmében???
Gergely Bence
(A szerző olvasónk.)
Korábban írtuk: