Őszintén szólva, úgy tűnik, hogy mindazok, akik visszajöttek Oroszországból, azért beszélnek, hogy ne kelljen mondaniuk semmit sem... Visszatértek tele részletekkel a lényegtelen dolgokat illetően, de elkerülik a lényegest: nem mondanak semmit a zsidókról. A zsidó egy tabu azon könyvekben, melyeket elénk raknak. Gide, Citrine, Dorgeles, Serge stb. nem szólnak egy szót sem erről... Így hát csak gügyögnek... Azt a benyomást keltik, mintha elpattintották volna a hegedű húrját, mintha felfordították volna a tányért, de valójában nem törtek el semmit sem. Csalnak, toporognak körbe, ejtik a lényeges témát: a zsidót. Ez a tökéletes bűvészmutatvány bravúros... Van lent egy háló, ha valaki leesik, nem törik össze. Talán kificamodik valamije, de tapssal távozik... Dobpergéssel! Megbocsátunk, ne aggódj...!

Jelenleg az egyetlen fontos dolog az ügyek emberének, az írástudó értelmiséginek, a filmrendezőnek, a pénzembernek, az iparosnak, a politikusnak (akinek ez a legfontosabb), hogy ne szóljon rosszat a zsidókról. A zsidók a mi uraink – itt és ott, Oroszországban, Angliában, Amerikában, mindenhol! ...Legyen az bohóc, lázadó, vakmerő, antiburzsoá, a rossz hajthatatlan jobbítója... A zsidót nem érdekli! Ez mind szórakoztatás... Zagyvaság! De ne foglalkozz a zsidókérdéssel, mert gyorsan tűzre leszel vetve... Oly gyorsan, mint egy puskalövés, elérik, hogy bocsánatot kérj, így vagy úgy... A zsidó az arany királya, a bankban és a bíróságon... Vagy személyesen, vagy valakin keresztül. Mindent birtokol... A sajtót... A színházat... A rádiót... A képviselőházat... A szenátust... A rendőrséget... itt is, ott is... A bolsevik zsarnokság nagy feltalálói kieszközöltek ezernyi elborzadt sírást... ez közismert. Félelmet keltenek a szívben, de soha se látják őket a zsidók sejtburjánzásaként, hozzájárulva egy globális összeesküvéshez... Egy fura vakság... (Mindezen idő alatt fontos Hollywoodról informálódni, annak titkairól, szándékairól, urairól, univerzális reklámjáról, elképesztő ámításának piacáról... Herriot bemutatta nem kis részét a zsidó imperializmus fontos munkásságának.) (Trifles for a Massacre, 1937, 33.o.)

Ami effektíven karakterizálja a „haladást” a különböző társadalmakban, az évszázadok alatt, az a zsidók hatalomba való emelkedése, mindenféle hatalomba... Minden forradalom egyre növekvő státust adott neki... A zsidó kevesebb volt a semminél Néró idejében, ma már a mindenné válás folyamatában van... Oroszországban ez a csoda már bekövetkezett... Franciaországban majdnem... Miként lehet azt szovjetté és a Szovjetunió részévé tenni? Munkásokkal, kézi munkásokkal (a második nemzedékben legalább) mint a leglelkesebb sztahanovisták, és aztán az értelmiségiek, a zsidó bürokraták, kizárólag zsidók... Nincs több fehér értelmiségi! A fehér kritikusok lehetőségei nem léteznek már!... Ez minden kommunista forradalom alapvető irányvonala. A zsidó hatalomban maradhat azzal a feltétellel, hogy a párt értelmiségei zsidók, vagy legalább súlyosan elzsidósodott... Hozzámenve zsidó nőkhöz, félvérek, harmad-zsidók.. (Ez utóbbi a legelvetemültebb...) A jó megjelenés érdekében különböző jó megjelenésű árja figurákat megtűrnek, az idegenek előtti parádék miatt...[...] Azon kevés megmenekülője a tömeges feláldozásoknak, akik továbbra is a kormány bürokráciájában vegetálnak, a nagykövetségeken, napi szinten kell bizonyítsák abszolút, csúszómászó, legszélsőségesebb behódolásukat a zsidó ideál előtt, értve ezalatt a zsidó faj felsőbbrendűségét minden területen: kulturális, gazdasági, politikai... A zsidó egy diktátor a szíve mélyén, huszonötször rosszabb Mussolininél. A demokrácia mindig, mindenek felett nem más, mint a zsidó diktatúra fátyla. (i.m. 34.o.)

Nincs semmilyen faji kölcsönös támogatás. Nincs többé semmilyen misztikus közösség. A zsidók gyönyörűen úsznak ilyen szaros aknákban... Ez a hatalmas, örökös gyávaság, ez a kölcsönös árulás, a mindenki mindenki ellen eltölti őket örömmel és kielégíti őket... A gyarmatosítás a haszon forrásává válik. Erre alapozva, a francia paraszt megvesztegethetőségével, a zsidók kérlelik magukat, kizsákmányolva és spekulálva a rablás folyamata alatt... Beleesnek az abszurd gazemberség ezen környezetébe mint hiéna, mely ráveti magát a rothadó belekre... Ez a rothadás a lakomájuk, a gondviselésszerű részük. Csakis a teljes üszkösödés állapotában dicsőségesek... (i.m. 48.o.)

Érdemes megjegyezni, hogy Franciaországban senki se bántotta őket... Gazdagodtak és gyarapodtak, elfoglalták mind a legfelsőbb pozíciókat... Nagyon liberálisan bántak velük, egészen az alsónadrágjaikig, de most nézd miként viselkednek! Patkányok zajos csoportja, elviselhetetlen, kibírhatatlan ellenségek... A zsidó faj nagy mártíromsága egy fenomenális szemfényvesztés... Mely hat a keresztényekre, akik mindig megtéveszthetők, madáragyúak és lelkes önfeladók... Kétmilliónyi mártír csak Franciaországban, ez egy jelentős hatalmat alkot! Legyőzhetetlent, az igazat megvallva... Ha egyszer biztos fogást találnak a csontjainkon, ha egyszer megpuhították jó szíveinket, ha egyszer biztosak abban, hogy az utolsó sejtjeinkig birtokolnak minket, akkor vedlenek át despotákká, a legarrogánsabbá és legarcátlanabbá, melyet a történelem valaha látott. (i.m. 51.o.)

A zsidó 85% hősködés és 15% forró levegő! Az árjában nincs hősködés... Ő bátor a háborúban... Szerény a normális életben... Egy birka. És mi az, amitől szégyenkezik? Mert szégyenkezik! Csettintésre! Szégyelli a saját fajtáját! Elhitettek vele, amit csak akartak... Jobban mondva, mindent, amit a zsidók akartak. Ami a zsidókat illeti, nem szégyenkeznek saját zsidó fajtájuk miatt, ellenkezőleg, a mindenit! Nem szégyellik a körülmetélést sem! [...] Számukra zsidóságuk nem hiba, ellenkezőleg, az a büszkeségük és örömük, végső tiszteletlenségük, mániájuk, vallásuk, folyékony nyelvük, elmeállapotuk, zsarnokságuk, fantasztikus zsidó kiváltságaiknak teljes arzenálja... Mint ezen világ urai, a zsidók szándékoznak zsidó urai maradni ezen világnak, despotái, egyre fokozottabban... Számunkra a »fajok mítosza« egy előítéletes valami! Seggbe dug minket, amiért mi széttárjuk hátsónkat szélesre, mialatt belénk rakják és élvezkednek. Egy árjához hasonlóan kell valakinek olyan gügyének lennie, hogy ne ismerje fel ezen jellemvonásokat, melyek oly messzemenően egyértelműek, a zsidókat illetően, mely birtokol minket, mely összezúz minket, és amely véresre sért minket minden lehetséges, elképzelhető módon... A zsidó birtokolja a gójt a beleinek legaljáig, a csigolyákig, bizalmasan, erőmegfeszítés nélkül, hiúságára és parasztosságára hatva... A zsidó győz minden alkalommal. Az árja, olyan érintetlenül, olyan durván, a zsidó által egy úgynevezett kritikussá vált, bizalmatlan és hajlamos a fajtestvéri hírnévvesztésre, tulajdonképpen automatikusan hajlamos a fajtestvéri pusztulásra, és sose az egész zsidó fantazmagória elpusztítására. Az árja már nem más, mint a zsidó majma. Grimaszol parancsra. Manapság még a legtompább gój is felháborodik, felhorkan, amikor a zsák legalján talán még megmaradt faji ítélkezés pár darabjával szembesül... Zavarodottá válik és agonizál amiatt, hogy nem eléggé naprakész, modern, liberális, globális, otthonos, demokratikus, végtelenül kifinomult és politikailag felszabadult, mely tulajdonképpen annyit tesz, hogy a zsidók által elégségesen beállított, teljesen uralt, atomizált, terheletlen, izzadt, és elnégeresített, szemöldökének minden szőrszáláig, minden csepp spermájáig, minden belsőszervének hártyájától kenyerének rozsáig... [...] A zsidók számára, a zsidók által, semmi se lehet eléggé gusztustalan, szaros... (i.m. 94.o.)

Ha saját népe, fajtestvérei egy specifikusan árja boldogtalanságról panaszkodnának neki, csak figyeld meg miként söpri le azt! Azonnal utálni fogja őket a panaszaikért, csak amiatt szigorúan elítéli őket... Utálni fogja őket arcátlanságukért, külsejük miatt, trükkjeik miatt... Csak a zsidók boldogtalansága érinti meg őt, naná! Beveszi azon »atrocitások« meséjét kétség nélkül, ellenállás nélkül, szkepticizmus nélkül. Lenyeli egészben. Ezen zsidó vajúdási fájdalmak egy legenda részévé váltak... Az egyetlen legendává, amiben az árja még hinni tud... Egy felsőbbrendű csoda! Mindig, amikor a zsidó tolvaj, a zsidó fosztogató segítségért kiált, az a hülye árja máris ugrik... Bégetve, bukdácsolva... Egy ízes falatért! Így sikerült a zsidóknak a világ vagyonát, annak aranyát birtokba venniük. Az agresszor az, amely a leghangosabban felsikolt, miközben a torkot vágja! A trükk olyan öreg, mint Mózes! Mindig működik. És ugyanilyen bizonyossággal a zsidó volt az, rajtakapva, aki méltónak talált minket az özönvízre, minden özönvizek legnagyobbjára. A zsidó úszásra készteti a világot, miközben ő felugrik a bárkára, hogy bőrét mentse. Az emberek nem látják a zsidót, nem jobban, mint amennyire a közkatonák beleszaladnak a tábornokokba a háború alatt. És azon tábornokok, akik a közkatonát a fegyver felvételére kötelezték, azok bizonyosan a »zsidók tábornokai« voltak, a zsidók eszközei... (i.m. 96.o.)

A zsidók kolosszális trükkje azzal jár, hogy fokozatosan elvesznek a tömegektől valamit, aztán az őshonos művészektől is, a minden ízlés, az őshonosok saját fajtársaik felé irányuló mindennemű önkifejezésének és kommunikálásának lealacsonyításával, melynek köszönhetően újraébreszthetne bennük az valamiféle autentikus érzést. [...] Kifordították a fehérek ízlését oly mélységesen, olyan szintre, ahol a francia ma már a hamisat részesíti előnyben az autentikus helyett, a grimaszt az érzékletesség helyett, a hülye gúnyt az egyenes érzés helyett. Nincs messze az idő, amikor a francia majd Couperintől is elpirul majd. A modern zene csak tamtam átmenet... A zsidó nigger az, aki kitapogatja rajtunk, hogy mennyire rohadtunk és degenerálódtunk el, árja érzékünk mennyire négeresedett el... Majd mindezen nigger zsidók, miután elrobotosítottak és sztahanovistákká tettek bennünket, majd elérkezettnek látják az időt arra, hogy ránk ömlesszék az összes többi szemétszerű portékájukat, mely így már megfelel koszos rabszolgáknak, mint amilyenek mi vagyunk. (Csak nézd meg Oroszországot.)

Onnantól kezdve, a nagy terveik tökéletes felismerésével, a zsidók képesek lesznek saját sebezhetetlenségük tudatával működni. A rendőrségen, az aranyon keresztül, kézben tartanak majd egy teljes rabszolgaságot. Visszatérünk a nagy zsidó fáraók idejébe. A zsidók talpa alatt nem leszünk mások, mint prosztatarákos állatok intenzív kiterjedése, óriásplakátokkal verve. (i.m. 135-136.o.)

A zsidó sose fog beilleszkedni, majmol és gyűlöl. Csakis goromba utánzásnak szenteli magát, lehetséges következmények nélkül. Afrikai idegei mindig többé-kevésbé »galvanikus« lévén, a zsidóban az érzéknek mindössze egy erősen vulgáris hálózata található, egyáltalán nem fejlett az emberi skálán; mint mindazokéi, akik a forró országokból származnak, ő korai, a fortélyos felépítés embere. Nem arra termett, hogy nagyon messze vagy hosszú távra emelkedjen szellemileg... A zsidó költők nagyon ritkák, és mind az árja irodalmiság ismétlői... Egy született trükköző, a zsidó érzéketlen. Csak örökös bohóckodás és szimulálás epizódjaiban tűnik fel, grimaszolás, utánzás, paródia, színlelés, mozgóképi hatások, hű reprodukciók, blöff és arrogancia. Saját húsában is csak egy nigger teljesen kezdetleges érzékszervével rendelkezik az érzés kifejezésére, megadva neki egy trehány egyed érzelmi egyensúlyát. A zsidó niggerét. (i.m. 138. o.)

Megtanultam nagyon korán életemben, hogy zsidó vagyok, és hogy van egy »zsidókérdés«. Következésképpen megtanultam azt is, hogy a zsidók mint csoport, nem viselkednek normális emberként, másként mondva, nem úgy, mint az állampolgárok többsége.

[...]

Ez egy olyan érzelem, ami bele van nevelve a fiatal zsidókba onnantól, hogy megtanulnak beszélni, és amely jelen van az ezt követő vallásos oktatásban, hogy sose engedjék meg nekik, hogy elfelejtsék: ők mások, mint a nem zsidók. [...] Meggyújtottam a gyertyákat és énekeltem:

»A mártír faj gyermekei
Szabadon vagy láncra verve
Ébredjetek a dalunk visszhangjára
Akárhol is legyetek szétszórva a földön«

A »mártír faj gyermekei«-nek témája megmaradt bennem, újra és újra, egészen addig, ameddig annak az érzülete nagyon gyorsan és nagyon súlyosan belém nem hatolt. »Elnyomott nép«, »mártír«, »előítélet«, »üldöztetés«: ezek voltak majdnem az első szavak, melyeknek megértettem a jelentését. Ha a fiatal nem zsidók zsidónak neveztek, nagy gondossággal lett nekem elmagyarázva otthon, hogy ezzel sértegetni akartak, és hogy a világ nem szereti a zsidókat. Az útbaigazítás, amit otthon kaptam, sose engedte, hogy elfelejtsem a múltat. Minden fiatal zsidónak át kell esnie azon az üldöztetésen, amit népük elszenvedett az elmúlt háromezer év alatt.

[...] A vasárnapi iskolában, otthon, mialatt más gyerekek történeteket, meséket hallgattak, vagy a katonáikkal játszottak, én a spanyol inkvizícióról tanultam, a zsidók bebörtönzéséről, gettósításáról.

Számomra, ahogy oly sok más zsidó gyerek számára is, ez egy üldözési mánia kialakulásához vezetett, mely egyre csak mélyült, ahogy nőttem fel. Nem sokat tanultam a judaizmus vallásos elveiről, de nem mulasztottam el semmit, amikor olyanról volt szó, mint a Dreyfus-ügy, a Ku Klux Klán, ennek-annak a klubnak a kirekesztése, vagy ezé-azé a hotelé, az egyetemi kvóták. Ez egy olyan felépített tudat, mely jobban, mint bármi más, a mai zsidónak ad egy zsidó önérzetet, mert sokkal nagyobb tudatossággal tekintünk az ellenünk vétett rossz dolgokra, mint saját vallásunkra. Az üldöztetéses bajunk gátat szabott a szomszédainkkal való kapcsolatunknak. A zsidó, aki elbukik egy vizsgát vagy ügyletet, vagy aki hiába akar elérni egy pozíciót, vagy egy klubhoz akar csatlakozni sikertelenül, felsír: »Ez diszkrimináció! Ez azért van, mert zsidó vagyok!«

Ennek számtalan példáját lehet felsorolni, az izraeliták minden típusára és korosztályára vonatkoztatva. Mert akkor is, ha sokszor az antiszemitizmus közrejátszik, mindössze az marad, túl gyakran, az állítólagos faji előítélet tulajdonképpen egy legitim önvédelmi reflex egy egyén ellen irányulva. A nem zsidók nagy része racionális, egyéniségük alapján hajlamosak megítélni az embert. A zsidó az, aki a félreértést kiprovokálja azzal, hogy érzékenysége mindig készen áll.

Egy személy, akit az üldöztetési kór irányít, mindig megszállottja a pofonért pofont vak vágyának. Egy nem zsidó jelenléte egy zsidó ünnepségen azok által van kritizálva a leginkább, akik a legszenvedélyesebben akarják, hogy a nem zsidók befogadják őket.

Ezen mártírkomplexus bizonyos következményei hosszútávúak és mindig egy visszafordíthatatlan előítéletet eredményeznek a zsidó egyén ellen. Károsak még a legjobb indulatú nem zsidók között is. A zsidó, miután beteges érzékenységet mutat a zsidósága kapcsán, a nem zsidóban azt eredményezi, hogy az visszafogja magát az adott ügy kezelésétől, mert attól tart, hogy antiszemitának tartják. Így a zsidó elesik annak a hasznától, amit a különbségek komoly vizsgálata jelentene, mely különbségekből az előítéletek is születnek. (i.m. 184-186.o.)

Úgy érzem, hacsak meg nem őrültem, hogy a dolgok még fordulhatnak perverzebbre is. Ultraszadizmus. Nagyon közel érzem magam Hitlerhez és minden némethez, olyanok, mint a fivéreim, jó okuk van rasszistának lenni. Nagyon bánnám, ha megvernék őket. Úgy vélem az igazi ellenségeink a zsidók és a francia szabadkőművesek, a következő igazi háború köztünk és a zsidók, illetve francia szabadkőművesek között zajlik majd, a jelenlegi háború nem helyes. Bűnnek tartom arra kötelezni az embereket, hogy saját fajtájuk ellen ragadjanak fegyvert, akik nem kérdeznek semmit se tőlünk, csak hogy a gettórablókat boldoggá tegyék. Ez igazán a végső beledőlés a teljes romlottságba. (L'École des cadavres, 1938, 119.o.)

Szerintem az olasz antiszemitizmus egy kicsit erőtlen, egy kicsit túl gyenge számomra, nem elégséges. Szerintem veszélyes. A különbség a jó zsidó és rossz zsidó között? Semmi. Vannak lehetséges zsidók, akik hazafiak, és lehetetlen zsidók, akik nem hazafiak? Micsoda vicc! Elválasztani a búzát a pelyvától! Mihelyst elkezdünk diszkriminálni, liberális eltérések, árnyalatok, »méltányos« intézkedések, vulgarizációk, gügyögések, retorika, lószar, mindez »latinizmus«. [Charles] Maurras a holdon is túl. Haszontalan mindez.

A zsidó a csúcson volt, mióta hagytuk, hogy összekuszálja a dolgokat, megadtuk nekik az szóbeli igazolásokat... Az a munkájuk: szóbeliség.

A zsidónak mindig igaza van. Ez az alapelv.

Mindig igaza lesz, százezerszer okból kifolyólag, minden alkalommal jobban, hogy veled maradjon, hogy várj, hogy még tovább várj, aztán egy nap, derült égből, kirúg, két év múlva, tíz év múlva, húsz év múlva... A történelmen keresztül a zsidók azt mondták: »minden alkalommal, amikor egyezkedsz a zsidóval, a zsidó kerül ki abból győztesen a gój pedig összeomlik«. Klasszikus. Nem állíthatod meg. Meg akarsz szabadulni a zsidóktól, de nem akarsz megszabadulni a zsidóktól. Aki el akar érni egy célt, kell hogy akarja annak az eszközét is, nem csak fél eszközt. Tesz a sebész különbséget a jó és rossz mikrobák között? Azok között, amelyeket hagyhat ott lebegni a műtőasztalon, ártalmatlan mikrobák, melyek »nem veszélyesek«, a bosszantó organizmusok és azok között, melyeket azonnal el kell pusztítanod, forralnod és teljesen kiiktatnod, hogy elkerüld a legrosszabb betegségeket és halálos vérmérgezést? Nem, ez a hozzáállás alkalmatlan és káros lenne. Sterilizálnia kell minden eszközét a műtét előtt, nem aközben, húsz percet azzal töltve, hogy precízen végigmenjen rajtuk egyenként. Ez a sebészet ABC-je.

[...]

Ami Olaszországban és Franciaországban a zsidókkal történni fog, az teljesen ugyanaz, ami a tragikus »álfertőtlenítés« kapcsán történik. Egyszerű ezt látni. Azt tettetve, hogy megszabadulunk a zsidóktól: ezek a gyenge, mérsékelt, irodalmi, puha antiszemiták, akik cenzúrázzák magukat sokszor nem segítenek egyáltalán. Ha meg akarsz tisztítani egy hajót a patkányoktól, vagy házat a csótányoktól, nem végzel félmunkát, csak az első emeleten, máskülönben egy hónapon belül tízszer annyi patkánnyal és hússzor annyi csótánnyal lenne dolgod.

A zsidóellenes irányelv Olaszországban Maurras által, mely létezik, nem ér sokat számomra. Nem hatásosak, fantáziák, írásbeli fertőtlenítések. Eléggé meg vagyok győződve afelől, hogy ezzel csak a zsidót segítik.

Az ősi és jelenkori történelem elénk tárja, hogy ez a hamis zsidóellenesség nem hoz semmi hasznot! Csak nézd meg az eredményét! (i.m. 153-154. o.)

A díjnyertes novellaíró és kritikus Jacobson az A velencei kalmárt választotta, Shakespeare egyik legvitatottabb művét, melyet antiszemitának lehet tartani. »Egy angol novellaíró számára Shakespeare az, ahol ez mind kezdődik. Egy angol novellaírónak, aki éppenséggel zsidó, A velencei kalmár az, ahol mindez megtorpan«, mondta Jacobson.

 »Csakis egy bolond gondolná, hogy mindez bármit is hozzáad Shakespeare-hez. De Shakespeare talán sose találkozott zsidóval; a holokauszt nem történt még meg, az antiszemitizmus nem rendelkezett névvel. El tudja valaki mondani ugyanezt a történetet ma, amikor minden utalás más tartalommal bír? Ez egy kihívás. Remegek előtte.«

Az aktivista, és a Franciaországból a második világháború alatt deportált zsidók családjainak szószólója, Serge Klarsfeld követelte a Gallimardtól [kiadótól], hogy állítsa le a gyűjtemény kiadását. Frederic Potier, Franciaország kormányának a rasszizmus, antiszemitizmus és LGBT-gyűlölet elleni küzdelemmel foglalkozó delegáltja a könyvkiadót a szövegek újraközlésének kockázataira figyelmeztette, és »garanciát« kért arra vonatkozóan, hogy a könyv kritikai megjegyzésekkel lesz ellátva.

Serge Klarsfeld, Franciaország legismertebb nácivadásza és a Franciaország Zsidó Deportáltjainak Fiai és Lányai szervezet alapítója, azt követelte, hogy a röpiratok kiadását állítsák le. Arra Céline 105 éves özvegye adott engedélyt.

»Szándékomban áll megtenni mindent, amit tudok, hogy megakadályozzam ezt«, mondta a Bibliobsnak. »Törvények vannak arra, hogy meggátoljuk az antiszemita megnyilvánulásokat. Számomra lehetetlen, hogy újra kiadják Céline ezen szövegeit, aki borzalmas módon szólított fel a zsidók gyűlöletére. Felelőtlenség lenne.« [...]

A CRIF, az ország legfőbb zsidó csoportokat tömörítő szervezete szintén ellenzi a három röpirat újrakiadását, melyeknek címei: »Adalékok egy vérontáshoz«, »A tetemek iskolája« és »Egy szép felfordulás«. »Sokan közülünk jogosan aggódunk amiatt, hogy ezek a szövegek, melyek a zsidók és más csoportok elleni gyűlöletre uszítanak, szabadon hozzáférhetők lesznek Franciaország területén«, mondta.

Ötven évvel 1961. július 1-i halála után, a francia modernista szerző és vehemens antiszemita Louis-Ferdinand Céline még mindig vitatott. Az előző év januárjában Franciaország Kulturális Minisztériuma megkísérelte »megünnepelni« Céline-t annak évfordulóján, de az zátonyra futott, miután Serge Klarsfeld rámutatott, hogy Céline nem csupán olyan elismert mérföldköveknek volt a szerzője, mint a 1932-es Utazás az éjszaka mélyére, és az 1936-os Halál hitelbe, de három hosszas antiszemita irományé is, melyeket a második világháború előtt adott ki, és amelyek, amint azt Pierre Assouline író megjegyzi, a zsidók ellen »valóságos gyilkosságra való felhívások« voltak.

A novellaíró Catherine Clément lemondott Franciaország Nemzeti Megemlékezések Bizottságában betöltött posztjáról, ezzel tiltakozva Céline hivatalos megünneplése ellen, mely országszerte nagy zajt eredményezett és Céline nevét végül levették a 2011-ben elismert kulturális személyek listájáról.

A francia író, Céline antiszemita szövegeinek kiadását elvetették a kibontakozott felháborodást követően

A francia könyvkiadó, a Gallimard elvetette tervét a vitatott író késő ’30-as évekbeli esszéit összegyűjtő könyv kiadása kapcsán, miután az felháborodást váltott ki. Franciaország leghíresebb könyvkiadója meghajlott a nyomás alatt és felfüggesztette terveit a gyűjtemény újrakiadását illetően, mely Louis-Ferdinand Céline erőszakosan antiszemita röpiratait tartalmazta volna. A Gallimard felháborodást váltott ki a múlt héten, amikor felfedte, hogy szándékában áll egy ezeroldalas összefoglalót kiadni a vitatott író esszéiből, melyeket a késő ’30-as években írt.

A francia jogász és nácivadász Serge Klarsfeld jogi lépésekkel fenyegetett ennek megállítása érdekében, mondván hogy Céline »hatással volt a kollaboránsok egy egész nemzedékére, akik a francia zsidókat a halálba küldték«.

De csütörtökön a Gallimard elárulta az AFP-nek, hogy félreteszi terveit a szövegek teljes kiadását illetően.

»Felfüggesztem a projektet, miután úgy ítéltem meg, hogy a feltételek nem adottak egy megfelelő módszertani és történelmi munka elvégzésére«