Október 21-én Berlinben letartóztatták a küzdősportokban is jártas baloldali szélsőségest, Thomas Jacobst, aki a szakértők véleménye szerint Lina Engelnek, a "kalapácsos banda" vezetőjének a logisztikusa és trénere. Jacobst több mint egy év körözés után sikerült letartóztatniuk a német hatóságoknak. A most 48 éves férfi, aki hosszú pályafutásra tekinthet vissza Berlin autonóm baloldali szélsőséges színterén, a Lina Engel elleni per koronatanúja, Johannes Domhöver szerint a "terror kiképzője".
Johannes Domhövert, alias Jojót szexuális zaklatásért vonták felelősségre, majd a vádalku részeként kitálalt volt társairól. A talált dokumentumok szerint Jacobs szélsőbaloldali kurd csapatokkal harcolt Észak-Szíriában, és ott mesterlövésznek készült. Szintén érdekes tény, hogy tavaly sikerült megszöknie egy rendőrségi ellenőrző pontról egy drezdai rendszámú autóval, amely a „jobboldali erőszak által érintettek” tanácsadója tulajdonában volt. Információk szerint Lina Engel és Jacobs több megbeszélést is folytatott egy berlini kurd étteremben, illetve még kurdisztáni tartózkodása során képeket küldött egy Signal-csoporton keresztül, melynek Lina Engel is a tagja volt.
Zoom
Thomas Jacobs (kép: Ein Prozent)
Jacobsnak hosszú múltja van az antifa színtéren. Feltehetően Philipp Jonathan Mohrral és Tobias Edelhoffal (a Hammerbande tagjairól itt olvashatunk részletesebben) közösen folytatott küzdősportot, s így került kapcsolatba Lina Engel csoportjával, majd lett "edzőjük". A csoport legalább 2017/18 óta kifejezetten és szakszerűen készült a másként gondolkodók elleni fegyveres támadásokra. Jacobs az újonnan felvett gyanúsítottak egyike, mivel a nyomozás egyenesen hozzá vezetett Paul Rzehaczek, a JN (Junge Nationalisten - Fiatal Nacionalisták, a Die Heimat, korábban az NPD ifjúsági tagozata) vezetőjének lesből történő megtámadása kapcsán. Rzehaczek önként nyitott ajtót a bolsevista terroristáknak, ugyanis azok rendőrnek adták ki magukat. A JN vezetője nem gyanakodott, ugyanis nacionalista meggyőződése miatt rendszeresen vegzálták a hatóságok. Jacobsék megkötözték a háromgyermekes családapát, s kalapácsokkal eltörték a lábfejét. Tudták, hogy Rzehaczek autósoktatónak készül, ám maradandó sérülései miatt már nem fejezhette be a képzést. Mielőtt elhagyják a lakást, könnygázt permeteztek, és klórral leöntötték az áldozatot. Ennek célja az esetleges DNS-nyomok elfedése, ám óvatlanok voltak, s egy zseblámpán DNS-t hagytak, ami alapján Jacobs a hatóságok látókörébe került.
Zoom
Paul Rzehaczek lába Jacobsék támadása után
A Die Welt szerint a nyomozók lehallgatásokon keresztül megállapították, hogy Jacobs azóta Észak-Szíriába utazott, hogy csatlakozzon egy külföldi terrorszervezethez – nyilvánvalóan a YPG -hez (Yekîneyên Parastina Gel - Kurd Népvédelmi Egységek), mely a PKK (Partiya Karkerên Kurdistan - Kurdisztáni Munkáspárt) fegyveres szárnya, s amely terrorcsoportként betiltott, és amellyel sok baloldali szélsőséges szimpatizál, köztük a hazai antifa/szélsőbalos színtérről ismert Noé Krisztina, valamint a férje, Vajnai Attila. Noé a tavaly februári Becsület Napján a PKK zászlajával provokálta a megemlékezőket. A PKK zászlaja egyébként tartalmazza a vörös csillagot, a rendőrök ennek ellenére nem intézkedtek vele szemben. Noé egyébként több külföldi, például ausztriai antifa megmozduláson, konzultációs részt vett. S hogy képet kapjunk a PKK tevékenységéről: ők követték el az október 23-ai terrortámadást Ankarában.
Zoom
A kommunista bányarém, Noé Krisztina a YPG szimbólumaival
De vissza Jacobshoz. Egy türingiai házkutatás során, egy úgynevezett mesterlövészkönyvet találtak a nyomozók: a közel-keleti hadműveletek feljegyzéseit, amelyek a mesterlövészként végzett munkát hivatottak jelezni. Jacobs felkerült a keresettek listájára.
2023 májusának elején egy brandenburgi közúti ellenőrzésen felismerték Jacobsot. Amikor a rendőrök észrevették, hogy ki az, Jacobs kereket oldott. Az autót, amivel menekült, egy drezdai tulajdonoshoz regisztrálták. A Die Welt szerint az autó tulajdonosa "többször megjelent a nyilvánosság előtt a szászországi jobboldali erőszak által érintettek tanácsadójaként". Ha kiderülne, hogy a RAA Sachsen alkalmazottjáról van szó, amelyet a szövetségi és tartományi kormányok nagylelkűen támogatnak adópénzekkel - amelyek felelősek az ilyen típusú "tanácsadásokért" Szászországban -, az igazi botrány lenne. De mi az RAA, melynek tanácsadója volt az a személy, aki autóját Jacobsnak átadta? Regionális hivatalok a bevándorló családokból származó gyermekek és fiatalok támogatására, valamint regionális oktatási, integrációs és demokráciai hivatalok (RAA).
A kalapácsos bandának az RAA Sachsenhez, valamint a németországi Zöld Párthoz - mely a szövetségi kormánykoalíció tagja - való beágyazódása választ adhat azokra a kérdésekre, hogy hogyan sikerül az antifa terroristáknak már hosszú ideje bujkálniuk, illetve hogy honnan szereznek pénzt, információt, hamis papírokat a tevékenységükhöz. Továbbá a fenti összeköttetések megmagyarázzák, hogy miért is akarja az összes antifa elkövető, hogy Németországban kerüljenek bíróság elé, s ne adják ki őket Magyarországnak.
Zoom
Jacobsot berlini otthonában fogták el, ami a helyi rendőrség mellett található (kép: Berliner Zeitung)
Jacobs 1976-ban született, küzdősportban szerzett ismereteit nemcsak a "neonácik" elleni támadásokban kamatoztatta, hanem egy berlini technoklub kidóbójaként is hasznát vette. Jacobsot berlini lakásában kapták el, ami berlini Kottbusser Torban található, melynek közelében a Kottbusser Tor-i rendőrség van: az antifa terrorista évekig nyugodtan élhetett a helyi rendőrőrs közvetlen szomszédságában...
KG - Ein Prozent és Berliner Zeitung nyomán