A jobbikossággal, Vona szekerének tolásával és emiatt cigányellenességgel igazán nem vádolható Magyar Nemzet alábbi, az Interneten először nálunk olvasható (saját szkennelés) cikkének legfontosabb megállapítása:
"Bőcsön csak keveset tartózkodtunk; ott egyenesen kettévágta a Hernád a falut. Egy polgárőr kérésére a Sajólád felőli oldalra tekintettünk. „Idilli" kép: helyi cigányok egy csoportja védekezés helyett egy hosszú nyelű, hatalmas hálóval gyakorolta az orvhalászatot."
"Bőcsön csak keveset tartózkodtunk; ott egyenesen kettévágta a Hernád a falut. Egy polgárőr kérésére a Sajólád felőli oldalra tekintettünk. „Idilli" kép: helyi cigányok egy csoportja védekezés helyett egy hosszú nyelű, hatalmas hálóval gyakorolta az orvhalászatot."
Ehhez nem kell különösebb kommentár. Ahogy az a háborúkban is kiderült (kötelező olvasmány ITT), a cigányokat nemcsak hogy el kell tartanunk, a bűnözésüket eltűrnünk, még a vész idején sem állnak mellénk, segítenek nekünk. Minta-állampolgárok, na.
Összefogás a rendkívüli ár ellen
Méltó feleletül a Hernád, a Bódva és a Sajó parttalan áradására, az önzetlen, áldozatvállaló segítő szándék is „kiáradt" a természeti csapás sújtotta borsodi térségben. így mégsem egészen a rohanó víz volt az úr e vidéken. A szemtanúnak éppoly megrendítő volt a veszélyeztetett lakosok otthonukhoz való ragaszkodása, mint a szakadatlan küzdelem egy-egy településért, utcáért, házért — és persze emberéletek ezreiért.
Állandó fogócska az utakat is átlépő, tébolyult folyóvizekkel - ezzel kellett szembesülnie a a Borsodba érkezőknek. Munkatársaink is többször vizek által ideiglenesen elzárt területekre kerültek. Egy ízben - Bőcsről, ebből a Hernád menti, de már a Sajóhoz közeli falucskából - Szerencsen, Tokajon át Nyíregyházáig kényszerültünk hatalmas kerülőutat tenni, hogy visszatérhessünk Miskolc közelébe. Cikázó autóutunk kán azt láttuk: a folyó vagy patak menti települések szinte mindegyike legalább részben víz alatt. Volt, ahol a falu közepén iramodtak ötven-száz méter szélességben a kegyetlen hullámok. A szántóföldeken kevés helyen lehetett eldönteni, belvíz-e vagy árvíz, amiben az - egyébként immár felhőtlen - ég tükröződik hektárok százain
át.
Még az egyetlen lehetségesnek látszó irányból, Ongaújfaluról sem tudtunk autóval eljutni a Hernád és a Vadász-patak szorításában fuldokló Ócsanálosra. Egy teherautó platójára azonban felkapaszkodhattunk, de csak saját felelősségre. A fuvaros figyelmeztetőleg mutatott az árokba fordult honvédségi
járgányra. Egy víz alá került szakaszon a sodrás siklatta ki. Mi egy kupacnyi vizes sóder tetején utaztunk - sikerrel - a pár száz fős faluba, ahol lassan már nincs mivel megtölteni a homokzsákokat. Márpedig ez a szombat arról szólt, hogy az iménti gátszakadás után - ami által a folyó a külterületeket ellephette - a belső körgát szivárgása miatt már vízben álló házak is megkapják-e a kegyelemdöfést.
Bár Ócsanáloson nincs cigány kisebbség, most a nyomorúságos körgáton ebből az etnikumból is
sok fiatalt láttunk. Jászapátiból, Kunhegyesről érkeztek, munkaügyi központok szervezésében (Kuruc.info: értsd: nem maguktól, a saját elhatározásukból jöttek, hanem ideküldték őket...) adogatták egymásnak a zsákokat. Egy helyi emberrel, Farkas János húsbolti eladóval sétáltunk végig a körgáton, hogy lássuk, mi a helyzet beljebb a faluban. Elöntött kertű házakhoz értünk, majd egy tavacskához, amelynek peremén egy kocsma, egy bolt és egy buszvégállomást jelző tábla.
- Hát ez volt a mi kis faluközpontunk - közölte kísérőnk. - Csak azt nem értjük, hogy két-három napja miért nem raknak ide egy szivattyút sem.
Egy közeli lakó, a nyugdíjas Sarai Istvánné nem sok reményt táplált az iránt, hogy vert falú otthona túléli a helyzetet. Az ötvenes éveit taposó Kiss Sándor kertjében a szomszéd elmosott kukoricatárolójának lécei úszkáltak.
Nem hagyják el házukat
Mégse hallgatott itt senki a szombati hangszóró szavára. Ócsanálos lakossága szinte teljes egészében a helyén maradt. Fiatalabbja a gáton, az idősek a házban vagy a ház előtti padon, elszántan és komoran...
- Lehet, hogy hasonló helyzetben én is a vagyontárgyaim mellett maradnék, amíg lehet. Az, hogy a lakosság itt van, számunkra kifejezetten ösztönző - mondta a körgáton elszánt munkát végző készenléti rendőrök vezetője, Kiss Imre ezredes. Ők százan, mellettük katonai rohamlövészek ötven fővel képviseltették magukat.
A szintén Hernád menti Gesztelyre úgy autóztunk el Onga felől, hogy tudtuk, visszatérés a 37-es úton nincs, mert nagy darabon elnyelte a vízfolyás. Gesztelyen egy kisebb településrészt védő homokzsákvédfal szakadt át akkoriban; négy ház összeomlott, egy megdőlt. A tét immár a falu nagyobb, központibb része volt. Nemcsak azért, mert a Hernád 5,2 méteres mélységgel épp akkor döntötte meg a korábbi rekordot.
- Képtelenség, hogy nekünk csak olyan gátunk van, ami a szántóföldeket védi, nem a falut - rázta fejét Hompoth Imre gesztelyi polgármester. Csak az ő magyarázatával láthattuk meg, hogy a tengeráradatban hol is lehet a folyómeder és hol az ötvenes évekbeli gát. Nos: a Hernád medrének a túlsó, nem pedig a falu felőli oldalán.
Kettévágott falu
Bőcsön csak keveset tartózkodtunk; ott egyenesen kettévágta a Hernád a falut. Egy polgárőr kérésére a Sajólád felőli oldalra tekintettünk. „Idilli" kép: helyi cigányok egy csoportja védekezés helyett egy hosszú nyelű, hatalmas hálóval gyakorolta az orvhalászatot. Hernádnémetin átautózva ilyen bolti feliratot láttunk, egy furcsa, szezonális konjunktúra jeleként: „Esőkabát, gumicsizma érkezett!"
Hihetetlen, de Sajóecsegen nincs gát. Pedig a szűk Borsodi- medencében, végzetesen közel a Sajó és a Bódva-patak összefolyásához található ez a falu - a múlt hét vége egyik legdrámaibb küzdelmének helyszíne. Az Állomás utca elején emberekkel zsúfolt homokzsáktöltő-bázis. Száz méterrel beljebb az utcát már víz borította. Ahol még gumicsizmával megjárható volt a szennyes áradat, a kerítése előtt álldogáló nyolcvanhárom éves Papszász Józsefhez odalépett egy rendőr. Az öreg értésére adta, hogy nem kívánja elhagyni házát, és aláírta a papírt, hogy saját felelősségére marad az életveszélyes helyen. Kertjét még védi a kerítése magas kőalapja. Csakhogy a Sajó így is felnyomta a talajvizet a fúrt kútból és az emésztőből.
- Hogyan viseli ezt a helyzetet? - kérdeztük, miután megmutatta elpusztult veteményét, fürdővé vált pincéjét. A hajdani egyéni gazda, aki csak a Kádár-kor kíméletlen mezőgazdasági adói idején hagyott fel a paraszti élettel, derűs hangon lép túl fájdalmán:
- Ismerem én a nehéz időket, a Rákosi-rendszerben az utolsó szem búzánk is a terménybeszolgáltatásra ment!
Lemezlovas a gátakon
Egy univerzális földmunkagép kezelője, Simkó Zoltán felvett a járgányára, hogy meglássam az utcának azt a szakaszát, ahol több száz méter szélességben hömpölyög az ár. A segítők - a büntetésvégrehajtástól kivezényeltektől az önkéntesekig - az ottani védművet igyekeztek megerősíteni. Tovább nem merészkedhettünk: sofőröm kilenc és fel tonnás gépét is arrébb tudta már tenni a sodrás. Egy érkező homokrakodó gép kotrókanalában komor arcú emberek szorongtak. Ők az Ecsegről kitelepített kétszáz lakosból egy „fürt". A kanálban utazók átszálltak egy Chevrolet KI 30-as, kiszolgált amerikai katonai jármű rakterébe. Gácsi Attila „Pilóta", 31 éves miskolci egyetemi diszkós vezette hobbi járművét. Fülkéjébe kéredzkedve megtudtuk: öt napja itt van, egy-két órát ha aludt. Azóta hordozza egyik felől a homokzsákokat, másik felől az embereket.
Összefogás a rendkívüli ár ellen
Méltó feleletül a Hernád, a Bódva és a Sajó parttalan áradására, az önzetlen, áldozatvállaló segítő szándék is „kiáradt" a természeti csapás sújtotta borsodi térségben. így mégsem egészen a rohanó víz volt az úr e vidéken. A szemtanúnak éppoly megrendítő volt a veszélyeztetett lakosok otthonukhoz való ragaszkodása, mint a szakadatlan küzdelem egy-egy településért, utcáért, házért — és persze emberéletek ezreiért.
Állandó fogócska az utakat is átlépő, tébolyult folyóvizekkel - ezzel kellett szembesülnie a a Borsodba érkezőknek. Munkatársaink is többször vizek által ideiglenesen elzárt területekre kerültek. Egy ízben - Bőcsről, ebből a Hernád menti, de már a Sajóhoz közeli falucskából - Szerencsen, Tokajon át Nyíregyházáig kényszerültünk hatalmas kerülőutat tenni, hogy visszatérhessünk Miskolc közelébe. Cikázó autóutunk kán azt láttuk: a folyó vagy patak menti települések szinte mindegyike legalább részben víz alatt. Volt, ahol a falu közepén iramodtak ötven-száz méter szélességben a kegyetlen hullámok. A szántóföldeken kevés helyen lehetett eldönteni, belvíz-e vagy árvíz, amiben az - egyébként immár felhőtlen - ég tükröződik hektárok százain
át.
Még az egyetlen lehetségesnek látszó irányból, Ongaújfaluról sem tudtunk autóval eljutni a Hernád és a Vadász-patak szorításában fuldokló Ócsanálosra. Egy teherautó platójára azonban felkapaszkodhattunk, de csak saját felelősségre. A fuvaros figyelmeztetőleg mutatott az árokba fordult honvédségi
járgányra. Egy víz alá került szakaszon a sodrás siklatta ki. Mi egy kupacnyi vizes sóder tetején utaztunk - sikerrel - a pár száz fős faluba, ahol lassan már nincs mivel megtölteni a homokzsákokat. Márpedig ez a szombat arról szólt, hogy az iménti gátszakadás után - ami által a folyó a külterületeket ellephette - a belső körgát szivárgása miatt már vízben álló házak is megkapják-e a kegyelemdöfést.
Bár Ócsanáloson nincs cigány kisebbség, most a nyomorúságos körgáton ebből az etnikumból is
sok fiatalt láttunk. Jászapátiból, Kunhegyesről érkeztek, munkaügyi központok szervezésében (Kuruc.info: értsd: nem maguktól, a saját elhatározásukból jöttek, hanem ideküldték őket...) adogatták egymásnak a zsákokat. Egy helyi emberrel, Farkas János húsbolti eladóval sétáltunk végig a körgáton, hogy lássuk, mi a helyzet beljebb a faluban. Elöntött kertű házakhoz értünk, majd egy tavacskához, amelynek peremén egy kocsma, egy bolt és egy buszvégállomást jelző tábla.
- Hát ez volt a mi kis faluközpontunk - közölte kísérőnk. - Csak azt nem értjük, hogy két-három napja miért nem raknak ide egy szivattyút sem.
Egy közeli lakó, a nyugdíjas Sarai Istvánné nem sok reményt táplált az iránt, hogy vert falú otthona túléli a helyzetet. Az ötvenes éveit taposó Kiss Sándor kertjében a szomszéd elmosott kukoricatárolójának lécei úszkáltak.
Nem hagyják el házukat
Mégse hallgatott itt senki a szombati hangszóró szavára. Ócsanálos lakossága szinte teljes egészében a helyén maradt. Fiatalabbja a gáton, az idősek a házban vagy a ház előtti padon, elszántan és komoran...
- Lehet, hogy hasonló helyzetben én is a vagyontárgyaim mellett maradnék, amíg lehet. Az, hogy a lakosság itt van, számunkra kifejezetten ösztönző - mondta a körgáton elszánt munkát végző készenléti rendőrök vezetője, Kiss Imre ezredes. Ők százan, mellettük katonai rohamlövészek ötven fővel képviseltették magukat.
A szintén Hernád menti Gesztelyre úgy autóztunk el Onga felől, hogy tudtuk, visszatérés a 37-es úton nincs, mert nagy darabon elnyelte a vízfolyás. Gesztelyen egy kisebb településrészt védő homokzsákvédfal szakadt át akkoriban; négy ház összeomlott, egy megdőlt. A tét immár a falu nagyobb, központibb része volt. Nemcsak azért, mert a Hernád 5,2 méteres mélységgel épp akkor döntötte meg a korábbi rekordot.
- Képtelenség, hogy nekünk csak olyan gátunk van, ami a szántóföldeket védi, nem a falut - rázta fejét Hompoth Imre gesztelyi polgármester. Csak az ő magyarázatával láthattuk meg, hogy a tengeráradatban hol is lehet a folyómeder és hol az ötvenes évekbeli gát. Nos: a Hernád medrének a túlsó, nem pedig a falu felőli oldalán.
Kettévágott falu
Bőcsön csak keveset tartózkodtunk; ott egyenesen kettévágta a Hernád a falut. Egy polgárőr kérésére a Sajólád felőli oldalra tekintettünk. „Idilli" kép: helyi cigányok egy csoportja védekezés helyett egy hosszú nyelű, hatalmas hálóval gyakorolta az orvhalászatot. Hernádnémetin átautózva ilyen bolti feliratot láttunk, egy furcsa, szezonális konjunktúra jeleként: „Esőkabát, gumicsizma érkezett!"
Hihetetlen, de Sajóecsegen nincs gát. Pedig a szűk Borsodi- medencében, végzetesen közel a Sajó és a Bódva-patak összefolyásához található ez a falu - a múlt hét vége egyik legdrámaibb küzdelmének helyszíne. Az Állomás utca elején emberekkel zsúfolt homokzsáktöltő-bázis. Száz méterrel beljebb az utcát már víz borította. Ahol még gumicsizmával megjárható volt a szennyes áradat, a kerítése előtt álldogáló nyolcvanhárom éves Papszász Józsefhez odalépett egy rendőr. Az öreg értésére adta, hogy nem kívánja elhagyni házát, és aláírta a papírt, hogy saját felelősségére marad az életveszélyes helyen. Kertjét még védi a kerítése magas kőalapja. Csakhogy a Sajó így is felnyomta a talajvizet a fúrt kútból és az emésztőből.
- Hogyan viseli ezt a helyzetet? - kérdeztük, miután megmutatta elpusztult veteményét, fürdővé vált pincéjét. A hajdani egyéni gazda, aki csak a Kádár-kor kíméletlen mezőgazdasági adói idején hagyott fel a paraszti élettel, derűs hangon lép túl fájdalmán:
- Ismerem én a nehéz időket, a Rákosi-rendszerben az utolsó szem búzánk is a terménybeszolgáltatásra ment!
Lemezlovas a gátakon
Egy univerzális földmunkagép kezelője, Simkó Zoltán felvett a járgányára, hogy meglássam az utcának azt a szakaszát, ahol több száz méter szélességben hömpölyög az ár. A segítők - a büntetésvégrehajtástól kivezényeltektől az önkéntesekig - az ottani védművet igyekeztek megerősíteni. Tovább nem merészkedhettünk: sofőröm kilenc és fel tonnás gépét is arrébb tudta már tenni a sodrás. Egy érkező homokrakodó gép kotrókanalában komor arcú emberek szorongtak. Ők az Ecsegről kitelepített kétszáz lakosból egy „fürt". A kanálban utazók átszálltak egy Chevrolet KI 30-as, kiszolgált amerikai katonai jármű rakterébe. Gácsi Attila „Pilóta", 31 éves miskolci egyetemi diszkós vezette hobbi járművét. Fülkéjébe kéredzkedve megtudtuk: öt napja itt van, egy-két órát ha aludt. Azóta hordozza egyik felől a homokzsákokat, másik felől az embereket.
