A hvg.hu 2015. május 4-én cikket közölt „Kertész Imre érettségije” címmel. Az írás vázlatos képet ad Kertész gimnáziumi éveiről abból az alkalomból, hogy az író „az Új Pedagógiai Szemlének adott interjút a diákéveiről”. A hvg.hu rövid cikkében kétszer is olvasható az az állítás, hogy a Nobel-díjas író „1948-ban érettségizett”. Tavaly novemberben megjelent írásomban bebizonyítottam, hogy Kertész Imre az utolsó gimnáziumi évben, 1948-ban matematikából megbukott, majd a sikeres („elégséges” eredménnyel zárult) pótvizsgát követően a szeptemberi érettségin ismét megbukott (ezúttal magyarból), a decemberi javító érettségi vizsgálaton pedig nem jelent meg. A hvg.hu tehát megtéveszti az olvasókat.
 |
A hvg.hu cikke szerint Kertész Imre interjút adott az Új Pedagógiai Szemlének. Valóban, a szakfolyóirat 2015. 1-2. számában jelent meg az „Iskolaévek. Hafner Zoltán beszélgetése Kertész Imrével” című anyag (5-14. o.). A folyóirat 5. oldalán, lábjegyzetben ez olvasható: „A beszélgetés 2003 májusában készült, néhány részletét átdolgozva felhasználta az író K. dosszié című kötetében.” Aki fölüti Kertész Imre említett, önéletrajzi kötetét, még többet tud meg a beszélgetés történetéről. A kitűnő, nagyon alapos irodalomtörténész és szerkesztő, Hafner Zoltán 2003 és 2004 folyamán „mélyinterjú” keretében több beszélgetést folytatott Kertésszel, s miután a „talán több tucatnyi hangszalagot” feldolgozta, „a szerkesztett anyagot tartalmazó dosszié”-t elküldte az akkor épp egy svájci kisvárosban időző írónak, aki a dosszié anyagát részben felhasználva írta meg K. dosszié című kötetét (az idézetek helye: Kertész: K. dosszié. Bp., 2006, 5. o.). Az Új Pedagógiai Szemle most ennek a nyersanyagnak egy részét tette közzé, ahogy már korábban is megjelentek részletek más lapokban az említett „mélyinterjúból”. A pedagógiai szaklapnak tehát nem adott interjút Kertész Imre, a hvg.hu téved.
A hvg.hu cikkének címével ellentétben a most megjelent (de 2003-ban készült) több oldalas beszélgetésnek csak kis része foglalkozik Kertész érettségijével. A hvg.hu mégis ezt tartotta érdemesnek kiemelni, mert a cél a félretájékoztatás, a tények elhallgatása volt.
Nézzük, milyen állítások olvashatók a 2003-ban készült, s most megjelent beszélgetésben.
Hafner Zoltán egyik kérdése így hangzik:
Hafner Zoltán egyik kérdése így hangzik:
A gimnáziumi tanulmányaidat ’41-ben kezdted, és azon kevesek közé tartozol, aki külön zsidó osztályba járhatott.
(Új Pedagógiai Szemle 2015. 1-2., 9. o.)
Kertész Imre nem 1941-ben, hanem 1940-ben kezdte meg tanulmányait a budapesti Madách Imre Gimnáziumban. Ezt bizonyítja a gimnázium 1940-41. iskolai évről szóló évkönyve, valamint az iskolai anyakönyv is.
Kertész Imre azt állítja, hogy „szinte mindig megbuktam” (Uo.). Ez így nem igaz, csak 1945 után bukott meg néhányszor. Azt is állítja Kertész, hogy „verekedős, rossz fiú voltam”. (Uo.) Nem vonom kétségbe az író szavait, csupán megjegyzem, hogy az ifjú Kertész magaviseletből „jó” (2), kétszer pedig „példás” (1) érdemjegyet kapott.
Egy oldallal később az író megemlíti „50 éves érettségi találkozónk”-at, amelyre 1998-ban került sor. (I.m. 10. o.) Kertész tehát most is azt állítja, hogy 1948-ban érettségizett. Tavalyi cikkemben részletesen leírtam az 1948-as év történéseit, Kertész bukásait, s azt, hogy az 1948. december 10-én megtartott javító érettségi vizsgálaton Kertész Imre nevű jelölt nem jelent meg. Az iskolai anyakönyvek közokiratok, tehát azok közhitelességét senki sem vonhatja kétségbe.
Kertész a most közölt beszélgetésben megemlíti néhány tanárát is. „A hittant egy Pantó nevű pap oktatta a keresztény osztályban” – mondja az író. (Uo.) Hafner Zoltán helyében javítottam volna a katolikus hitoktató nevét, akit Pantol Mártonnak hívtak, s aki kora egyik jelentékeny papja volt (életútjának ismertetése azonban nem ennek a cikknek a tárgya). Nem tudom, miért említi őt Kertész, aki izraelita vallásúként más hittanra járt. Pantolról a katolikus lexikonban is olvasható, hogy a háború végén üldözötteket mentett. Amikor a most megjelent interjúban Kertész arról is beszél, hogy a keresztény tanulók hogyan szekírozták őket, zsidókat, eszembe jutott az 1945-ös gimnáziumi évkönyv egyik írása, amely a 199. számú Madách-cserkészcsapatról szól:
Kertész Imre azt állítja, hogy „szinte mindig megbuktam” (Uo.). Ez így nem igaz, csak 1945 után bukott meg néhányszor. Azt is állítja Kertész, hogy „verekedős, rossz fiú voltam”. (Uo.) Nem vonom kétségbe az író szavait, csupán megjegyzem, hogy az ifjú Kertész magaviseletből „jó” (2), kétszer pedig „példás” (1) érdemjegyet kapott.
Egy oldallal később az író megemlíti „50 éves érettségi találkozónk”-at, amelyre 1998-ban került sor. (I.m. 10. o.) Kertész tehát most is azt állítja, hogy 1948-ban érettségizett. Tavalyi cikkemben részletesen leírtam az 1948-as év történéseit, Kertész bukásait, s azt, hogy az 1948. december 10-én megtartott javító érettségi vizsgálaton Kertész Imre nevű jelölt nem jelent meg. Az iskolai anyakönyvek közokiratok, tehát azok közhitelességét senki sem vonhatja kétségbe.
Kertész a most közölt beszélgetésben megemlíti néhány tanárát is. „A hittant egy Pantó nevű pap oktatta a keresztény osztályban” – mondja az író. (Uo.) Hafner Zoltán helyében javítottam volna a katolikus hitoktató nevét, akit Pantol Mártonnak hívtak, s aki kora egyik jelentékeny papja volt (életútjának ismertetése azonban nem ennek a cikknek a tárgya). Nem tudom, miért említi őt Kertész, aki izraelita vallásúként más hittanra járt. Pantolról a katolikus lexikonban is olvasható, hogy a háború végén üldözötteket mentett. Amikor a most megjelent interjúban Kertész arról is beszél, hogy a keresztény tanulók hogyan szekírozták őket, zsidókat, eszembe jutott az 1945-ös gimnáziumi évkönyv egyik írása, amely a 199. számú Madách-cserkészcsapatról szól:
A 23 esztendős múltra visszatekintő s alakulása óta a róm. kat. hittanár vezetése alatt álló csapat célkitűzése az elmúlt vérzivataros tanévben is változatlanul az örök eszménykép: krisztusi alapon az emberebb ember és magyarabb magyar kialakítása volt. Ezt a célt az evangéliumi szellemben átélt tíz törvényünk útján a diákfantáziát lekötő, romantikus hátteret nyújtó cserkészpróbákon át igyekeztünk megközelíteni. Máskor a parancsnok rendezte a próbát színes mese keretében, most véres valóságok, rémes szörnyűségek sorozatával átvette a rendezést a világtörténelem, és a kiscserkészt, a gyerekembert a nagy Élet próbájára állította.
S a kérdés, mely hivatott dönteni elmúlt esztendők pedagógiai törekvéseiről, azok jelenben való időszerűségéről és jövőt biztosító hivatásáról, most ez: a csapat és a csapatban tömörült cserkészek megállták-e az Élet nagy próbáját? Igaz keresztények voltak-e akkor is, amikor torzkereszt jelvényekkel, álkeresztény jelszavakkal pogány orgiáját ülte a faji öntudat és ostoba gőg, amikor könnyű meggazdagodás reményében tobzódott a féktelen önzés és testvére: a kapzsiság? Nemesen emberek voltak-e akkor, amikor minden humánumot lábbal tiport az elvakult gyűlölet? És becsületes magyarok voltak-e akkor, amikor csalfa álomképek hazugságain tébolyult hangoskodók becstelenül elárulták múltunkat és kockára tették jövőnket?
Bátran valljuk Isten és ember előtt, a próbát kiálltuk. Mertünk magyarul érezni, gondolkodni, cselekedni, amikor idegen eszmeáramlatok sodrába kerültünk, és ha nem is tudtunk gátat vetni a mindent pusztulásba döntő áradatnak, magyarságunkat átmentettük, hogy legyen vetőmag új tavaszban a szörnyű, dermesztő tél után. Emberi jogokat tisztelve igyekeztünk mindig jót tenni és mindenkin segíteni, ahogy azt Krisztus iskolájában tanultuk. Tudtuk a tiszta lelkiismeret szavát követni, amikor ’inkább kellett engedelmeskedni Istennek, mint embernek’.
Tudjuk, súlyos szavak ezek. De tények hirdetik.
(A budapesti VII. ker. m. kir. állami gyakorló jellegű Madách Imre gimnázium évkönyve az 1944-45. iskolai évről az iskola fennállásának 64. évében. Bp., 1945, 13-14. o.)
Pantol Márton hitoktató és cserkészvezető írta a fenti szöveget, melyet ezúton küldök sok szeretettel Kertész Imrének.
A beszélgetés végén, az utolsó oldalon az író végre szót ejt az érettségi vizsgáról is:
A beszélgetés végén, az utolsó oldalon az író végre szót ejt az érettségi vizsgáról is:
Iskolába jártam, 48-ban érettségiztem hivatalosan, tizenkilenc évesen, mivel novemberi születésű vagyok, évvesztes.
(I.m. 14. o.)
Mit jelent az, hogy „48-ban érettségiztem hivatalosan”? Mi ennek az értelme? Van talán „nem hivatalos” vagy „félhivatalos” érettségi is? De olvassuk tovább, mit mond még az író:
Nem vettem komolyan az iskolát, szinte minden tantárgyból megbuktam. Mindig át akartak segíteni, mert Auschwitzból jöttem, és erről mindenki tudott. A matematika érettségim úgy zajlott, hogy a tételben szereplő szinusz, koszinusz és nem tudom még, minek a képletét fel sem tudtam írni a táblára, nemhogy megoldani, úgyhogy végül a tanár oldotta meg helyettem, így engedtek át.
(Uo.)
Itt megszakítom Kertész elbeszélését. Korábban már jeleztem, nem igaz, hogy „szinte minden tantárgyból” megbukott. A mennyiségtannal, természettannal valóban hadilábon állt (ezekből egyszer-kétszer megbukott), de állandó teljesítménye az elégséges volt.
Az utolsó gimnáziumi tanévben (félévben és év végén is) megbukott mennyiségtanból, aztán a pótvizsgát sikerrel vette, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban megtartott érettségin is elégségest kapott, tehát az ő megfogalmazásával élve „átengedték” (illetve átengedte Karádi László tanár úr, aki mellesleg a vizsgabizottság jegyzője volt). Magyarból viszont nem engedték át, s erről az apróságról Kertész Imre hallgat. Leírom újra, 1948 szeptemberében Kertész Imre az érettségi vizsgálaton magyarból megbukott (a vizsgáztató Kúthy Zoltán tanár úr talán nem tudta, hogy Auschwitzból jött), tehát az érettségi vizsga nem sikerült, Kertész nem kapott érettségi bizonyítványt.
S most olvassuk tovább, mit történt a matematika vizsga, a kegyes „átengedés” után:
Az utolsó gimnáziumi tanévben (félévben és év végén is) megbukott mennyiségtanból, aztán a pótvizsgát sikerrel vette, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban megtartott érettségin is elégségest kapott, tehát az ő megfogalmazásával élve „átengedték” (illetve átengedte Karádi László tanár úr, aki mellesleg a vizsgabizottság jegyzője volt). Magyarból viszont nem engedték át, s erről az apróságról Kertész Imre hallgat. Leírom újra, 1948 szeptemberében Kertész Imre az érettségi vizsgálaton magyarból megbukott (a vizsgáztató Kúthy Zoltán tanár úr talán nem tudta, hogy Auschwitzból jött), tehát az érettségi vizsga nem sikerült, Kertész nem kapott érettségi bizonyítványt.
S most olvassuk tovább, mit történt a matematika vizsga, a kegyes „átengedés” után:
Azt gondoltam, megpróbálok valami szakmát. Az egyik barátom javaslatára, aki a Teleki téren árult mindenfélét, megpróbálkoztam egy nyáron a borügynökösködéssel. Némi százalék fejében ötputtonyos tokajikat kellett volna eladnom, jártam is az üzleteket, de hiába. Egy helyen azonban adtak egy címet, hogy ott majd biztosan vesznek tőlem. Bementem a házba, koraeste volt, becsöngettem, sokáig nem jött ki senki, majd megjelent egy dúlt pár, látszott, hogy épp szeretkeztek. A férfi teljesen ki volt irulva, én meg csak habogtam: ötputtonyos tokajit tessék… Menjen a fenébe - mondta. /…/
Így ért véget. A következő nyáron betűszedőnek szegődtem el a Szikra Nyomdához, egy ismerősöm beszélt rá, ha jól emlékszem, Székely Andris. Hajnalban kellett kelni, borzasztóan unalmas volt, viszont amikor átmentünk a géptermen, a fiatal, csinos lányok a gépek előtt köpenyben, feszes ruhában, már érdekesek voltak, de maga a betűszedés nem ment. Úgyhogy ezt is abbahagytam, és utána már valahogy tényleg leérettségiztem.
(Uo.)
Ezzel ér véget a beszélgetés. Kertész elbeszélése itt már annyira zavaros, hogy szinte követhetetlen. Érettségi után („egy nyáron”?) borral házalt? Rendben. Aztán „a következő nyáron”…. De melyik ez a következő nyár? Ha saját bevallása szerint 1948-ban érettségizett, akkor csak az 1949-es nyárról lehet szó. De 1949 elején ő már saját, régebbi elbeszélése szerint is a Világosság című kommunista napilap munkatársa volt, rendre jelentek meg az írásai, tudom, mert olvastam őket. De akkor ki dolgozott betűszedőként a nyomdában? S miként kell értelmeznünk azt a szövegvégi, talányos kijelentést, hogy „utána már valahogy tényleg leérettségiztem”? Metaforikus, vagy szó szerint értelmezés a helyes válasz?
 |
Nem tudom. A Petőfi Irodalmi Múzeum által üzemeltetett digitális irodalmi akadémia honlapján olvasható hivatalos Kertész-életrajzban ez áll:
1945-ben hazatért Magyarországra. Ezt követően újságírással és fizikai munkával tartotta el magát. Felsőfokú végzettsége nincs.
Kertész sokszor megírta már, hogy miután 1950 végén elbocsátották a Világosság című kommunista napilaptól, egy ideig fizikai munkás volt. Arról viszont egy szót sem olvasunk a hivatalos életrajzban, hogy mikor és hol érettségizett (abból ugyanis, hogy valakinek nincs felsőfokú végzettsége, nem következik logikusan, hogy érettségivel, vagy akár nyolc elemivel rendelkezik).
Nem kellene ezt az ügyet egyszer már tisztába tenni? A most megjelent beszélgetés után a kitűnő irodalomtörténészre, Kertész Imre barátjára és szerkesztőjére, Hafner Zoltánra hárul a nemes feladat, hogy az író érettségijének a rejtélyét megoldja. Adva van egy titok, csak a nyitja hiányzik. Hafner Zoltán dolga igen egyszerű: meg kell kérdeznie a Nobel-díjas írót, mikor és hol tett érettségi vizsgát, mert a Madách Imre Gimnáziumban bukása miatt nem érettségizhetett. Ha Kertész 1948 után valamikor valóban tett javító vizsgát, s magyarból is átengedték, akkor van bizonyítványa is, s ebben az esetben a dokumentumot közzé lehetne tenni.
Korábbi írásomban csak annyit állítottam, hogy 1948-ban a Madách Imre Gimnáziumban Kertész Imre nem érettségizett. Ez tény. Hogy megkönnyítsem a kitűnő irodalomtörténész dolgát, közzéteszem a 795/1948. számú érettségi anyakönyv egyik oldalát, amely bizonyítja, hogy 1948. szeptember 6-án Kertész Imre a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban megtartott érettségi vizsgálaton megbukott, s javító vizsgára utaltatott. Tavaly novemberi dolgozatomban már megírtam, hogy az 1948. december 10-én megtartott javító érettségi vizsgálaton Kertész nem jelent meg. Tessék csak felütni 1254/1948. számú érettségi anyakönyvet. A javító érettségi vizsgára megjelent nyolc állampolgár között Kertész Imre neve nem szerepel.
A mellékelt dokumentumból megtudjuk, hogy a magyarból kapott szekundán kívül milyen érdemjegyeket gyűjtött be az érettségin Kertész Imre. Hozta a formáját, négy elégségest kapott, németből viszont felülmúlta önmagát (a nyolcadik év végén ugyanis ebből is elégséges volt).
Jó lenne tudni, vajon javított-e magyarból. Vagy a Nobel-díj ellenére az elégtelen ma is érvényes?
Bistrán Demeter
(Kuruc.info)
Kapcsolódó:
