– Lehetnék jobban is, ha nem akadályoznák szándékosan az ügyem továbbhaladását már másfél éve. Kértük ugyanis a nyomozati iratokat, elmentünk Szombathelyre az ügyvéd úrral együtt, tévékamerák kíséretében, s beadtunk egy kérelmet, hogy adják ki a nyomozati anyagokat, hiszen abban van irat, videófelvétel, tárgy bármi egyéb is. Ezt kapásból elutasították, mondván, hogy nincs rá törvényi lehetőség jogerősen lezárt ügyekben. Ezt a határozatot megfellebbeztük, de Győrben is elutasítottak. Az ügyvédem ezután annyit merészelt nyilatkozni, hogy a bíróság ezen döntése miatt akár a hivatali visszaélés bűntettének a gyanúja is felmerülhet. Bár, ez csak feltételes módban hangzott el, ennek ellenére a Vas Megyei Bíróság kiforgatva az ő szavait, etikai eljárást indított ellene a Budapesti Ügyvédi Kamaránál, rosszhiszemű ügyvédi magatartás címén, mintha az ügyvéd úr a bíróságot bűncselekmény elkövetésével hozta volna összefüggésbe. Ők is nagyon jól tudták, hogy ez tulajdonképpen semmire sem jó, legfeljebb egy ejnye-bejnye lehet belőle, de arra azért elég volt, hogy berekesszék az ügyet. Állítólag legfeljebb fél évig tarthat egy etikai vizsgálat, nem tudjuk, hogy most mi van, de ha még tart, akkor másfél éve tart. Azóta áll az ügy, amióta ez az etikai vizsgálat elindult.

  – Ha jól tudom, gyakorlatilag mulasztásos alkotmánysértés van e kérdésben, hiszen nem szabályozza törvény, hogy egy elítélt megkaphassa az ügyében a nyomozati anyagokat.

  – Igen. Annyi változás van, hogy az Alkotmánybíróság június 9-én hozott egy döntést, miszerint alkotmányellenes az, hogy nincs a büntetőeljárási törvényben szabályozva, hogy jogerős ítélet után hogyan juthat hozzá valaki a saját nyomozati anyagaihoz. Mivel emiatt a parlament módosította a büntetőeljárási törvényt 2009. november 23-án, mostantól bárki hozzájuthat ezekhez az anyagokhoz, elvileg májustól. Egészen pontosan a törvény 70/b paragrafusát kiegészítették egy tízedik bekezdéssel, amelyben meg van fogalmazva, hogy jogerős ítélettel rendelkezők is a kérelem beadásától számított nyolc napon belül hozzájuthatnak a saját ügyükben keletkezett nyomozati anyagokhoz.

  – Állítólag igen. Az ország elhagyásának tilalma elvileg a feltételes szabadlábon töltött időre vonatkozik, tehát 3 év 3 hónap, ebből még nekem 16 hónap van hátra. Senki semmit írásban nem tud megmutatni, hogy hol van tiltva az, hogy másik EU-s országba beléphessek, s úgy szokták mondani, hogy ami nincs tiltva, az engedélyezett. Egyre inkább úgy érzem, hogy arra mennek, hogy a lehető legtöbb időt elrabolhassák az életemből.

  – A lakásból nem sokat mozdulsz ki. Mivel telnek mostanában a napjaid? Tudsz-e dolgozni?

  – Azt több oknál fogva sem tudok, hiszen még a nyakamon van a bűnügyi költség 3,5 millió forintos összege, így amit keresnék, annak egy részét rögtön levonná az állam. Ezáltal el vagyok teljesen lehetetlenítve, s ami a legjobban fáj, hogy direkt húzzák az időt, így az érzelmi életem, a kapcsolatom sem valósulhat meg, mindennapi együttéléssé nem válhat, a földrajzi távolság miatt.

  – Ezzel a titokzatos, külföldi lánnyal a börtönből leveleztél. Tudtatok találkozni személyesen, amióta kinn vagy?

  – Igen, találkoztunk.

 - Fájdalom, inkább.

 - Egyre többen úgy reagálnak, hogy tudják, tehát meg sem kérdezik.

 - Az LGT egyik számában mondják, hogy nem adom fel, míg egy darabban látsz! Úgy érzem, hogy most végre közelebb kerültem ahhoz, hogy megkaphassam a hőn áhított nyomozati anyagokat, hogy végre tovább léphessünk.

 - Magától hála Istennek már egyre kevesebbet, de ha valami olyat hallok, olvasok vagy egy olyan filmmomentumot látok a tévében, akkor nekem is eszembe jutnak az emlékek.

 - 1998. április 20-án teljesen váratlanul őrizetbe vettek, de nem kommandósok rohantak le, hanem behívtak akkor már sokadszorra tanúként, majd nem engedtek haza. Április 20-án Szombathelyről levittek a sárvári fogdába. Másnap, kis híján hajnalban civil ruhás kommandósok jöttek értem. Nem fekete ruhában, maszkban, hanem farmerben, hétköznapi viseletben. Kettő fiatalabb volt, majd beült egy idősebb és egy hölgy is előre a civil – Opel Astra típusú – kocsiba, amivel szállítottak. Szombathelyre vittek kihallgatásra, ahol az ügyész, dr. Fejes Péter is jelen volt. Sárvár és Szombathely között a kocsiban nem bántak velem kesztyűs kézzel. A sofőr lehordott engem a sárga földig, ha kérdezett valamit és válaszoltam, akkor a mellettem ülő kommandós könyökkel teljes erőből oldalba, majdnem vesén vágott, arcon is ütött, s azt mondta: ki a kurva anyád engedte meg, hogy dumáljál?! Ezek után, gondoltam, akkor csöndben maradok. A sofőr tovább kérdezgetett, valósággal záporoztak rám a kérdések. Én nem válaszoltam. Erre a mellettem ülő civil ruhás kommandós újra megütött, s rám rivallt: mi a kurva anyád van, nem hallottad, hogy kérdeztek?! Ha válaszoltam az volt a baj, ha nem válaszoltam, akkor meg az. A rendőrségi fogdán ugyebár leveszik a cipőfűzőt és a derékszíjat.

Akkoriban nem sokkal előtte, elég sokat fogytam, s még nem volt új ruhatáram. A nadrágom emiatt derékszíj nélkül meglehetősen bő volt, a sportcipőm pedig hosszú nyelvű volt. Úgy ültettek be az autóba, persze megbilincselve. Ilyen körülmények között nehézkesen mozogtam. Megérkeztünk Szombathelyre, a megyei rendőrkapitányság épületének hátsó udvarára, s azt mondja az, aki ütött útközben, amikor próbáltam nagy nehezen kiszállni: na, mi a kurva anyád van, nem megy, segítsek? Erre megfogott, s a hajamnál fogva beleverte a fejem az autóba, majd kitéptek a kocsiból, előre vittek, ahol a homlokomat döngették a motorháztetőbe. Utána pedig felrúgtak az udvaron, elestem. Talán kínomban, de kinevettem őket. Ezek után tartották meg az első gyanúsítotti kihallgatásomat, s vissza lehet nézni, hogy a bántalmazások ellenére is mit mondtam. Ugyanazt, mint korábban, amikor még tanúként hallgattak ki. Ha csak azok maradtak volna, velem soha semmit nem tudtak volna mondatni, mert nem is lett volna miről, ha nem is követtem el semmit. Amikor látták, hogy ez nem vezet eredményre, kezdték a gyógyszerezésemet. Ez papíron Xanax (nyugtató) és Dormicum (altató), ebből is a kék, tehát az erősebb volt. Ezt minden nap hozták, kis műanyag pohárban, porrá törve, vízben feloldva. Tudja a Jóisten, hogy az ember így mit vett be. Volt olyan, amikor tényleg elég hamar elaludtam tőle, de…

 - Nem, én csak annyit mondtam, hogy kivagyok, nem tudok aludni. Erre hozták a gyógyszereket. Volt, amikor elég gyorsan elaludtam tőle, de volt, hogy egész éjjel nem aludtam. Előfordult az is, hogy éjjel felébredtem, s éreztem, hogy fáj a kezem egy ponton. Előhúztam a karomat a takaró alól, s a vénámnál tűszúrás nyomok voltak rajta. Nem voltam orvosnál, el sem tudtam képzelni, hogyan kerülhetett az rám. Ezek után jöttek azok a bizonyos beismerő vallomások. Meg lehet nézni azonban, hogy mindig úgy alakultak a vallomások, ahogy a rendőrségi koncepció éppen megkívánta. Ha éppen olyan véleményt kaptak a rendőrök, hogy például egy kés az elkövetés eszköze, akkor éppen az szerepelt a vallomásomban. Biztosat sohasem kaptak, mert a mai napig nem tudni, hogy pontosan mi volt az elkövetés eszköze (kés, vagy cserépdarab, vagy ismeretlen, éllel bíró tárgy – a szerk.). Ha menet közben változott az elkövetés eszköze, akkor én is arra változtattam a „beismerő” vallomásomat. Azt is meg lehet azonban nézni, hogy egyik vallomásom sincsen aláírva.

 - Ez egy hangulatkeltés akart lenni, s az ügyvédem is ki volt kelve magából, hogy miközben ő, mint védő és én, mint terhelt sem kaphatom meg a nyomozati anyagokat, egy televízió megkaphatja.

 - Legtöbbet és legjobban a legelső cellatársam, Magdics Tamás miatt szenvedtem. Vele még a sárvári rendőrségi fogdán ültem együtt.

 - Igen.

 - Lehet, hogy semmit nem követett el, s csak az volt a feladata, hogy vallomást csikarjon ki belőlem.

 - Úgy tudom, eredetileg szombathelyi. Ki-be járkált a cellából. Most 44 éves, akkor 33 volt. Sok mindent elárulhat talán a beállítottságáról, hogy a vállán egy jól felismerhető, nagy ördögfej tetoválás van. Akkoriban zajlottak Koszovóban a szerb-albán összetűzések, s amikor hallgatta a híreket, mindig a szerbeknek szurkolt – a neve is sokat elárul a származásáról –, s mondta, hogy „tesókáim, üssétek, vágjátok, nyírjátok őket”. Én rosszul voltam tőle.

- Előfordult, hogy ugrált rajtam. Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) is dolgozott elítélt őrzőként.

– Azt is, ha belefáradtam abba, hogy órákon át a kislányt nézem, akkor is…

– Igen, a cellatársam valami újságból kivágta és kiragasztotta belülről a zárka ajtajára, s ha észrevette, hogy egy kicsit lankad a figyelmem, s nem azt nézem folyamatosan, máris…

– Azt is.

 - Nem, később már nem. Ezután a szombathelyi fogdába kerültem, majd a szombathelyi börtönbe. Ott is tettek mellém valakit, és nem véletlenül. Ez a cellatársam is próbált megtörni, de nem sikerült neki. Volt olyan, amikor nem úgy viselkedtem, ahogy ő elvárta volna, akkor volt, hogy ütött. Az első fokú ítéletet követően nyolc hónapot töltöttem a váci börtönben, ott egyedül voltam a zárkában, nem volt különösebb gondom. Mivel a bíróság másodfokon visszadobta az ügyet, én is visszakerültem Szombathelyre. Ott is tűrhető volt. Amikor újra első fok lett, akkor Sopronkőhidára szállítottak, ahol direkt mindig megnézték, hogy kit raknak mellém, négyen voltunk egy zárkában, úgyhogy ott sem volt probléma. A zárkatársak normálisak voltak. Amikor jogerős lett az ítélet, akkor Budapestre, a Kozma utcai Gyűjtőbe szállítottak, az új „B” objektumba. Ott az elején próbált rám állni valaki, jeleztem, hogy zaklatnak, ezért külön raktak.

 - Igen, de rögtön jeleztem neki, hogy úgy próbáljon bántani, hogy nehogy Somos úr, az ügyvédem tudomást szerezzen róla. Somos úr megmondta, hogy mindig váratlanul fog érkezni, s ha észreveszi, hogy bármilyen bántódásom esett, azonnal intézkedni fog. S tényleg mindig váratlanul érkezett hozzám, a börtönbe. Ezután három évig teljesen külön voltam, egyedül, majd ezután jött az eset, amelyet a televíziókban mutogattak, hajkurásztak. Az akkori zárkatársam, Kertész Ferenc azt állította az újságíróknak, hogy én bevallottam, s ő rajta meg is mutattam, hogy miként követtem el a gyilkosságot. Holott én neki és az őröknek, és bárki másnak is csak azt mondtam el, hogy az ítéletben leírtak szerint hogyan lett elkövetve a bűncselekmény, de semmit sem mutattam. Kertész pedig azzal fenyegetőzött, hogy hívja a TV2-t és elmondja, hogy én bevallottam a gyilkosságot. Az őrök is mondták, hogy ezt ne vegyem komolyan, mert ha egy újságíró rákérdez, hogy mondjon konkrétumokat, nem tudna mondani semmit sem.

 - Elég hamar. Valaki ugyanis bejuttatta nekem a Magyar Jelennek mindkét számát, ennek az oknyomozó riportnak az első és a második részét is. Azt nem mondhatom el, hogy ki volt az, mert erre akkor ígéretet tettem.

 - Részben meglepődtem, részben nem. Olyan értelemben nem lepett meg, hogy annak ellenére, hogy be voltam zárva, azért igyekeztem a világ eseményeit figyelemmel követni. Bármit láttam, én nem úgy ettem és ittam, ahogy láttam és hallottam, vagyis engem nem lehet manipulálni. Nem vagyok már naiv. Olyan értelemben persze azért meglepett a cikk, hogy akár még az én ügyemben is történhetett így is.

 - Azt mindig is tudtam, hogy nincsen olyan kivétel, legyen az népcsoport vagy vallás, amelyben bizonyos fundamentalizmus, vagy fanatizmus nincs. Mindenhol van. De a Magyar Jelen cikke előtt nem merült fel ez a lehetőség. Amikor azonban a börtönőrök és mások is rákérdeztek, hogy mi a véleményem erről a cikkről, mindenkinek ugyanazt mondtam: ameddig ezt a szálat nem vizsgálták meg, addig nem lehet kizárni. Addig benne van a pakliban. Ha senki egyetlen percet sem szánt arra a nyomozás során, hogy ezt a verziót kizárja, akkor hogyan lehetne azt állítani, hogy úgy nem történhetett meg?

 - Valaki arra próbáljon meg magyarázatot adni, hogy ha egy áldozat halálának az oka kivérzés, akkor hogyan lehetséges, hogy a környezetében, ahol megtalálták csak a nyaka körül volt egy nagyon kevés vér, amely az ágy szivacsrétegeinek a mélyebb részeit nem is érintette, a lakásban pedig a legprecízebben elvégzett, úgynevezett luminolos eljárás ellenére sem találnak még felmosott vérre utaló nyomot sem. Magyarul, hol van a vér? Ez a kérdés azóta sem hagy nyugodni.

 - Az Egészségügyi Tudományos Tanács legutóbbi felülvéleményezése szerint három vágás volt. Egy középen és attól fölfelé és lefelé is 5-5 milliméterre, s azzal párhuzamosan futott két vágás. Ebbe is próbáltam belegondolni. Ha valaki indulatból tesz ilyet, akkor majdnem mértani pontosságú metszéseket tud végezni? Ezt csak valaki olyan tehette, akinek ez szinte a szakmája, valami hentes, vagy…

 - A másik, ami nem hagy nyugodni: ha egy felderített gyilkossági ügyről van szó, hogyan mondhatják azt, hogy nem lehet meghatározni, mi volt az elkövetés eszköze? Csak annyit lehet megállapítani, hogy éllel bíró eszköz. Mivel nem tudják meghatározni, ezért lehetett egy olyan eszköz, ami a mindennapokban nincs használatban, tehát nem tömegesen elterjedt cikk, nem ismeri mindenki, hiszen nem tudják megközelítőleg sem behatárolni.

 - Hogy stílszerű legyek, ez egy kész átverés volt. Több helyre írtam, éppen a nyomozati anyagok kiadásával kapcsolatos új fejlemények miatt. Erre jött le Körmendre az RTL Klub stábja, s az ő ötletük volt, hogy menjek el egy boltba vásárolni. Mivel nekem nincs takargatnivalóm, rögtön a legnagyobb áruházat, a Tescot javasoltam, mert azt hittem, hogy látni szeretnék, hogy az emberek mit gondolnak rólam, de ők egy kisebb, gyakorlatilag üres boltot választottak. Mikor meglett az anyag, a pszichológus elkezdett rólam mindenfélét összehordani. Én egy jogi ügyről akartam hírt adni, ezért nem értem, hogy egy pszichológus nő mit kontárkodik bele. Tulajdonképpen azt mondta, hogy én lassan már elhitetem magammal, hogy tényleg ártatlan vagyok.

 - Négyszer vagy ötször mondták ki, hogy sem elmebetegségben, sem tudatzavarban, sem szellemi leépülésben nem szenvedek. A velem szemben nem éppen jóindulatú dr. Kovács Lajos nyugalmazott ezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda úgynevezett döglött ügyek osztályának egykori vezetője (Aki a móri mészárlás ügyében is hatalmasat hibázott – a szerk.) A halálnak élve című könyvében szó szerint ezt írta a körmendi gyilkossággal, illetve velem kapcsolatban: „Egyik a motívum hiánya, ami egy zavarodott, kiszámíthatatlan és spontán reakciókra képes figurára utalt, és Tánczos ilyen volt”. A neurológia és a pszichiátria két különböző dolog, dr. Kovács mégis összemosta a kettőt. Az egyik az idegi, a másik az elme működéséről szól. Ezt írja az említett könyvében: „Ami meglepett és elgondolkodtatott, az Tánczos nyilatkozata volt, miszerint ő soha nem találkozott velem. Tudomására jutott persze, hogy én azt mondtam, beszéltem vele Körmenden, de nem emlékezett rá. Legalábbis ezt állította. Ha tényleg nem emlékezett, vélhetően másra sem, így végérvényesen és megmásíthatatlanul hihette saját ártatlanságát. Kieshetett neki a bűncselekmény elkövetése. Az igazságügyi elmeorvos beszámíthatónak és normálisnak mondta, mégis többször rosszul lett a tárgyalásokon.” Hol van itt az összefüggés? Attól, hogy idegileg kimerült vagyok és epilepsziás rohamokat kapok, még nem vagyok automatikusan elmebeteg.

 - Igen. Az ítélethirdetéskor kezdődött. Akkor már három éve börtönben voltam, soha korábban még ájulás közeli állapotba se kerültem. Orvosi papír is van róla. Nem szervi elváltozás, hanem a meghurcolásom, bebörtönzésem miatti idegkimerültség okozta. 

 - Ha Amerikában és Nyugat-Európában voltak olyan ügyek, hogy huszonegynéhány év múlva derült ki, hogy valaki nem követte el az adott gyilkosságot, sőt még az is kiderült esetleg, hogy ki volt a valódi tettes, akkor simán benne van a pakliban, hogy ez az én esetemben is megtörténik.

- Úgy tudom, hogy nem lehet ezeket csak úgy megsemmisíteni, tehát meg kell lenni. Számomra most az új fejlemények jelentenek sokat, hogy talán végre hamarosan hozzájuthatok a nyomozati anyagokhoz. S nem csak magamra gondolok. Mostantól kezdve hála a Jóistennek mindenkinek meg kell kapnia a saját ügyének az anyagait. Ennyit legalább már sikerült elérni. Így megalázni egy kézlegyintéssel ezentúl nem lehet senkit. Mindenki legalább arra meg fogja kapni a lehetőséget, hogy megtudja, pontosan mivel vádolták, s miért is ítélték el.

 - Igen, egyértelműen!

- Megerősítve: nem kaphat másolatot peranyagáról Tánczos 

- Etikai vizsgálatot kezdeményeztekTánczos ügyvédje ellen

- Alkotmánybírósághoz fordulnak Tánczosék

- Fordulat állhat be Tánczos ügyében?

- Tánczos kitálal: bántalmazás, kényszervallatás, gyógyszerezés

- Halálos fenyegetés Tánczosnak

- Nem tűri a szólásszabadságot a bíróság Tánczos kapcsán

- Négymilliót kell fizetnie Tánczosnak az ártatlanul leült tíz évért